Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár – 10.
VVK győzelem Torinóban, a többi „ujjgyakorlat”…
1965 olyan év volt a Ferencváros történetében, hogyha ezt a fejezetet az első betűtől az utolsóig csak a mérkőzések párosításának, eredményeinek, helyszíneinek, játékvezetőinek, góllövőinek felsorolására szánnám (az összeállítások már nem férnének el), akkor itt most következne egy oldalnyi adathalmaz, majd az, hogy: (Következik: 1966, az angliai világbajnokság éve!).
Pedig, sem Európa-bajnokság, sem világbajnokság nem volt abban az esztendőben.
Az ilyen évet a csend évének szokták nevezni a futball világban.
A tizenkét hónap nem hoz bajnoki címet a Fradinak, nincs Aranylabda, nem „kell” a Világ-válogatottban szerepelni, mégis mai fejjel szinte felfoghatatlan, amin Albert Flórián keresztülmegy, és még inkább az, amit teljesít!
Azt, hogy főhősünk abban az évben két hónapon belül kétszer landol és kétszer startol az izlandi Keflavik repülőterén (július legelején útban a New York-i tornára itt szállnak át az Amerikába tartó gépre, majd szeptember első napjaiban már BEK meccset játszani jönnek ugyanide) a legkevesebb, csak ugyanolyan kuriózum, mint, hogy 1965 első hónapjaiban még az „Albert honvéd!” parancsszóra vágja vigyázzba magát Egerben, ahol három hónapos kötelező katonai szolgálatát tölti, sok-sok NB I-es futballista társaságában.
fotó: Képes Sport
Egerben akkoriban úgynevezett „sportszázadot” működtetett a Magyar Néphadsereg. Bizonyos NB I-es mérkőzés szám teljesítése és az edzők javaslata alapján a szerencsések ide, s csak három hónapra vonultak be. Az akkoriban nagyon népszerű, szakmai színvonalában remek Labdarúgás című havi lap nem is hagyta ki a nagy lehetőséget, naná, hogy oldalnyi képet közöl, ahogy Albert honvéd a katonaládáját pakolja. Az tényleg csak a vak véletlen műve, hogy a mozikban éppen február 18-án mutatják be a Bakaruhában című (eredetileg 1957-ben forgatott) film felújított változatát Bara Margittal és Darvas Ivánnal a főszerepben.
Ehhez Flórinak valóban nincs köze. Sokkal több ellenben ahhoz, hogy ebben az évben a 24 „sima” magyar bajnoki mérkőzésen kívül (ez lehetne 26 is, de egy meccset sérülés, egyet eltiltás miatt kihagy) játszik VVK mérkőzéseket, BEK találkozókat, a válogatottal világbajnoki selejtezőket és barátságos mérkőzéseket, részt vesz a Fradi nyári New York-i túráján, majd az év végén a válogatottal egy hónapos, hét országot érintő, nyolc találkozóból álló Közép-és dél-amerikai útnak vág neki.
Március és december között szinte három naponként követik egymást a meccsek, s vagy a bajnoki cím, vagy a VVK továbbjutás, vagy a vb-selejtezőkön való, akkoriban nálunk kötelezően elvárt végső csoport győzelem a tét!
A programot igazán az bolondítja meg, hogy a VVK-ban a Fradi sorra játssza az akkoriban divatos harmadik mérkőzéseket. Már a (1964-ben lejátszott) Wiener SC elleni összecsapás is triplázást kívánt (akkor még nem döntöttek az idegenben szerzett gólok) így az AS Roma a legsimább ügy. Rómában 2:1-re, Budapesten 1:0-ra nyernek, a kinti meccsen ráadásul az éppen ugye, katonáskodó Albert nélkül…
A Bilbao következik, az első meccsen itthon csak 1:0-ás a győzelem, így a kinti 2:1-es vereség (ez ugye, a mai rendszerben a Bilbaóban szerzett gól okán továbbjutást jelentene) következhet a harmadik meccs Budapesten, 3:0-ás győzelemmel és a kupában való továbblépéssel. Hogy a három Bilbao elleni meccs között van egy rangadó a Bp. Honvéd és a Vasas ellen a Népstadionban, egy dorogi és egy Salgótarján elleni bajnoki, azt tekintsük ujjgyakorlatnak, arról már nem is beszélve, hogyha Albert nem jelent sérültet, akkor mindeközben ott lenne a magyar válogatott csatársorának tengelyében a Wembleyben lejátszott (0:1) Anglia elleni barátságos találkozón is.
Főcsapásként a VVK győzelemig vezető úton haladva, még őrültebb a folytatás. A spanyolok után a Manchester United következik. Egy kinti, 3:2-es vereséggel. Ezt mintegy megemésztendő három nap múlva „leszaladnak” Szegedre, hogy nyerjenek 1:0-ra a SZEAC ellen, de erre rá három napra már itt is a Manchester a Népstadionban a visszavágón. Novák Dezső gólja 1:0-s győzelmet és – harmadik meccset (…) ér. Talán mindenkinek az lett volna a legjobb megoldás, ha másnap ezt le is játsszák (ma talán ezt tennék a csapatok, bár ebben azért nem vagyok egészen biztos), de erre akkoriban nem volt lehetőség.
A szokásos „három napra rá” meg foglalt volt a Népstadion, s a csodához azon az estén nem kellett 22 futballművész egy bíró meg egy labda. Untig elég volt egy zenész zseni, meg az ő trombitája.
A nagy aréna vendége (90 000 néző előtt) Louis Armstrong volt!
így aztán a Fradi válogatottban is érdekelt játékosai (köztük természetesen Albert) szinte „rápihenhettek” az osztrákok elleni világbajnoki selejtezőre, amelyet Bécsben meg is nyerünk 1:0-ra.
Ezután három nappal már jöhetnek Bobby Charltonék a döntőbejutásét lejátszandó harmadik Ferencváros-Manchester United mérkőzésre.
A futball legendáriumokban, és a mérkőzésen a lelátókon szurkolók emlékezetében ez mind a mai napig „a Karába akkor rúgta azt a káprázatos bombagólt” felkiáltással számon tartott találkozó, amelyhez hasonlót a Fradi akkori jobbszélsője tényleg egyet sem rúgott életében (mint ahogy ahhoz hasonlót is csak kevesen) ám az igazsághoz tartozik: Fenyvesi dr. gólja is kellett a továbbjutáshoz…
Talán nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy három nap múlva már az MTK az ellenfél (szintén a Népstadionban), s a kék-fehérek 4:2-re meg is verik a még MU-diadalban fürdő, s már a VVK döntőre készülő Albertékat.
Hogy változatos legyek most azt írom, hogy 72 óra múlva a Fradi lejátssza azt a VVK-döntőt, amely azóta is a magyar labdarúgás egyetlen nemzetközi kupagyőzelmét hozza. S, úgy, hogy belemegy (belekényszerül?) az egymeccses döntőbe, amelyet súlyosbításként az ellenfél, a Juventus stadionjában rendeznek.
A Géczi – Novák, Mátrai, Horváth L. – Juhász, Orosz – Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr. összeállítású csapat csodát tesz, klub és magyar futballtörténelmet ír: Fenyvesi doktor előredőlve fejelt (vigyázat: ez nem volt csukafejes) góljával Torinóban nyer 1:0-ra és megnyeri a Vásárvárosok Kupáját.
A visszaemlékezések némelyikében az szerepel, hogy a Fradi mindjárt Torinóból utazott is New Yorkba… Ha így lett volna, akkor Albert nem játszhat a VVK-döntő után kivételesen négy nappal a Népstadionban, a Magyarország – Olaszország nemzetek közötti, barátságos válogatott mérkőzésen. (Ez például lehetett volna akár a Juventus elleni találkozó visszavágójának az időpontja is).
2:1-re nyerünk Mazzoláék ellen, s Flóri bizony ott van a kezdő 11-ben (a fradisták közül Mátraival, Rákosival és Fenyvesi dr-al együtt), hogy aztán július 2-án tényleg nekivágjanak a New York-i tornának, de úgy, hogy az indulás előtti nap egy Kőbányai Sörgyár elleni tréning-meccsen (10 000 néző) megmutatják a VVK-trófeát a szurkolóiknak!
A torna önmagában külön fejezetet érdemelne (a skót Kilmarnock, a lengyel Polonia Bytom, és az angol West Bromwich Albion az ellenfelek, mindenkivel kétszer játszik a torna során a Fradi, de jellemző, hogy a torna meccsei közben még „elugranak” Clevelandbe, ahol kiemelkedően sok magyar él, és hogy az amúgy kanadai egyletnek, a Hamiltonnak rúgjanak hatot) de sajátságos és a kor viszonyaira jellemző módon a résztvevőkben leginkább a hazai, repülőtéri „fogadtatás” maradt meg. Egy kintről érkező „bejelentés” ugyanis azt „ajánlotta” a vámosoknak, hogy a lehető legalaposabban vizsgálják át a hazaérkező fradista futballistákat és csomagjaikat!
Annyi meztelenre vetkőztetett labdarúgót még nem látott a reptér, mint akkor, de a szó szoros értelmében sietni kellett, mert még a vámosok is kint akartak lenni az őszi bajnoki rajton, amelyen, augusztus 1-én (július 26-án még a Kilmarnockot „simázzák” New Yorkban 4:1-re) a Ferencváros 3:1-re veri az Újpesti Dózsát.
(A repülőtéren történtek, persze nem múlnak el teljesen nyomtalanul, a kintről érkezett telefon megteszi a maga romboló hatását az öltözőben. A játékosok egymás között kezdik el keresni a feljelentőt, s meg is találják a középhátvéd személyében. Évekig tartó viszálykodás kezdődik, ma már tudjuk, hogy értelmetlenül és oktalanul, hiszen az informátort nem a játékosok között kellett volna keresni…)
Ehhez a menethez képest az ősz egy laza, dédnagymamáknak szervezett teadélután.
A new-yorki túrán 1965-ben. Állnak (balról): Mátrai, Csabai József, Henni Géza, Mészáros József edző, Dalnoki, Perecsi, Orosz, Novák. Elől: Karába, Varga, Albert, Géczi, Rákosi, Fenyvesi (Novák Dezső gyűjteményéből)
Már szinte „csak” a bajnoki címért kell ádáz csatát vívni az akkoriban egyszerűen remek és lehengerlő Vasassal. Van két „semmi” BEK meccs a Keflavik ellen (idegenben 4:1, itthon 9:1) majd két már jóval keményebb a Panathinaikosszal (itthon 0:0, idegenben 3:1-es győzelem és ezzel továbbjutás). No és mindeközben (szépen elosztva) az osztrákok elleni vb-selejtező visszavágója (3:0), és ugyanez az NDK ellenében, szintén Budapesten (drámai meccsen nyerünk 3:2-re) s ezzel a repülőjegy kiharcolása az 1966-os angliai világbajnokságra!
A bajnokságban az utolsó előtti fordulóra azonos pontszámmal érkezik a Vasas és a Fradi.
Farkas János góljával a piros-kékek teljesen megérdemelten 1:0-ra nyernek (ez az egyetlen meccs egész pályafutása során, amikor Flóri elveszti a fejét, s durvaságért (…) kiállítják, miután nagyon csúnyán beleszáll Nell Lajosba, a Vasas kitűnő fedezetébe.
fotó: Képes Sport
El is tiltják, hiszen az utolsó meccsen, Tatabányán nem játszik, de ha játszik és nyernek (nem nyernek, 1:1) a Fradi bajnoki álmai szempontjából az sem jelentett volna semmit, hiszen a Vasas a Fáy utcában parádés bajnokavatót rendez a Salgótarján 4:1-es legyőzésével!
Albert 27 góllal nyeri a gólkirályságot (az egyformán 20-20 gólos Tichy Lajos és Bene Ferenc előtt), s ebben a gólkirályságban olyan „tettei” vannak, mint a Győrnek és az MTK-nak lőtt 3-3 gólja, vagy a Pécs ellen jegyzett 4 találata, hogy az egy, vagy kétgólos meccseit, most „mint lényegtelen találkozókon” lépjünk is át.
(Évi, saját gólcsúcsát a Keflavik elleni budapesti BEK visszavágón éri el. A 9:1-es meccsen 5 gólt szerez, de ez akkoriban az ő szintjén, no meg „egy Keflavik ellen…” nem okoz különösebb meglepetést, és nem vált ki túl nagy visszhangot.)
Furcsa és már-már magyarázhatatlan módon ebben az évben a válogatottban (dacára annak, hogy óriási része van a vb-részvétel kiharcolásában) írd és mondd, egyetlenegy gólt szerez, az ő találatával szerezzük meg a vezetés itthon az olaszok ellen.
Hol van már a katonaság, hol van már az év eleje, amikor a Fradival éppen a katonaság miatt nem utazhatott el egy Szenegált, Libériát, Algériát ás Tunéziát érintő ötmérkőzéses túrára (a pécsi Csupák és Dunai I. János vendégjátékosként tartott a zöld-fehérekkel), hol van már a Manchester United, a Juventus elleni VVK-döntő, vagy akár a New York-i torna…
Egy ilyen év után igazán jár a pihenő, a lazítás, egy kis mozi, egy kis színház, egy jó koncert vagy bármi, ami nem a futballhoz köthető.
Akarom mondani, járna, ha valakit nem Albert Flóriánnak hívnak.
Ő, ugyanis amikor a fent leírtakon mind-mind túl volt, nekivágott a válogatottal Dél-Amerikának.
Karácsonyra éppen hogy hazaértek.
Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Tegyük hozzá, hogy 1965. május 15-én még Brüsszelben is játszik egy nem hivatalos, Belga Ligaválogatott -- Budapest mérkőzésen, ami ténylegesen belga -- magyar volt …
Ja, ás futballunk akkori erejét, gazdagságát mutatja, hogy április 7-én, amikor a Bilbaot verjük 1-0-ra, a magyar “A” és a magyar “B” válogatott is pályára lép, felkészülési mérkőzésen! Az akkori, fradisták nélküli(!) “B” válogatottat -tehát inkább “C”-, szerintem ma is elfogadnánk, “A” válogatottnak!