Feljegyzések a fotelból – Pókember most nem segített
Annak ellenére, hogy valamikor tanultam statisztikát, sőt még vizsgáznom is kellett belőle, annyira soha nem kedveltem, jobban vonzottak a szavak mint a számok. Ráadásul engem még az átkos rendszerben okítottak, ahol az elsődleges cél az volt, hogy a számokból mindig az derüljön ki, hogy teljesítettük az ötéves tervet. Az akkori tanárom aki a statisztikai hivatalban dolgozott, az órákon mindig bevetett néhány “örök igazságot”, melyek főleg a nőkre célozgattak (a miértekről akkoriban nem nagyon lehetett kérdezni). Ilyen volt a kedvenc mondása is, miszerint a statisztika olyan, mint a nőkön a ruha, sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja. Jót kuncogott rajta, de azt már nem vette észre, hogy ezzel éppen azt a módszert kritizálja, amit éppen tanítani próbál. Ez a kis intermezzo sem jutott volna eszembe, ha tegnap nem olvasom a MOL Fehérvár új kisfőnökének nyilatkozatát, mely szerint ő szereti a statisztikákat böngészni és talált is egy nagyon biztató adatot: “amióta Imi nálunk dolgozik, a Fradi egy ponttal szerzett többet nálunk”. Majd kiestem a székből, még szerencse, hogy volt karfája, így csak az egér csusszant ki a kezemből, olyan ívben repült le az asztalról, mint ahogy az űrhajók szoktak a Föld vonzáskörébe érkezni. Akkor ötlött fel a régi mondás, abból is a “lényeg” eltakarása, természetesen nem úgy, ahogy a statisztikus tanárom gondolta. Sallói uraság csak a valódi lényeget felejtette el, hogy ez idő alatt (Szabics edzői ténykedése) legyőztük őket, megnyertük a bajnokságot, ráadásként bejutottunk az Európa Liga csoportkörébe. Őket meg simán lehagyta a “testvérfalu” csapata, plusz ősszel kihullottak a Konferencia Liga második fordulójában.
Nem pont emiatt, de Fehérvárra a győzelem reményében utaztunk, nem foglalkozva a hazaiak nyűgjével, a sérültekkel és a covid-osztállyal. Nekünk is vannak gondjaink, gondoljunk csak a Leverkusen elleni csoportmeccsünkre, amikor nem tudtunk megfelelő számú játékost a kispadra ültetni. Szerda estére sem javult a helyzet, továbbra is tart a sérüléshullám: Sígér, Botka, Kovasevic, Somalia, Zubkov, Vécsei is hiányzott, Boli meg önmagát tiltotta el, de Stöger mester nem kürtölte végig vele a médiát, nem játszotta el a kórház a város szélén kétszázadik epizódját és nem is próbált egy hős, több sebtől vérző veterán szerepébe bújni. A Fehérvár megtette, a marketing osztály olyan remekül dolgozott, hogy a mérkőzés előtti felvezetőben a magát közszolgának nevező csatorna lelkes aktivistái és szagértői olyan fájdalmas és gyötrelmes arccal ecsetelték a MOL kút benzinhiányát, hogy majdnem megsajnáltam őket.
Na jó, annyira azért mégsem, mert egyből felöltött az elődjénél is nagyobbakat mondó igazgató uraság mondata a statisztikáról, majd mikor megláttam a bevonuló csapatokat fogadó Pókemberes “élőképet” a hazai lelátón, rajta a „A város ma piros-kék hősökért kiált!” felirattal, néhány pillanatra meg is rettentem. Hűha, mi vár itt ma ránk! Ha már Pókember sző hálót a Sóstói aréna fölé, akkor itt biza nagyon komoly dolgok vannak készülőben.
A hiányzóink ellenére Stöger mester egy életképes csapatot rakott össze, bár azt láttuk, hogy a kispadunk egy kicsikét hiányos, még akkor is, ha “néhány napos” régi kedvenc, Momo, alias Besic is odafért, sőt az utolsó 10 percben még a pályára is léphetett. Jó ómen volt, hiszen néhány percre rá a sokadik Civic szöglet után Ryan “közlegény” megmentette a három pontot, ezzel ő vált hősé és nem szegény Pókember, aki akkor már alig vánszorgott a pályán. Miért a végével kezdem, miért lövöm le előre a poént? Pedig Charles Dickens a tőle megszokott fanyalgással már 150 évvel ezelőtt kijelentette, hogy aki előre elárulja a történet végét, az olyan gyilkosságokat követ el a londoni éjszakában, mint Hasfelmetsző Jack. Természetesen nem akarom a boldogan mosolygó zöld-fehér híveket rémisztgetni, elég volt nekünk a kezdés előtti Pókember látványa és Fiola barátunk 90 perces harca egy árva sárga lapért, amit helyette a második félidőben mi kaptunk egymás után.
Most már tényleg illő lenne magáról a “rangadóról” is eszmét cserélni, de az olyan lassan folydogált, hogy közben talán bóbiskoltam is egy keveset. Az első 45 percben egyetlen kaput eltaláló lövést lehetett feljegyezni (Zachariassen), ezen kívül más nem nagyon történt. A “piros-kék hősök” néha-néha eljutottak a kapunkig, de a labda legfeljebb Pókember hálójába akadt fel a lelátón. Mi sem jeleskedtünk, hátul és középen még megvoltunk, de elől egyedül Ryan dolgoztatta meg a hazai védőket, Tokmac és Uzuni teljesen észrevétlen maradt. A második félidőt egy kicsivel életképesen kezdték a hazai Pókember utánzatok, Dárdainak volt is egy remek tekerése amit Dini kitornázott a jobb felsőből, majd jött egy kis kavarodás az ötésfeles környékén, és kb. ennyi. Az érem másik oldalán Uzuni és Tokmac hagyott ki helyzetecskét (Uzunié kicsinyítő képző nélkül).
Így érkeztünk el Civic szögletéig és Ryan bólintásáig, mely végleg megpecsételte a valójában minden elképzelés nélküli játékot bemutató Fehérvár sorsát. A gólunk után sem kaptak erőre, sőt ha Gavric, Uzuni és Ryan egy kicsivel jobban összepontosít, akkor szegény Pókemberes molinó többé biztosan nem kerül elő. Így is belehet csomagolni és visszaküldeni Hollywood-ba, majd ott értő kezek formálni fognak belőle egy újabb epizódot. A lelkes fehérvári drukkereknek hátra hagyva egy örökzöld mondatot (a filmekben volt néhány): “Nekem mért nem teljesülhetnek az álmaim? Ennyi az életem? Mit kellene másként csinálnom?”
A válaszokat majd Szabics Imi a tőle megszokott határozottsággal biztosan közölni fogja, nem hagyva ki a “büszke vagyok a csapatomra” kitételt, és tényleg, az eddigi 6 bajnokiból hozni az 50%-t és még ki is esni a Konferencia Ligából, igazán dicséretes teljesítmény. Mi meg hoztuk a “kötelezőt”, egy nagyon is közepes játék ért három pontot. Pihenő az nuku, vasárnap jön a Dózsa, Stöger mester első derbije, majd a Betist látjuk vendégül. Nincs idő az elmélkedésre, nincs idő megfejteni a tegnap esti játékunk gyengeségeit, a cél szentesítette az eszközt, eszünkbe juttatva, hogy a sokszor “bírált” rebrovi célfoci a mester távozásával sem veszett el.
A Fehérvár ellen is három pontot ért, Pókember meg becsomagolva, már a Los Angeles felé tart.
Megállapítottam, hogy a fehérváriaknál a személyi változások valamelyest -- ám csak valamelyest -- csökkentették a sporszerűtlenségeket. De Fiola sárgáját még az NS is hiányolta. [De nem mellesleg eszembe jutott a mondás a halról és illatáról…]
Momo beállása üdítőleg hatott, a baloldalunk azonnal veszélyesebb lett. Remélem, nemsokára hosszabb ideig fogja bírni. Kíváncsi vagyok az “igazán új” szerzeményre is.