Fradista anekdoták: Mátrai Sándor

Mátrai Sándor

Szidjad a nénikéjét!

Puskás Öcsi páratlan bal lábáról, bombaként robbanó beköpéseiről, aranyszí­véről, de szabadszájúságáról is köteteket í­rtak össze. A világ leghí­resebb őrnagya — még barátságos eszmecsere közben is — olyan magától értetődő természetességgel használta a szódáskocsis szleng bizonyos kitételeit, mint más közönséges halandó a névelőket, vagy a kötőszavakat.

A magyar válogatott Mátrai Sándor nevű újonca szégyenkezve, megalázva tűrte Puskás korbácscsapással felérő nyelvelését. Igaz, a jugoszlávok gólját a zöldfülű jobbhátvéd lámpalázassága készí­tette elő, de azért mégiscsak botrány, hogy a Sváb percenként felemlegesse Mátrai „paraszt, k… a nénikéjét”.

Mátrai végül Bozsikhoz fordult segedelemért. Cucu drasztikusan leegyszerűsí­tette a dolgot:

— Szidjad te is a nénikéjét…

A Puskásra félistenként felnéző pályakezdő hosszú perceken át gyűjtötte a bátorságot, s amikor Puskás fölé lőtt, odaüvöltötte.

— Öcsi, a rosseb a sváb, k… a nénikédbe…

És várta a világvégét, de legalább azt, hogy Puskás beletapossa a fűbe. Öcsi arca azonban felderült és elégedetten mutatott Mátraira:

— Ebből a hosszú marhából még lesz futballista…

Elég egy csavargó

Fekete Pál, a Népsport felejthetetlen szakí­rója Mátrait interjúvolta a Fradi-pályán, egy edzés után. A válogatott jobbhátvéd ötéves csemetéje a közelben labdázott. Pali bácsi az ifjabb Mátraihoz fordult:

—   Szóval, te is Sándor vagy és ugye te is focista akarsz lenni?

—   Dehogy akarok — tiltakozott a kicsi.

—   Ugyan már, miért nem?

A mama mindig mondogatja, hogy egy családban elég egy csavargó…

A nem létező bizsu

Az 1964-es EB-döntőre Madridba érkezett válogatottjaink sietve az Espanol-stadionba taxiztak. Még jókor, hiszen az Oviedo elleni kiesési rangadón Kubala László is a pályán tüsténkedett. Nos, amit legjobbjaink addig nem tudtak a játék apró csí­zióiból, azt ott megtanulhatták Kuksitól.

Kubaláék, mármint az Espanol 3: 1-re veze­tett, de az oviedóiak vitézül szorongattak. Kuksi, aki csehszlovák, magyar és spanyol labdarúgóként is a válogatottságig vitte, minden játékhelyzetre tudott egy trükköt. Gáncsolták, a földre zuhant. Nem, nem kez­dett fetrengetni, ez Kubalától szí­nvonal alatti megoldás. A nyakához kapott és lázasan keresgélni kezdett a fűben. Társai í­ziben csatlakoztak és egy perc elteltével több ellenfél, sőt a játékvezető is buzgón kutatta a fűbe pottyant titokzatos tárgyat.

—    Laci, megtaláltátok végül az aranyláncodat? — érdeklődött Mátrai Sán­dor a mérkőzés után.

Kubala értetlenül bámult:

—    Az aranyláncomat? Életemben nem hordtam ilyen csecsebecsét. Hogy mit keresgéltünk a fűben? Semmit… Kellett már egy kis szünet. Olyan fárad­tak voltunk, hogy lépni sem tudtunk…

Ott a bogyó… ?

Ha egy labdarúgó már 37 éves, akkor bizony hol itt fáj, hol ott sajog, nincs hét, hogy ne járna kezelésre. A világhí­rű jobbhátvédet éppen ideggyulladás gyötörte. Edzője azt hitte, hogy az Öreg szimulál, inkább az üzletével foglal­kozna és csakazértis ragaszkodott a játékához. Egy huszadrangú hétközi edző­meccsen, egy gyengécske klub tartalékcsapata ellen.

A veterán jobbhátvéd mit tehetett, beállt, játszott, s közben a fájdalomtól az északi félteke összes csillagát látta — fényes nappal. Hát még amikor szél­sője, egy nála 15 évvel fiatalabb, nyegle suhanc telibe találta fájós lábát:

—   Öcsi! Ott a bogyó, vidd a francba, ne engem rugdoss!

— Vén marha! Miért nem hagyod már abba?

— Azért nem, kis szaros, mert amí­g ilyen kutya balszélsők rohangálnak a pályákon, 80 éves koromig válogatott lehetek…

Az épületes diskurzus szereplői közül csak a jobbhátvédet ismerjük. Mátrai Sándor. A nevenincs szélsőt viszont rég elnyelte a feledés köde.

Nem lehet baj

A hatvanas évek vége felé széles körben terjengett a pletyka, hogy Albert Fló­rián és Mátrai Sándor között magánháború dúl. Ezt a későbbiekben — amikor már nyugodt szí­vvel bevallhatták volna — mindketten határozottan tagadták. Mi viszont annak idején abban a hiszemben éltünk, hogy a Fradi két sztárja között kibékí­thetetlen az ellentét.

A zöld-fehérek egyik repülőútja előtt a Ferihegyen jegyezték fel az alábbi párbeszédet.

—   Ha Mátrai és a Flóri együtt szállnak fel, én is nyugodtan elrepülnék…

—   Nem értem. így nem történhet baj?

—   Komolyabb baj semmiképpen. Ők ketten közös sí­rba nem kerülhetnek!

Elismerés

Bukovi Márton éppen az FTC szaktanácsadói minőségében dühöngött a kispa­don egy roppant vérszegény edzőmérkőzés közben. Mátrai kérte, hadd menjen előre csatárnak. Bukovi rábólintott. A csatárból lett hátvéd köszönte a lehető­séget, előrenyargalt és első labdaérintésből bebombázta a győztes gólt.

Meccs után Marci bácsi elmélyülten pocskondiázta a csatárokat, majd hirte­len váltással öt percen át az egekig magasztalta a villámlábú jobbhátvédet. így fejezte be hegyibeszédét.

— Tessék példát venni Mátrairól…

A jobbhátvéd — érthetően — dagadozott a büszkeségtől és peckesen sétálga­tott fel s alá. Bukovi hirtelen mellé lépett, és szomorúan í­gy szólt.

—   Sanyi fiam, te sem vagy Di Stéfano…

-Részlet: Kő András -Török Péter A magyar futball anekdotakincse-