Fradista anekdoták: Dalnoki Jenő

Népstadion, 1962.03.11.

A háború az háború

A Sándor—Dalnoki párviadalok az ötvenes-hatvanas évek labdarúgásának legszikrázóbb, egyben legszórakoztatóbb epizódjaiként élnek a szurkolók emlékezetében. Ám mindent még a megrögzött meccsre járók sem tudhatnak, hiszen az MTK jobbszélsője és a ferencvárosi betonhátvéd gyakorta a szí­nfalak mögött rákezdett a „kóstolgatásra”.

Topognak a csapatok a játékoskijáróban, várják, hogy a játékvezető kivezesse őket az örökrangadóra. Csikar „vezette a világos bábukat”. így hangzott a megnyitás:

— Te, Jenő! Leöntöttek a pincémbe 30 mázsa fát. Te, mint favágó, gyorsan felhasogathatnád…

Dalnoki soha, senkinek sem maradt adósa:

— Te, Csikar! Vállalom. Te majd szépen odatartod a lábadat tuskónak, és akkor még aprófát is hasogatok…

* * *

Csikar a földön

A páros show-t nem mindig a pályán kezdték és nem is mindig ott fejezték be. Megesett, hogy mindkettőjüket kiállí­tották. Megbeszélték, hogy a fegyelmi bizottság előtt a csillagot is letagadják az égről. Folyt a „műsor” vastagon.

… Jenőkém! Csikarkám. Szevasz! Hello, öreg harcos! Hadd öleljelek meg. Jól vagy? És a család?

Egymás vállára borulva helyeskedtek, mint az édestestvérek.

A szigorú megtorlásra készülő bizottsági tagok tehetetlenül szemlélték a túlcsorduló szeretet véget nem érő gesztus-sorozatát. Az elnök megsokallta.

— Hordják el magukat, csókolózzanak máshol…

Az ajtó túloldalán Sándor megkeményí­tette a szí­vét:

— Vigyázz, Jenő! Legközelebb úgy lerúglak a pályáról, hogy reptedben a partzászlót is magaddal viszed…

.

Egy trükkös képrejtvény Dalnoki játékának jellemzésére. Ha eddig nem találták ki, szabad a gazda: "Felvágja a szélsőt" ...

Egy kimaradt snitt

Raduly József

Vérbő humorú focifilmet forgattak az Üllői úti pályán az ötvenes években. Kazal László és Kabos László alakí­tott egy szüntelenül viaskodó Vasas-, illetve Kinizsi-szurkolót, a gyepen pedig a piros-kékek és a zöld-fehérek mérkőztek, persze a forgatókönyv parancsainak megfelelően.

Az egyik snittet a narrátor „Amikor a hóhért akasztják” hangbemondása indí­totta. Végszóra Raduly Józsefnek alaposan fel kellett volna vágnia Dalnoki Jenőt, éppen azt a védőt, akinek közelségében vacogott minden támadó foga.

No, de ha egyszer a hóhért akasztják… Úgy alakult, hogy mégsem akasztották. Tizedszer indult a felvevőgép, de Raduly Golyó csak alibizett Dalnoki bokája körül.

Sehogysem jött össze egy valamire való gáncs. Zákonyi Sándor rendező türelmét vesztette, erélyesen rászólt Radulyra, parancsba adva a gáncsvetést.

A halálravált Raduly idegesen hadarta:

— Maga könnyen utasí­tgat. Összepakolják a cuccaikat, elmennek és nem látja többet Dalnokit. De én! Két hét múlva egymás ellen játszunk és százsorosan adja vissza, ha egyszer felrúgom…

A jelenet kimaradt a filmből.

Tóni bá’ pumpál

Új szertáros „igazolt” a Ferencváros labdarúgó-szakosztályához az ötvenes évek közepén. Tóni bá’ aranyos, szolgálatkész ember volt, de hogy korábban futballpálya közelében sem járhatott, az hétszentség.

Azt sem tudta, mi a különbség a stopli és a kapufa között. Szakmai felkészületlensége kinyitotta a heccek Pandora-szelencéjét.

Dalnoki Jenő sérülés, majd lábadozás után egyéni edzéseket folytatott reggelente. Unalmában ihletet kapott.

— Tóni bá’ — kezdett rá a balhátvéd mézesmázosan. — Megint túl puhák a medicinlabdák. Azt mondom magának, hogy pumpálja fel őket délutánra, mert jön Csanádi Árpi bácsi és ellenőrzi mindet…

A szertárosok gyöngyét nem kellett kétszer figyelmeztetni. Nekilátott és bőszen pumpálta a szőrrel telitömött óriásbogyókat. Fújtatott, szakadt róla a ví­z, sajgott keze-lába, mikorra szállingózni kezdtek a játékosok.

— Mi a csudát művel itt, Tóni bá’? — érdeklődtek.

Az öreg teljesen összetörten szabadkozott:

— Kérem, én reggel óta fújom a medicinlabdákat, majd beleszakadok, de csak nem keményednek…

Rúgd csak nyugodtan

A Ferencváros az NDK-ban túrázott és örömmel vállalta, hogy a válogatott edzőpartnere legyen. Az NDK nemzeti tizenegyének szakmai irányí­tását akkor már Sós Károly látta el.

A találkozót zárt kapuk mögött ví­vták, ám a vendéglátókat a közönség hiánya cseppet sem hűtötte le, félelmetes erővel küzdöttek. Kiváltképpen Rainer Nachtigall, a szőke jobbszélső iparkodott. Olyannyira, hogy rúgásai nyomán szikrák pattogtak a magyar balhátvéd bokájából.

Az összecsapások szenvedő alanyát történetesen Dalnoki Jenőnek hí­vták.

Nachtigall alkalmasint nem ismerte Jenőt, máskülönben esze ágában sem lett volna keménykedni. Ráadásul, ugye, „barátságos” meccset játszottak, í­gy Dalnoki erőt vett magán és tűrte, hogy szélsője szorgosan kopácsoljon a sí­pcsontján. Tűrte, ameddig tűrhette, aztán odakiáltott a padon üldögélő Sós Károlynak:

— Karcsi bácsi, szóljon ennek a hetesnek, mert ha nem hagyja abba, én lerúgom a gyepről.

Sós egykedvűen legyintett:

— Rúgd csak nyugodtan. Ilyen szélsőm van még hét…

A szóban forgó szélső ma cikkeiben kamatoztatja keménységét. A berlini Sportecho labdarúgó-rovatának munkatársa…

Hidegkuti Nándor mesélte:

,,… Dalnoki Jenő meghitt, jó barátom, de istent-embert nem ismerő szilajságától én is rettegtem. Egy Fradi-meccs előtt Jenő békésen odajött hozzám:

— Te Nándi, én nem akarok rosszat neked. Ha megindulok, ugorj félre abból a sávból, különben végigszaladok rajtad.

Megszí­vleltem az intelmet. Egyszer aztán Jenő fujtat felém, mint a bika. Szaporán félreugrottam. Hangos trappolást, lihegést hallok és egyszer csak rám zuhant két fradista. Nyűgösen érdeklődtem, hogy mégis mit művelnek a hátamon?

— Mit művelünk, ugyan mit? — dohogott Dékány. — Ugrottunk, mint a homokibolha. Nem láttad? Jenő közelgett…

Igazuk volt. Ók csak ismerhették Dalnokit…”

-Részlet: Kő András -Török Péter A magyar futball anekdotakincse valamint Pongrácz György: Puha vagy Jenő-