Lakat Károly dr.: ITÁLIAI JEGYZETEK 9.

Liedholm — sem teljesen olasz!

Li a labdás technikai gyakorlatok vezetője, a nehéz fizikai munkát két segéddel végezteti — úgy látszik itt is ők a korbácsos emberek.

Ez a vibrációs bemelegí­tő-előkészí­tő rész, az I. felvonás pontosan 45 percig tartott. A nézők egyre többen lesznek (most jönnek a munkából), mind több a gyerek, egy része alkalmi labdaszedő lesz, a többség csak félszemét reszkí­rozza az edzésre, külön fociznak.

A II. felvonás forgószí­npadán taktikai csapatrész gyakorlatok szerepelnek. Li a támadókkal kombinációs kapuralövéseket gyakoroltat. A „Kicsi” a másik térfélen a védők taktikai megoldásait végezteti. A Tanár mindig „kilop” a két csapatból 2—2 játékost és .„ad nekik”. A pályának erre a sarkára nyugodtan kitehetnék a táblát:

Piazza Inquizicio

Li kettős szereposztásban játszik: egyik gyakorlatnál védő, másiknál ő is benne van a támadásban. Láthatóan élvezi a mozgást: újra játékos lesz. Annyi variációs megoldást gyakorolnak, hogy ránézek a jegyzetemre és elképedek, mintha zsinegköteg gubancolódott volna össze (persze én azért kiigazodtam rajta).

Nézem, nézem ezt az embert, de hasonlí­t valakire. Megvan. (Persze, „Jegenye” az svéd-olasz változatban, a volt edzőm: Berkessy „Elly” — ugyanaz a termet timsós-változatban: soványabb, összement.) Ki is javí­tom a vázlatom: 5 játékos helyett 6.

És Li és „játékostársai” nem csüggednek. Különféle helyekről indulva, különféle helyeken befejezve, megy a gyakorlás — a csiszolás, a finomí­tás munkája folyik (í­gy szó szerint, zökkenőmentesen). Változnak a szerepek, változnak a formációk — csak egy nem változik: a tempó, az iram, az intenzitás.

Közben egy-egy szereplő lelép a szí­npadról (megy be gyúratni) és hí­rtelen az órámra nézek, nem akarom elhinni: a II. felvonás (finálé nélkül, mert levezető mozgás itt sincs) kerek 60 percig tartott — nagyon, de nagyon kevés holt idővel!
Persze, ez nem az előadás végét jelenti!

Mert kezdődik a III. felvonás!

A Tanár a „besurranókra” vadászik, még egy kis adag erősí­tést nyom beléjük, mí­g Li egy legényt pécézett ki magának. Szegény Galdiolo monológja következett, a mester adta hozzá a „végszót”.

Amit nem láttam Rómában, van itt: egyéni képzés. Nehéz lenne megállapí­tani erről a negyedóráról, mi volt benne a domináns az erőnlét—technika—taktika nagy hármasából. Nagyszerűen vezetett és kitűnően végrehajtott gyakorlatozás folyt, mindent „átvettek”, ami egy védő tankönyvében szerepel!

Ez volt az utam során látott egyetlen tudatosan végzett egyéni gyakorlatozás és még ennél is meglepőbb volt a hozzáfűzött megjegyzés (edzés után).

„Tudod, két(!) hét múlva a Cagdiarival játszunk és már készí­tem előre Galdiolót, a nagy feladatra.”

Ez aztán az edzői előrelátás!

És — nincs vége még!

Az erősen lefogyasztott gárda néhány tagjával Li és a „Kicsi” egyéni és páros gyakorlatokat végeztet és végez. Egy kis „szépséghibája” van, azért ennek az edzésnek, majdnem

mindent bal lábbal,

bal oldalról és bal oldalon végeznek — a Mester után!

Lassan a nézők is elfogynak, a srácok is elmennek haza (tanulni?) — csak a lányok maradnak. Kódexeknek beillő naplójukba autogramot vadásznak. Clerici a fősláger, s nemcsak vasárnapi győztes gólja miatt, hanem, mert „véletlenül” koromfekete hajú, csinos fiatalember …

Li felszedi a „sí­botokat” és „már” vége is az edzésnek. Nem tartott sokáig, csupán 130 (azaz egyszázharminc) percig. Persze Liedtoolm — nem teljesen olasz!

Még van „utójáték” is. Ennek szereplője a szertáros. A nagy rend mellett itt is eltűnt egy labda. Azt keresi, mivel ilyen „szegény” egyesületnél, mint a Fiorentina — neki kell kifizetnie, ha eltűnik. Érdekes, mintha már hallottam volna ilyenről…

(Folytatjuk)
Megjelent: Népsport, 1972. január