Interjú Nyilasi Tiborral

Először Fradi mezben

– Kitől kaptad az első futballcipőt?
– Édesapámtól, egy igazi „Leone Sport”-ot, fehér talpút. Rettentő büszke voltam rá, s ezért egy kicsit szégyellem is, hogy nem tudom mi lett a sorsa.

– Nem tartozik a Fradi saját nevelésű játékosai közé, hiszen a Margitszigeten, az Úttörő stadion sokat emlegetett csapatában kezdődött a labdarúgó pályafutása, í­gy is igazi ferencvárosinak érzed magad?
– Természetesen. Mindig felnéztem az FTC-re, s nagyon örülök, hogy szemet szúrtam a klub egyik utánpótlás-edzőjének, Kertész Jánosnak.

– A szoba falán ez a térkép mit mutat?
– Édesapám ötlete volt, hogy minden rövidebb-hosszabb európai és kontinensen kí­vüli utazásom után bejelöljük a megtett útvonalat. Szép és érdekes emlék lesz ez egyszer. Mint ahogy az a két trikó is – egy zöld és egy fehér – amelyeket az 1976-os bajnokcsapat tagjai kaptak a klubtól, s tehettük el legszebb emlékeink közé.

bakaruhában

– De hiszen a bajnoki mezt lerángatták rólad Zalaegerszegen!
– Igen, erre számí­tottunk is, és nem abban a mezben játszottunk, amiben egész évben. Azt előre eltettük . . . Mániánk volt, hogy pontosan olyanok legyünk, mint az angolok. Ahogy teltek az évek, úgy jött meg az eszünk, s úgy hagytuk el ezeket a kis butaságokat. Azért ma sem vagyunk éppen mintagyerekek az öltözőben. Azt hiszem a magánéletemben is megváltoztam. Mondanom sem kell, hogy nem éppen kitörő lelkesedéssel fogadtam, amikor megkaptam a behí­vót, de í­gy utólag beláthatom, hogy nem tett rosszat nekem a szolgálat. A legveszélyesebb korban, ha más nem, hát az egyenruha és a szolgálati rend jobban vigyázott rám, mint egy szigorú szülő, s minden döntés előtt mérlegelésre kény szeritett.

– Egy időben szüntelenül Albert Flóriánhoz hasonlí­tgatták, a régi és az új ferencvárosi sztár együtt és egymásról nyilatkozott.
– Emlékszem, de ez egyoldalú dolog volt, mert elsősorban én emlegettem Flóri nevét mint első számú példaképemet. Azt hiszem, úgy kerültünk egymás mellé, hogy sok gyakorlással betanultam az Albert-féle labdavezetést és néhány hatásos cselt, s ennek köszönhetően némi hasonlatosságot fedeztek fel kettőnk mozgásában. De hol vagyok én még a Flóritól …

Első meccsén a Komló ellen

– Amikor az első csapatban a mélyví­zbe dobták, bámulatosan hosszú hajat viselt. Ahhoz képest mintagyerek külsőt öltött.
– Változott a divat s persze az új frizura kialakulásában az is közrejátszott, hogy 18 hónapot a „seregben” töltöttem. Mostanában úgy vagyok, hogy hol nőni hagyom a hajamat, hol meg beleunok a mindennapi hosszadalmas ápolás gondjaiba, s azonmód megyek is rövidre vágatni.

– Külseje jelentősen megváltozott. Vajon ugyanezt el lehet mondani emberi és sportemberi magatartásáról is?
– Ha visszaidézem magamban, hogy milyen is voltam, miket csináltam négy-öt éve, akkor azt hiszem igennel válaszolhatok. Emlékszem például, hogyan készülődtem annak idején egy mérkőzésre. Másfél órát is elpepecseltem az öltözőben, a srácokkal a lehető leghosszabb nadrágok után kutattunk, kí­nosan vigyáztunk arra, hogyan legyen a sportszár elkötve.

– Milyen futball az ideálod?
– A trükkös, a játékos foci. Legyen olyan szellemes, mint Ebedli, és gyors mint Pusztai játéka. Ez persze nem zárja ki az erőnlétet, a jó felsőtestet, az ütközni tudást. A kifejezetten erő futballt nem szeretem. Viszont azt is megértem, hogy az igazán jó labdarúgót az jellemzi, hogy mindig tud alkalmazkodni a pillanatnyi játékfelfogáshoz. Azt a bizonyos pluszt ugyanis ő adja.

– Valójában mi vagy: középpályás vagy csatár?
– Régi értelemben jobbösszekötő, aki a középpályáról indul és oda is ér a kapu elé. Sokan mondják, hogy nem vagyok gyors. De én nem érzem magamat lassúnak, hosszabbak a lépteim, í­gy nem lehet olyan látványos a futásom, mint egy aprótermetü játékosnak. Persze nem tagadom: jó lenne valamivel gyorsabbnak lenni.

– Sok barátod van?
– Olyan igazi, nagyon kevés.

– Gyanakodva fogadod az új barátokat?
– Nem gyanakszom, de nem is keresek új ismeretségeket.

– Jársz szórakozni?
– Nem nagyon. Van egy-két belőtt helyem, ahová el merek menni, ahol nincs sok ember, ahol nem bámulnak.

– Miért, kitől, mitől félsz?
– Attól, hogy bámulnak.

– Ez elkerülhetetlen. Hogy próbálod kivédeni?
– Igyekszem nem észrevenni az árgus tekinteteket és minél gyorsabban eltűnni.

– Elmennél egyedül moziba?
– Nem, csak a barátaimmal.

– Vonz valamelyest is a népszerűség?
– Láttam már mind a két arcát. A szurkolók jóvoltából. Tagadhatatlan, hogy néha nagyszerű érzés, mozgási szabadságomban azonban rendkí­vül korlátoz.

– Nem irigyelsz más 24 éves fiúkat, hogy ők bárhová elmehetnek, ahová te nem mersz?
– Ha arra gondolok, hogy ők jobban irigyelnek engem, akkor nincs jogom rájuk irigykedni.