Hosszabbí­tás: Juhász István

A hetven esztendős “Jucival” beszélgetett a Nemzeti Sport különszáma.

Mit érzett, amikor 1963 őszén életében először az első csapat mezében futott ki a pályára a Pécs ellen?
Elmondhatatlanul jó érzés volt, annál job­ban csak a levonuláskor éreztem magam.

A közte lévő kilencven percben a Fradi öt góljából négyet ön szerzett, Ráadásul a sérült Albert Flórián helyett játszott.
Egyrészt váratlanul ért, hogy hirtelen a na­gyokhoz kerültem. másrészt volt rá esély, hogy Albert nem vállalja játékot. Az ifi edzője, Csanádi Ferenc és az első csapat trénere, Mészáros József is pedzegette a dolgot.

Gondolom, másnap Albert játékra jelentkezett…
Annál is inkább, mert következett a Diós­győr elleni találkozó. Ám el kell monda­nom valamit, ami eddig talán nem volt ismert. A találkozón Albert mellett Novák Dezső és Rákosi Gyula sem játszott, ők sem voltak sérültek. ahogy Flóri sem. Az egyesület lakást í­gért Nováknak, de csak nem akart összejönni. Ez tulajdonképpen figyelmeztető sztrájk volt.

Sorsa nemcsak azért fonódott össze Albertéval, mert a zöld-fehéreknél együtt játszottak, hanem azért is, mert vagy az Ő vagy az ön számára nevezetes alka­lomból a válogatottban is együtt léptek pályára Amikor Flóri 1969-ben Dáni­ában megsérült, ön akkor mutatkozott be, 1974-ben a jugoszlávok ellen pedig mindketten utoljára voltak válogatottak.
És ha hiszi, ha nem, számos alkalommal eszembe jutott, amikor együtt futottunk ki a pályára, hogy a Fradi-pálya lelátóján még ifiként mit mondtam édesapámnak: “De szeretnék egyszer ezzel az Albert Flórival játszani!” Apám erre azt válaszolta: “Nem­csak te, hanem minden fiatal ezt szeretné!” S mit ad a sors, évekig játszottunk egymás mellett.

Hajtott helyette is…
Munkabí­ró voltam, s ugyan szerettem a kapu elé kerülni, nem voltam igazi csatár. Kimondottan élveztem a mezőnyjátékot, Flóri pedig elöl világklasszis volt.

Második válogatottsága 1969 szep­temberében volt Prágában. Három egyre vezettünk a csehszlovákok ellen, amikor Mészöly Kálmán helyére csereként beállt, a vége három három lett. Ha nye­rünk, sincs Marseille…
Ez a mérkőzés Sós Károly szövetségi ka­pitány lelkén szárad. Szólt, el is mentern melegí­rení­, de nem cserélt be. Kiderült, hogy a szünetben – kettő egyre vezettünk – már szólt Mészölynek, hogy lecseréli, de Göröcs Titi rábeszélte a kapitányt, ne hoz­za le a pályáról. Kálmánt a zuhany alól hí­v­ták vissza. A második félidő elején Fazekas Laci góljával már három egy volt ide, ami­kor néhány perccel ezután Sós – ragasz­kodva eredeti tervéhez -lehozta Mészölyt. Teljesen lemerevedve álltam be. Hozzáte­szem, jól játszottunk, nem is kellett volna cserélni. Lehet, hogy Sós az NDK-ban jó volt, de itthon… Szinte a játékosokat sem ismerte.

Soknak vagy kevésnek tartja a huszon­három válogatottságát?
Úgy kerültem a nagyválogatotthoz, hogy előtte Mexikóvárosban olimpiai bajnok lettem. Itt jegyzem meg, hogy Puskásék­nak beszámí­tották a válogatottságba a hel­sinki olimpián játszott mérkőzéseiket is, nekünk viszont nem.

Igen, mert az Aranycsapat játszott, az önök idejében pedig már nem a nagy­válogatott lépett pályára az ötkarikás játékokon.
Ez igaz, meg az is, hogy a döntőbeli kiál­lí­tásom hatott ki a válogatottbeli szerep­lésemre. Illetve közvetve kettő is: Varga Zoltán távozása miatt kaptam meg a lehe­tőséget a csapatba kerülésre. Milyen érde­kes, a Fradiban Albert, nemzetközi szinten Varga nyitotta meg nekem az utat. Aztán a bolgárok elleni döntőben – ahol gólt is szereztem – kiállí­tottak egy lökésért. A meccs után az ifiválogatott edzője, Hoffer József, aki az MTI-nek tudósí­tott, leszúrt, nem is egyszer. A végén már begurultam, és elküldtem melegebb éghajlatra. És mit ad Isten? Sós Károly után ő lett a szövetségi kapitány, nekem az ő idejében annyi volt. Több mint másfél évig nem voltam válo­gatott.

lllovszky Rudolf kapitánysága alatt viszont Eb-negyedik csapatban játszha­tott.
Hoffer után Rudi bácsi jött, ő azonnal visszavett a válogatotthoz. Nagy elégtétel volt.

Ki nevezte el Jucinak?
Orosz Pali. Ha nála volt a labda, mindig mondta, hogy Pista, figyelj, aztán egyszer csak rám kiabált: “Juci, helyezkedj!” In­nentől mindenkinek csak Juci voltam.

Több mint háromszázszor szerepelt az FTC-ben. Melyeket tartja a kiemelkedő meccseinek?
A Pécs elleni bemutatkozást, a Vasas elleni kettő nullás győzelmet az én két gólommal. A VVK-sorozatban az itthoni első mérkőzé­sen a Bilbao ellen szabadrúgásgólt lőttem, ezzel nyertünk egy nullára A KEK-elődön­tőben a Crvena Zvezda elleni mérkőzés ug­rik még be a Marakanában. és a hetvenes évekből az UEFA-kupa-menetelés során a Fenerbahce elleni idegenbeli egyegy. Ezt követően bejött egy úr az öltözőbe, és azt mondta, az ötös számú futballistát elviszi kaszinózni, Adott zsetont, én pedig nyer­tem. A pénzen meg egy rakás bőrkabátot hoztam be seftelésre.

Mindenki üzletelt? Novák Dezsőnek végül is ez lett a veszte.
Persze, aki csak tudott. Aztán néha lecsap­tak. Dezső órát hozott, és lebukott. De ez nem volt ilyen egyszerű. Egy kevésbé is­mert csapattársunk. aki ügynök volt, kez­dett kikopni a keretből. tehát nem tudott jelenteni az együttes körül történtekről. Azt kapta feladatnak, hogy szervezzen be valakit a sztenderd futballisták közül. És ő belevitte Dezsőt az óracsempészésbe.

Önt is lebuktathatták volna.
Nem buktattak le, viszont megkerestek, hogy jelentsek. Mert ha nem, kikerülök a csapatból. Azt válaszoltam. akkor legfel­jebb visszamegyek apám mellé kaszálni.

Jóllehet 1976-ban a negyedik bajnoki cí­mét szerezte meg, egyre többször mel­lőzte Dalnoki Jenő. Ezért hagyta abba?
Igen. Hozzáteszem, 1975-ben egy nyári spanyolországi tornán elnyertem a legjobb játékosnak járó trófeát. Az akkori MLSZ-el­nök, Kutas István erőltette a fiatalí­tást, az edzőket anyagilag ösztönözte erre. Ennek nemcsak én lettem az áldozata, hanem Szőke Pista, Branikovits László és Géczi István is. Ott ültem az utolsó meccsen Za­laegerszegen a kispadon, Dalnoki mondta, melegí­tsek be, de megmakacsoltam magam. Tartottam tőle, hogy szépen elfelejt, ezért azt mondtam, játékra kész vagyok, végül be is cserélt Csendben jegyzem meg, bunda volt.

A városi legenda szerint a Videotontól megkeresték a zalaiakat, hogy “siker­dí­jat” ajánljanak fel az FTC ellen, de elutasí­tották őket azzal, hogy a fradisták már megtették az ajánlatukat.
Nem csak ez a mérkőzés volt bunda. Úgy vettük a meccseket, mintha kötelező lett volna.

Aztán 1979-ben hirtelen hátat fordí­tott az országnak.
Régóta dolgoztak bennem a sérelmek. Lé­tesí­tményigazgató-helyettes voltam a Nép­ligetben, de állandóan konfrontálódtam a főnökeimmel, Klára Jenővel és Papp Bélá­val. Semmi sem volt jó, amit csináltam. Rá­adásul hirbe hoztak, hogy saját hasznomra faanyagot értékesí­tettem. Később kiderült az igazság, de a búcsúmeccsem kapcsán kialakult hercehurcával betelt a pohár. Harót János elnök nem tágí­tott attól, hogy sem Géczi, sem én nem kaphatunk tí­zezer forintnál többet a bevételből. Nyugat-Né­metországban élt a nagybátyám, felpa­koltunk, kimentünk hozzá a családdal, és vissza sem jöttünk, majd a feleségem ro­konsága révén Amerikába repültünk.

Keveset tudunk erről az időszakáról.
Pennsylvania után Clevelandben töltöt­tünk hosszabb időt, itt játszottam és edzős­ködtem is, de mindenáron Kaliforniában szerettem volna élni, ezért San Diegóban kötöttünk ki. Jól éreztem magam, de a sors közbeszólt: Levente fiam pánikbeteg lett, és kilencvenhattól itthon gyógyí­tot­ták. Ebben az időszakban felhí­vott a fele­ségem, hogy el akar válni. Pillanatok alatt átgondoltam a helyzetet, és azt mondtam: “Mielőtt meggondolnád magad, küldd el a papí­rokat, í­rom is alá őket!”.

Ám az ön életére igaz a mondás: ahol becsukódik egy ajtó, kinyí­lik egy másik.
Válásom után találkoztam egy alsónéme­di hölggyel, akitől két fiúgyermekem szü­letett, boldogan élünk.

És a Fradi?
A Fradival nincs probléma, járok mérkő­zésekre, örömmel látom, hogy jó a csapat. Vagy pontosabban, jó lehet. A fradizmus­sal van bajom. Biztos, hogy fradisták azok, akik a Népligetben tüntetnek, ahelyett, hogy bejönnének az új stadionba? Ne tüntetgessenek, járjanak a mérkőzésekre!

Nem szeretik a vénaszkennert és az elnököt sem, aki kitalálta.
Ez mondvacsinált dolog. Az igazi szur­koló nem az elnökhöz, hanem a klubhoz kötődik. Ezen az alapon a mi időnkben is üresek lehettek volna a stadionok. Vegyük Végh Aladárt, aki akkoriban a Ferencvá­ros élén állt. Állí­tólag ávós volt. Maradtak volna otthon a szurkolók? Vagy nekem azt kellett volna mondanom, bocs, de akkor én nem játszom a Fradiban?

(Thury Gábor – Hosszabbí­tás / NS)