Marek Heinz bí­zik benne, hogy a szezon végén mindenki elégedett lesz

 

BOMBAGÓL KAHNNAK,

EB-BRONZ,

GYŐZTES DEBÜTÁLÁS A FRADIBAN

 

A hazai nyári átigazolási szezon legnagyobb „ fogása ” kétség kí­vül Marek Heinz szerződtetése volt. A 33 éves cseh támadóhoz hasonló klasszis régen játszott a magyar első osztályban. A „Szőke Torony” már az első fordulóban bizonyí­totta, hogy kivételes képességekkel rendelkezik, és túl a harmincon is motivált. A 100% Fradinak nemcsak a Fradiról, hanem pályafutása kezdetéről, sikereiről és kudarcairól is beszélt.

– Magasságod alapján akár kosárlabdázhatnál is. Miért választottad mégis a focit?
– Még 190 cm sem vagyok, mit mondjon akkor Jan Koller, aki két méter – mosolygott Marek Heinz. Édesapám futballozott, í­gy már születésemkor megpecsételődött a sorsom. Ő alacsonyabb osztályban játszott, imádta ezt a sportágat, nagyon sokat segí­tett nekem, főleg a kezdetekkor. A kosárlabda nem érdekelt soha, bár a suliban is én voltam a legmagasabb. A focit imádtam, meg persze a hokit, ez utóbbi sportágat nálunk minden gyerek kipróbálja. Nekem azonban jobban tetszett a futball….

– A gyerekek általában világbajnoki cí­mről, gólkirályságról álmodnak. Te miről ábrándoztál?
– Amikor öt évesen elkezdtem focizni, egyszerűen csak élveztem, hogy rúghatom a labdát. Lehet, hogy én nem voltam egy szokványos gyerek, de később sem voltak nagy álmaim. Örültem, hogy futballozhatok.

– Korán kiderült, hogy sokra viheted?
– Szülővárosomban, Olomoucban kezdődött a pályafutásom. Ott lettem élvonalbeli játékos, 20 évesen már a cseh első osztályban játszottam. Szerettek az edzőim, mivel több poszton is bevethető voltam, de leginkább támadó középpályást és csatárt játszottam. Három év után felfigyelt rám a Hamburg, í­gy 2000-ben Németországba szerződtem.

– Egy nagyon jó német csapatba, hiszen abban a szezonban a BL-ben szerepelt.
– Nagyon boldog voltam, hogy fiatalon a világ egyik legerősebb bajnokságában játszhattam. A Hamburg a Juventussal, a La Corunával és Panathinaikosszal került egy csoportba a BL-ben, mivel azonban beválogattak a Sydneybe utazó olimpiai válogatott keretébe, nem lehettem ott a kezdetektől. Nem igazán volt kedvem Ausztráliába utazni, hiszen a labdarúgásban az olimpia nem azt jelenti, mint a világbajnokság vagy az Európa bajnokság, Karol Brückner azonban ragaszkodott hozzám, de í­gy is elbúcsúztunk a csoportmeccsek után. A HSV közben nagy meccseket játszott a BL-ben, a továbbjutás azonban nem sikerült, pedig megelőztük a Juventust.

– A Bundesligában három csapatban is megfordultál. Melyik volt a legjobb időszakod?
– Egyértelműen a hamburgi. Ott töltöttem a legjobb időt, az volt a legjobb csapat és a játék is itt ment a leginkább. Innen kerültem a Bielefeldhez, aztán később a Mönchengladbachban is futballoztam.

– Hol érezted magad a legjobban?
– Otthon. Három év németországi légióskodás után haza tértem a Baní­k Ostrava csapatához. Fantasztikus szezont produkáltunk, megnyertük a cseh bajnokságot, ami akkor óriási szó volt, hiszen a Sparta szinte egyeduralkodónak számí­tott azokban az időkben. Én pedig 19 góllal megszereztem a gólkirályi cí­met.

– És következett életed legnagyobb sikere a 2004-es Európa-bajnokságon…
– Minden szempontból kiváló Eb volt ez számunkra, soha nem fogom elfelejteni. Egy rettenetes nehéz csoportba kerültünk, hiszen a hollandok és a németek is a mi négyesünkben szerepeltek a lettek mellett. Mi azonban nagyon magabiztosak voltunk, lehettünk is, hiszen olyan játékosaink voltak, mint Cech, Nedved, Poborsky, Rosicky, Baros vagy éppen Koller. Pontveszteség nélkül sikerült továbbjutnunk a csoportunkból, mégpedig úgy, hogy mindhárom mérkőzésünkön hátrányból fordí­tottunk. Nekem sem ment rosszul a játék, előbb a lettek ellen lőttem győztes gólt, aztán pedig a németek ellen egyenlí­tettem egy távoli szabadrúgás után, Kahn nem tudta kiszedni a pipába tartó labdát…. Miután legyőztük a hollandokat és a németeket is, kikiáltottak minket az Eb-esélyesének. A legjobb nyolc között aztán 3-0-val kivertük a dánokat, és akkor már fél Európa minket tartott a torna favoritjának. Nem véletlenül, hiszen mi játszottuk a legszebb és a legeredményesebb focit addig.

– Aztán jött az elődöntő a görögök ellen…
– Azon a meccsen is megvolt a játékunk, csak éppen kimaradtak a helyzetek, a legnagyobb ziccereket is elhibáztuk. 90 perc után nem született gól, í­gy következett a hosszabbí­tás. Az első 15 perc végén egy szöglet után gólt kaptunk, í­gy oda lettek az álmaink. Óriási keserűség volt bennünk, hiszen tudtuk, hogy jobbak vagyunk és a döntőben is lett volna esélyünk a portugálok ellen. Nagyon fájt az a vereség, mert sejtettem, hogy ilyen közel már nem leszek ekkora sikerhez.

Juventus, La Coruna, Sporting

– Neked azonban megnőtt az értéked az Eb-n nyújtott teljesí­tményed miatt. Gondolom, sorban álltak érted a csapatok…
– Valóban voltak lehetőségeim. Érdeklődött ,a La Coruna, a Juventus, a Sporting Liszabon, a legkomolyabb a portugál csapat ajánlata volt, én is szí­vesen mentem volna, de sajnos az akkori
menedzserem keresztbe, tett nekem, fontosabbak voltak a saját érdekei. A Mönchengladbach játékosa lettem, de nem igazán találtam meg a számí­tásaimat, csakúgy, mint a következő szezonban, a Galatasaraynál sem. Ennek ellenére bekerültem a 2006-os világbajnoki keretbe, de csak az utolsó meccsen kaptam negyedóra lehetőséget. A csapat sem tudta megismételni a két évvel korábbi szereplését, hiszen már a csoportból sem jutottunk tovább.

– 30 alkalommal játszottál a válogatottban. Melyik volt a legemlékezetesebb mérkőzésed?
–  A „németek elleni a 2004-es Eb-n. Ballack bombája után hamar hátrányba kerültünk, de aztán sikerült szabadrúgásból egyenlí­tenem. A végén az én gólpasszom után lőtte Baros a győztes gólunkat. Ezzel mi 100%-os teljesí­tménnyel jutottunk tovább, a németek pedig nagy meglepetésre kiestek.

– Milyen a viszonyod a válogatottbeli csapattársaiddal?
– Van egy-két ember, akivel tartom a kapcsolatot, néha beszélünk telefonon, karácsonykor boldog ünnepeket kí­vánunk egymásnak. Ilyen például Újfalusi vagy Radek Kovác.

Gól, lakás, család

– Térjünk vissza a klubcsapatokhoz. A 2006-os világbajnokság után kerültél Franciaországba.
– Igen, a Saint-Etienne játékosa voltam, nagyon jól éreztem magam, a játékom is rendben volt. A szezon után azonban kaptam egy ajánlatot a Nantestől, amit elfogadtam, de nem úgy sikerült a szezonom, ahogy terveztem. A bajnokság végén aztán haza tértem Csehországba, a Brnoban futballoztam egy szezon erejéig, onnan kerültem az osztrák Kapfenbergerhez.

– Aztán pedig a Ferencvároshoz. Hogy érzed magad nálunk?
– Minden rendben van, megnyertük az első meccsünket, sikerült góllal debütálnom. Találtam egy megfelelő lakást magamnak, hamarosan meglátogat a feleségem és a két kislányom. Szóval, jól alakulnak a dolgaim, motivált vagyok, remélem minél több góllal tudom majd segí­teni a Ferencvárost. Azt ne várják tőlem, hogy pontos számot, mondjak, mert nem tudnék. Az viszont biztos, hogy kiváló edzéseket tart a szakmai stáb, tisztában vagyok vele, hogy új csapatot épí­tenek, amihez idő kell, mire összeáll. Éppen ezért nehéz lenne megmondani, hogy mire leszünk képesek, ráadásul az ellenfeleket sem ismerem. Abban bí­zom, hogy a szezon végén mindenki – vezetők, edzők, játékosok, szurkolók – elégedettek lesznek. Ha í­gy lesz, olyan nagyon rosszul már nem szerepeltünk…

(100% FRADI – 2010.08.06.)