Hajdú Attila: 50
Hajdú Attila mindössze öt éves volt, amikor édesapja, Hajdú József első bajnoki aranyérmét nyerte a Fradival. Húsz év múlva Ő is bajnoki címet ünnepelhetett az Üllői úton.
Mezőnyjátékosként kezdte a Népligeti pályákon, aztán hamarosan bekerült a kapuba. Eleinte fizikai adottságai miatt (édesapja is csak 176 cm volt) nem tartozott a legjobb kapusok közé. 17 éves korában “hirtelen” nőtt 15 centit. Tehetsége és szorgalma révén az ifiválogatottba is bekerült.
A Ferencváros első csapatába azonban nem tudta magát beverekedni. Zsiborás, Józsa, Szeiler és Balogh személyében bőven akadt vetélytársa, ezért Vácra igazolt Koszta János mögé, második számú kapusnak.
– Itt Csank mesterrel edzettem 18 éves koromtól. Ebben a 4 esztendőben rengeteget foglalkozott velem. Nemcsak a kapusfortélyokkal, a labdarúgással foglalkoztunk, hanem az élet legfontosabb dolgaival kapcsolatos helyes gondolkodásmód szemléletét is neki köszönhetem.
1991. november 23-án hazai pályán mutatkozott be az élvonalban. Nyilas Elek is a csapattársa volt, de ekkor valószínűleg egyikük sem gondolta, hogy 4 év múlva a Bajnokok Ligájában az Üllői úton fognak harcolni a Grasshoppers ellen…
Előbb a Duna partjáról a Tisza partjára igazolt: Szegeden folytatta a másodosztályban. Csepelen tért vissza az élvonalba (a csapatot ekkor a Kordax szponzorálta, míg a kapusokat Kakas László trenírozta). Innen lett válogatott is ’94-ben. “Szigetország” egyetlen bajnokijáról sem hiányzott az 1994/95-ös szezonban.
1995 nyarán tért vissza anyaegyesületébe, 56 NB I-es és két válogatott mérkőzéssel a háta mögött.
Első szezonjában bajnokságot nyert a Fradival (ismét minden bajnokin Ő állt a kapuban). A Bajnokok Ligájába jutott csapatot sokszor lehetetlen védésekkel segítette, Zürichben büntetőt is hárított. 1995 őszén védte két válogatottbéli tétmeccsét is (1-1 győzelem illetve vereség az EB selejtezőkön).
A kapuban mindig a legegyszerűbb megoldásra törekedett. Kitűnő reflexei révén biztosnak látszó góloktól mentette meg a csapatot.
1996 nyarán is az Ő nevével kezdődőtt a csapat összeállítása, majd elszenvedte pályafutása első súlyos sérülését. Legközelebb 15 hónap múlva tudott csak pályára lépni tétmérkőzésen. ’97 novemberében későbbi csapata az MTK ellen állt újra a kapuban.
A bajnoki szezon végén Németországba igazolt, a korábbi német világklasszis hálóőr, Toni Schumacher csapatához. A sikeresnek nem mondható kölni légiósélet után hazatért: a Vasasban folytatta, majd az MTK-hoz igazolt (Kakas Lászlóval újra összehozta a “sors”), ahol újabb bajnoki címet nyert (éppen a Fradi előtt).
A kék-fehéreknél ismét súlyos és peches sérülést szenvedett (Füzivel csúszott össze, melynek következtében megrepedt a veséje. Életmentő műtétet kellett végrehajtani), végezetül Sopronban zárult élvonalbeli pályafutása.
Jelenleg a Sport TV közvetítéseinél sajátos stílusában elemzi -elsősorban- a portások tevékenységét.
(Kovács Lóránd interjújának felhasználásával)
“…és megfogta! Emberek, megfogta!”
Lehet ennél jellemzőbbet, fontosabbat, ikonikusabbat idézni róla?!
Isten éltessen, Attila!
Nem lehet! Isten éltessen, Attila, még nagyon sokáig, és Erikát is! Tényleg, a mi fantasztikus múltú klubunkban is ritka, -talán egyedülállú???- hogy vkinek az édesapja is, és Ő is hérosz legyen, úgy, hogy egyikük sem volt született Fradista … de mindketten azzá lettek … mert, ahogy Kispéter Mihályt 100x idéztem itt: Kétféle ember létezik: az egyik fradistának születik, a másik meg fradsita lesz …