Feljegyzések a fotelból – Nehézkes kötelező győzelem
Egy sablonos mondattal kezdeni a mai jegyzetet, nem biztos, hogy szerencsés választás. Mégis úgy indítok, mert mikor leültem a tévé elé (sajnos ma az a ritka kivétel jött össze, hogy a hazai meccset “fotelból” vagyok kénytelen nézni) ez a már sokszor lejáratott mondat ötlött fel: a derbi győzelme csak akkor ér valamit, ha a Puskás ellen behúzzuk a három pontot. De mielőtt elmélyedtem volna ebbe a valójában semmit sem mondó mondatban, egy villanás alatt beugrott az őszi, székesfehérvári mérkőzés. Nem az 1:3 és nem Besic kiállítása valamint Jenner kapufái, hanem egy csupaszív játékos, egy remek ember tragédiája, aki a derbin még együtt harcolt és örült a győzelemnek, majd néhány nap múlva már az életéért küzdöttek. Szinte fizikai fájdalmat okozott az emlék, és bár kéretlenül tört rám, de tudtam, hogy ezt az emléket soha nem fogom kitörölni. Egyrészt Akeem miatt, másrészt Ricardo Moniz és a csapat miatt, hiszen a fél évvel ezelőtti történések vezettek vezetőedzőnk távozásához. Az előbbiek fényében már nem is tetszett annyira semmitmondónak az elején megfogalmazott mondat. Természetesen azzal a kiegészítéssel, hogy a derbin aratott győzelem értéke mindig is örök, ezért nem szükséges azt megerősíteni, de Akeem emléke előtt egyszerűen kötelező volt nyernünk a Puskás Akadémia ellen.
Ahhoz képest, hogy hazai környezetben (nem hazai pályán) játszottunk, elég körülményesen és lassan kezdtünk. Pedig azt vártam, hogy nekirontunk a vendégeknek (természetesen nem fejetlenül) és már az elején a kapujukhoz szögezzük a felcsúti csapatot. Ettől függetlenül a 6. percben Leonardo tanári indításával Busainak csak be kellett volna sétálnia a kapuig, de nem tudta jól átvenni a labdát, így oda lett a helyzet. 15 perc után a vendégek egyre bátrabban kezdtek focizni, volt is egy óriási helyzetük, de Dibusz remek ütemben lépett a labda útjába. Majd 10 perc múlva jött egy Czvitkovics szabadrúgás, mely centikkel kerülte el csak a kapunkat. Ennél a pontnál már kezdtem egy kicsit ideges lenni. Valami nagyon hiányzott a játékból.
Tudom, hogy Doll más fajta filozófiát képvisel, számára a biztonságos védekezésből való gyors megindulások jelentik a modern foci alapjait. Ehhez azonban több mozgás, több jó passz és főleg iram kéne. A 30. perc környékén kezdtünk újra éledni, Jenner remek betörése után Busai tévesztett, majd egy szabadrúgás után kerültünk a gólhelyzetbe, de Mateos fejese célt tévesztett. Mikor már úgy éreztem, hogy a levegőben táncol a gólunk, Polonkai került helyzetbe, de megúsztuk. Utána Lencse bőrözte be a védelmünket, de Dibusz megint mentett.
Az első félidő nagyon nem tetszett. Ezzel a mondattal le is lehetne zárni az első 45 percet, ha végig mi domináltunk volna és csak a gól hiányzott volna a játékunkból. De sajnos gyengén játszottunk, kevés volt a futás, most Leonardo sem tudott villogni, mellyel mintha el is szállt volna a játékunk. Az meg elég nagy gond, mert a csapat eredményessége nem függhet egyetlen játékostól. Az első félidő krónikájához hozzátartozik, hogy Böde lerántásáért büntetőt kellett volna ítélni, de ettől függetlenül talán nem kellett volna szó szerint “betartani” Doll mester kijelentését, a türelmes játékot. Mert ez a fajta türelmes játék nem azt jelenti, hogy keveset mozogjunk, hogy hátul bizonytalanok legyünk és ne passzoljunk pontosan.
A második félidő már valamivel jobban alakult, bár a játék továbbra sem volt gördülékeny, de legalább sikerült bepréselni egy gólt. Leonardot buktatták, a büntetőt Mateos helyezte magabiztosan a hálóba. A gólt, a Pápa elleni büntetőjéhez hasonlóan, megszületett gyermekének ajánlotta, ujjával a szájában szimbolizálva az örömteli eseményt (ezért legalább most nem kapott sárga lapot). A büntető mellett még kiállítás is sújtotta a vendégeket, mely után már nem nagyon lehetett kérdéses a három pont megszerzése. Mégis az lett, mert az emberelőny birtokában sem tudtuk uralni a játékot, ráadásul a vendégeknek még voltak is helyzetei. A végén még Leonardo bebiztosíthatta volna a győzelmet, de a “dószás-szólója” után most a kapus védeni tudott. A lendületbe jött Leoról még egy felcsúti mehetett idő előtt zuhanyozni, de ennek már csak “elvi” jelentősége volt.
Végül is hoztuk a kötelezőt, de a három ponton kívül másnak nem nagyon örülhetünk. Ez persze éppen elég ahhoz, hogy továbbra is esélyünk legyen a dobogóhoz.
Ennek meg fent az égi csillagok között Akeem is örülhet. A meccs után ez tudat végül is leolvasztotta arcomról a feszültséget.
14 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Nehézkes kötelező győzelem bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Hogy hogyan játszottunk? Egy szóval: pocsékul.
De győztünk? Győztünk.
Mivel nőttünk a felcsútiak fölé?
Egy Dibusszal, egy Leonardoval és egy Mateosszal. No meg azzal, hogy idén tavasszal kevésbé ellenségesek velünk a sporik. (Nem tudom mikor volt utoljára, hogy ennyi tizenegyest megadtak nekünk.)
Dibusz kivédte a vendégek szemét – utoljára Szűcs csinált ilyeneket – ; Leoról kiállítottak két embert és kiharcolt egy tizenegyest; Mateos pedig a nagy cirkusz után olyan nyugodtan lötte be a tizit, mintha edzésen lenne.
És nem utolsó sorbn: a jelek szerint megtanultunk rossz játék ellenére is győzni. Ezt a meccset simán elvesztettük volna ősszel.
*
[Nem tartozik ide, de az 1940-es évek végén volt a teherfuvarozóknak (Magyar Teherfuvarozók Országos Szövetsége) egy MATEOSZ nevű futballcsapata, Grosiccsal a kapuban.]
*
Egyébként a „diókrém keverése” még nem fejeződött be.
Kedves YSE!
Semmivel nem nőttünk föléjük, sőt…
Komoly intellektuális különbség volt a két csapat között és nem ide.
Egy Leonardoval mégis csak föléjük nőttünk. Plusz azzal, hogy nem szabálytalankodtunk annyit, nem állítottak ki tőlünk két játékost és azzal, hogy nem adtak egy második (vagyis első) büntetőt, Böde lerántásáért.
Tegnap láttam a Granada-Barca mellett, amit a hazaiak nyertek 1:0-ra, úgy, hogy a Granadánál legfeljebb a kapuskirúgáskor volt a labda. Ettől még a Barca kikapott és lehet, hogy a bajnoki címvédés is rámegy.
A foci már csak ilyen. A Győr és a Debrecen ellen elvesztettünk 4 pontot, a két sztárcsapat csak nyomozta a labdát és “komoly intellektuális” különbség volt…a javunkra.
Most visszakaptunk 2 pontot, de még 2 ponttal adós a szerencse. 🙂
A fenti hozzászólás az, amelyre meg szokták kérdezni, hogy „hát te melyik meccset nézted?”
Én nem kérdezem, mert meggyőződésem évtizedek óta, hogy „csak egy meccset játszottak, de annyi meccsemlék van, ahányan látták”.
Viszont szemléletünk alapvetően különbözik. A hozzászólás a „félig tele a pohár” pesszimista, negatív szemléletének jó példája, amely mindenben a negatívumot keresi, a jót észre sem veszi, és talán még örül is, hogy a többiek hangulatát elrontja. Ez a típus az, aki még akkor is csak rosszat írna, ha BL csoportkörbe jutnánk.
Én viszont a „félig tele a pohár” felfogást képviselem, mely mindenben igyekszik valami jót találni, és ha végképp nem találok jót, inkább hallgatok, minek rontsam tovább mások hangulatát.
Egyébként a felcsútiak két dologban valóban fölénk nőttek. A durváskodásban, és abban mérhetetlen indolenciában amit nem csak a játékosok, de a kispad is mutatott. (Doll annyit jegyzett meg rá, hogy „nem úriemberhez való viselkedés”.) Annakidején Zsolt István vagy Palotai Károly – de valószínűleg még az aktív pályafutása delén lévő Puhl Sándor is – valóságos nagytakarítást rendezett volna. (Palotai annakidején egy nemzetközi kupameccsen három játékost szórt ki a már akkor sérthetetlenek vélt Real Madridból.)
Azt azért zárójelben megjegyezném, hogy az első tavaszi fordulók végén az volt az óhajunk-sóhajunk, hogy a Fradi tanuljon meg győzni végre..Azóta nyertünk zsinórban háromszor, ebből kétszer egy góllal…Szép lenne , ha folytatódna ez a tendencia! Az új igazolások -- ha lesznek- valóban hiányposztokra kellenének. Gyors és sallangmentes védő, játékügyes és nem könnyen “kipontozható” labdaszerző középpályás(ok) és gólérzékeny csatár. A gondjaink összességben változatlanok, mert ilyen szintű kerettel még magyar bajnokságot sem lehet nyerni, nemhogy nemzetközi szinten helytállni..Az viszont tetszik, hogy kezdünk összeállni és lehiggadni, ahogy Thomas Doll szerette volna! Hajrá Fradi!
Balhátvéd az kell, Bönig 34 éves és sérülékeny, Hídvégi meg kevés. Gyömbér mellé feltétlenül kéne két szűrő játékos még. Az egyik szerintem adott lenne, mert Jovanovic jobbhátvédként jobb mint Besic, és Besic sokkal jobb mint azok, akik eddig Gyömbér mellett játszottak.
Csatár fronton nagyobbak a gondjaink. A mostani játékstílusunknak Jenner és Böde biztosan az áldozatai lesznek. Nekik Moniz támadófocija feküdt igazán, ahol Jenner a meccsenkénti 20 elfutási kísérletéből 7-8 alkalommal (ami azért nem rossz arány) jól jött ki és be tudta adni a labdát, melyekből Böde 1-2 gólt bepréselt. Dani sajnos nem robbanékony, így Leonardo gyors és váratlan bepasszaira képtelen beindulni. Oda kell egy gyors és erőszakos csatár.
Kíváncsi leszek a nyári játékosmozgásra.
Leonardo — ha Böde Dani-nak szí nja a labdí t — ùgy passzol sokszor neki, mintha sají t magí nak adní a labdí t.
Leonardo gyors.
Megnéztem a mérkőzés összefoglalóját ,persze a munkahelyemen -mert a mérkőzés alatt még dolgoztam-bele- bele pillantottam a meccsbe,külföldi kollégáimat már oktattam a “Fradizmusról” ,ezért megértették,hogy ilyenkor kevesebbszer fordultak hozzám kérdéseikkel.
Hát igen , a 3 pont a legfontosabb és így még lehet izgulni a hátralevő fordulókban.
Néztem a tabellát és elszomorít,hogy a bajnokság végén tanyázó utolsó 5 csapattal szemben pontot,pontokat vesztettünk ill. ha csak Doll meccseit nézzük és mindegyiket “lehozzuk”,akkor most mi lennénk az ELSŐ helyen!!!
De nincsen ha.
Nyáron meg kell erősíteni a középpályát ,kellene még 1 harcias védő és minimum 2 csatár.
Alhangon 4-5 játékost el kellene küldeni-neveket még nem akarok írni,nem mintha megváltozna a véleményem,de ez még korai-Komoly csatárok nem és bízom benne ,hogy a “szakértő” vezetőség nem nyúl megint mellé!!
Ui.:
Remélem,hogy a “partykirály” Andrezihno-nál van sokkal jobb és ha már nosztalgiázunk,Bödét kivéve lassan már 10 éve nincs egy komoly csatárunk ,akire számíthatunk.
Számomra Jovic volt egy üde színfolt.
Hajrá Fradi!
Végre gyenge játékkal is tudtunk győzni! Szerintem, a Doll-éra alatt most játszottunk a legrosszabbul. A PA játékosainak ámokfutását támogatta a valószínűleg napszúrást kapott játékvezető. Időnként azt sem tudta, hogy hol van, vagy nagyon is tudta? A játékoskeret erősítésre szorul. Szerencsére van egy Leonardonk, csak, sajnos, a társai nem értik meg, más színvonalon játszanak. Ma is bebizonyosodott, hogy a második vonal nagyon gyenge. Dibusz, Jovanovics, Mateos, Pavlovics, Gyömbér, Somalia, Holmann és LEONARDO mellé meg kell találni a pótlást, de leginkább egy gólvágót. Biztos ismétlem magam, de egy Andrezinho és egy Schembri nagyon elférne a csapatban. Hajrá Fradi!
A PA kulturált focit játszott az FTC-hez képest
A fradi-szìv a csillagokbòl csodí lta volna (?) a Puskí s-akadémia elleni mérkôzést ?
Külföldön sajnos nem hallottam többé a szerencsétlenül jí rt jí tékosròl, Akkém-rôl. Meghalt ? Meghalt volna vele is a „fradi-szìv“ ? Megtanultuk tôle, hogy a bôrnek a szìnének nincs mindig köze a léleknek a tisztasí gí hoz. Ez a szìnes bôrû jí tékos mindent beleadott és talí n csak egy pí r sor fog egyszer emlékeztetni rí .
Mit keres a „fradi-szìv“ egy kiméletlen sport-nyilví nossí gban, ahol egy ember keveset jelent, a siker azonban anní l többet. Gondolom, egy olyan finom-érzetû edzô, mint Ricardo Moniznak, ezt nem vehette be olyan könnyen. Mi köze van a szìvnek a szìvtelenséghez ? Valahogyan ez nem szìvtelenség, hogy ilyen hamar felejtünk ? Az élô lény tulajdonsí ga, hogy szive van.
A „fradi-szìv“ emberi szìv lenne; képes lenne-e meghalni az emberel ? Vagy ôt tùlélni ?
Doll mester igaz higgadtabb, azonban ô hogy tudott volna ezzel élni ?
A sztori minden 0-í s percben ùjra kezdôdik és a 100-ikban véget ér, hogy megint a 0-í s percben ùjra kezdôdjön ös a 100-ikban megint véget érjen, hogy …
A Puskí s akadémia elleni meccsen én is hií nyoltam egy kicsit azt a lendületet, melyet az UTE ellen mutatott a csapat.
De az UTE egy sokkal kényelmessebb ellenfél volt, mint ez a Puskí s-akadémia.
A tankönyvbôl focizott és furcsa mòdon, mintha csak példamutatòkat akart volna ìzelìtônek közretenni a nézôknek. Megmutatta, hogyan kellene megcsiní lni, de nem rùgta be.
A Fradi meg megelégelte és berùgta. Csim-bum! Gòl !
Ennyit a tankönyv- és a valòsí gnak közti különbözetrôl.
A közönségünk nem a türelemre született. Ez egy pí r néhí ny füttykoncerteken megmutatkozott. Sajnos ez ìgy van. Ezen nem lehet, és valòszìnûleg nem is szabad ví ltoztatnunk.
A türelemnek megvannak azonban a babérjai. Cukic és Holman a mí sodik félidôben ehhez jò példí k.
Nemrég olvastam egy szìnhí zi publikumròl: Egy szinhí zi publikum a jò szinésznek szí rnyakat ad, és a közepest is felemeli, de kiméletlenül megemészti azt, akit nem szeret.
A foci-pí lya is egy nagy szìnhí z. A forgatòkönyvet csak a legutolsò percben kapjuk meg.
Akí rmilyen közepesnek is tûnt a fradi mai jí téka. Egy pr Leonardo, Holman, Jennner villaní sokért érdemes volt megnézni.
A Puskí s akadémia megbìzottja a mikrofon elôtt a „Puskí sròl“ mint egy „egység“-rôl beszélt. Ezt mí r ismerjük. Egységek a katonasí gní l vannak. Mindenki ugyanùgy van öltözve és ugyanazt cselekszik.
A Fradi csapata azonban egyéniségekbôl í llt ki. Voltak pròbí lkozí sok. Nem tanykönybôl fociztak. Nem akartak okvetlen mindig és mindenhol példí t mutatni (ott sem, ahol lehett jò lett volna). Ennek meg is volt az eredménye.
Nem vagyunk türelmesek ! Es gyorsan felejtünk, mert „csak a szépre emlékezünk“, mintha a mí sik nem tartozna hozzí az egészhez !
Kedves Laci!
Akeem 2013. szeptember 25-én kapott infarktust. Három hónapon át küzdöttek az életéért, december 30-án hunyt el. A PFLA elleni mérkőzésünk előtt óhatatlanul jutott az eszembe és minden féleképpen meg akartam róla emlékezni.
Ami a szurkolókat illeti, mi csak ilyenek vagyunk. Én is elégedetlen voltam a lefújás pillanatáig, de utána már örültem a győzelemnek.
Annyit tennék még hozzá, hogy a 3 pont mellett az is jól jöhet nekünk, hogy Leonardo-ról két játékost is kiállítottak. Ez üzenet is lehet a következő ellenfeleinknek, hogy szankciók nélkül nem lehet “aprítani” Leo-t.
Ma is megmutatta, ha lendületbe jön, szabályosan nehéz megállítani. Azért nem emeltem ki a jegyzetembe, mert ma az előző meccsekhez képest több labdát is eladott. Ettől még toronymagasan ő volt a csapat legjobbja.
Köszönöm Akeemrôl a hìrt. Sajní lom.
Kedves lalolib
Magamon is észre vesszem, hogy egy elvesztett fradi-meccs nyugtalanìt és bosszant, pedig én nem Magyarorszí gon élek. Bosszankodok és méltatlankodok is, mikor nem ùgy jí tszanak, ahogyan én ezt szeretném.
Ha mí r én ezt megteszem, akkor egy „vérbeli“ szurkolò hogyne tenné meg ?!!!
Hií ba: Ez a Club valami különleges. Azért mert a szurkolòi olyanok amilyenek.
Eszem í gí ban sincs ezt megví ltoztatni. („Ilyenek vagyunk“).
Fí bòl lenne az a kirí lyfi, aki labdarùgòként, nem venne í t valamit ebbôl a „mi“-bôl. !!!!
A türelmet nem a bölcsôjébe tették, de azonban az eddig í télt kudarcok stb. megtették a magukékat, hogy a türelmet legalí bb mí r mint valami erénynek is vegyék szí mìtí sba.
Ha jòl értelmezem a „fradi-indulòt“, akkor az „éljük a harcot, í lljuk a sarcot“ is egy keveset a türelemrôl szòl. Persze „fô a gyôzelem“. De akkor „100 kis leí ny, egy gòlra ví r“…
A nôi nem türelmesebb. De nem mindig.
Hozzí szòlí saim mindig valahogy szemrehí nyòan sikerülnek. Nem tudom miért, egyí ltalí n sose nem ez a célom.
En is örültem a gyôzelemnek. Szeretem a labdarùgí st. De szeretem a sakkot is. Szeretem a szép ötletes jí tékot és a megoldí sokat, Szeretem az elôre nem lí thatòt, az elôre ki nem szí mìthatòt.
A Fradival kapcsolattal ebbôl eleget kapok.
Ezen a meccsen is : a szép megoldí sok a fradié voltak. (Példí ul Leonardo remek labdí ja Budai Attilí nak. Ezért mí r érdemes volt megnézni ezt a meccset.
Kedves Lalolib!
Csak a 3 pontnak tudtam örülni. Igaz, azt mondtam a Pápa elleni négyes után, hogy ez akkor ér valamit , ha a a következő 2 meccset is hozzuk. Sikerült. A játék dinamikája és az IGAZI foci azonban még mindig fájdalmasan hiányzik, legalább annyira, mint Akeem.. Az Ő emléke előtt is tisztelgett a csapat a győzelemmel, de -ahogy Thomas Doll nyilatkozta- a dobogóhoz több kell(ene)! Nem fog mindig bukdácsolni a Vidi, nem lesznek az eredmények állandóan megfelelőek a Fradi számára és nem lesz mindig ILYEN szerencsénk, mint a felcsútiak ellen… Jó lenne már egy maradéktalan öröm, egy látványos focigála..De ahhoz nem elég egy Leonardo,társak is kellenének!