“Gyermekkorom óta Fradista vagyok”

Villáminterjú Perecsi Tiborral

S mondja valaki, hogy nincs telepátia. Amikor rácsöngettem Perecsi Tiborra, az egykori kitűnő futballista családi körben fényképalbumát lapozgatta s épp a ferencvárosi évek alatt készült felvételek felett dugta össze a fejét a társaság.

– Akkor mindjárt a témánál is vagyunk – mondtam én a köszönés után s ezzel kezdetét is vette a villáminterjú. – Mikor is játszottál utoljára FTC mezben? — kérdeztem a családfőt.

Összeráncolta a szemöldökét.

– Várjunk csak . . . pontosan mikor is … azt hiszem lehet annak már vagy két esztendeje – í­gy Tibor.

– Nem több az?

A fejét rázta.

– Nem bizony. Mert az öregfiúk is zöld-fehér mezben terelgették a labdát – jelentette ki mosolyogva s neki volt igaza.

– S az „egyben” mikor búcsúztál el az Üllői útról?

– 1968 tavaszán játszottam ott utoljára. Akkor végeztem a vendéglátóipari technikumot s Mátrai Sanyival egyidőben mentem át az Egyetértéshez. Ott azonban csupán két-három meccset játszottam s aztán visszavonultam. Huszonnyolc éves voltam akkor.. .

– S nem volt túl korai az a búcsú? Nem telt volna még néhány szép évre, mondjuk ott, ahol legjobban szerettél futballozni?

– A Ferencvárosnál? De. Azt hiszem még hasznára tudtam volna lenni pár évig a csapatnak, ám mégis úgy döntöttem, hogy lassan elég. Nehéz, szomorú évem volt az az utolsó, az a búcsúesztendő. Készültünk a tokiói olimpiára, én is tagja voltam a selejtezőn részt vett együttesnek, boldogan számolgattam a heteket, napokat, készültem a nagy utazásra, de végül is ebből nem lett semmi. Megbetegedtem a szí­vizomgyulladás legszebb álmaim foszlatta akkor szét. Meggyógyultam, de a talpra állás már szörnyű nehezen ment. Hullámvölgybe kerültem, jött a letörés, persze, hogy nem kerültem vissza a legjobbak közé. Akkor sokat gondolkoztam azon, hogy nekiveselkedjek újból a munkának, időt,fáradtságot nem kí­mélve visszaverekedjem magam régi formámig, vagy itt a nagy alkalom a búcsúra. í­gy talán nem fáj annyira, talán könnyebb lesz elviselni labda, játék nélkül . . . Mert ha ma még nem is, de holnap, vagy holnap után már úgyis sí­nre kell tennem az életem. Mert a labdarúgó pályafutás nagyon is véges dolog. ..

— Játékosként sem fecsérelted az éveket, akkor is tanultál. Végülis nem a vendéglátóiparban akartál boldogulni?

– Mindig tanultam valamit, í­gy a vendéglátóipari technikumot is elvégeztem. 1968-tól 70-ig éttermekben, bárokban üzletvezetőként dolgoztam, de végülis másfelé vitt a sorsom. Megkerestek ugyanis az Ikarusból s olyan lehetőséget ajánlottak, amely számomra többet adott, szebb, érdekesebb munkát nyújtott, mint amit addig csináltam. Elvállaltam s nem bántam meg.

— A vendéglátóipart kevesen cserélnék fel egy gyárral.

— Lehet. Ha az anyagi oldalát nézzük csak a dolognak. Nekem viszont más céljaim is voltak az életben, nem csupán a pénz hajhászása. Akkor még egy kicsit leakasztottam a szegről a futballcipőt s játszottam a helyi NB II-es csapatban.

— Azon a bizonyos ranglétrán, hogy emelkedtél?

— Voltam előadó, osztályvezető, most személyzeti vonalon dolgozom.

— Amikor az NB II-ben is abbahagytad, már nem hiányzott a futball?

— Dehogynem. Egy ideig nem is váltam meg a játéktértől, hanem edzősködtem az Ikarusnál. Aztán onnan is leköszöntem ám néhány éve ismét csak ott találtam magam a csapat körül. Ezúttal mint a labdarúgó szakosztály elnöke dolgoztam a klubért. Én kértem meg atyai jó barátom Vilezsál Oszit, hogy jöjjön hozzánk edzőnek, segí­tsen egy ütőképes, jó kis gárdát összekovácsolni. Drága barátom elkezdte ezt a munkát, befejezni sajnos már nem tudta. Halála nagyon megrendí­tett, azt hiszem egyelőre kerülni fogom a labdarúgó öltözőt s visszavonulok a sportmunkától.

— Milyen a kapcsolatod a Ferencvárossal?

— Gyerekkorom óta Fradista vagyok. Ma is ugyanúgy szeretem ezt az egyesületet, mint akkor, amikor a mezét viseltem, amikor családtag voltam a patinás klubban. Ha tehetem, mindig kiülök az Üllői úti lelátóra s izgulok a legkisebb győzelemért is. Sok barátommal találkozom még ma is azon a pályán, hát persze, hogy jó szí­vvel megyek mindig oda.

— Család?

— Ketten vagyunk a feleségemmel. Gyerek nincs, de rengeteg keresztgyerek igen.

— Mit csinálsz ma futball helyett?

— Kirándulok, szeretem a természetet, a napfényt, a vizet és a horgászást. Hogy mit ezeknél jobban? Azt hiszem még mindig a futballt…

V.S.