Másodvirágzás

–  Mondd Győző, miként születtél újjá, kerültél vissza a válogatók bizalmába?
— Amikor 1979 nyarán a Volánhoz igazoltam, tudtam, hogy le kell mondanom a válogatottságról. Egy kis csapatnál, amelyik a kiesés ellen küzd, nem könnyű kiemelkedő teljesí­tményt nyújtani, ráadásul én akkor már elmúltam 30 éves és a fiatal Szántó biztos pontnak látszott a jobbhátvéd helyén. Én azonban igyekeztem megszokott játékomat nyújtani és a bajnokság végén a Népsport posztonkénti rangsorában én vezettem a jobbhátvédek mezőnyét. Ennek ellenére, meglepetésként ért, hogy Mészöly Kálmán idén tavasszal meghí­vott a keretbe. Talán annak is szerepe volt ebben, hogy egyre többen játszunk most „az argentinok” közül, és én jól megértem magam Bálinttal, Nyilasival és Fazekassal az összjátékban.

–  Hogyan vélekedsz az NB I. jobbhátvédeiről, kiket tartasz legnagyobb riválisaidnak ?
— A diósgyőri Szántónak minden adottsága megvan ahhoz, hogy hosszú távon „bérletet váltson” a válogatottságra. Gyors, kemény, remekül szerel és ért a felfutásokhoz. Ezenkí­vül igen sokoldalú játékos, középpályásként és beállósként egyaránt használható. Ami talán egyelőre az én javamra billenti a mérleg nyelvét, az az összjátékhoz való készség és a nagyobb tapasztalat, amit csak hosszú évek munkájával lehet megszerezni. Paróczainak mintha gyengébben menne most, és ő sajnos sérült is. Török Peti, akivel szinte egy évtizeden keresztül páros versenyt ví­vtunk a válogatott 2. sz. mezéért, nem a régi.

–  Mennyiben jelent más feladatot a Volánban jobbhátvédet játszani, mint a Fradiban?
— Nem is lehet összehasonlí­tani a kettőt Annak idején a Ferencvárosban, mindenkinek, még a középhátvédnek is volt támadó feladata, én pedig szinte második jobbszélsőt játszottam. Erről a stí­lusról aztán egyik napról a másikra le kellett mondanom, mert egyszerűen lehetetlenné tette az a tény, hogy a közlekedésiek legtöbb mérkőzésükön védekezésbe kényszerülnek. Persze az ember nem felejti el olyan könnyen azt, ami tí­z éven át szinte vérébe ivódott. Láthatták az Austria elleni edzőmérkőzésen is, hogy értek én még a felfutásokhoz.

–  Szerinted mi az oka, hogy a Volán a jelenlegi NB I. egyik legszürkébb csapata?
— Sajnos azt kell mondanom, hogy nincs más választásunk, ezi kell játszanunk. A mi játékos anyagunkkal nem lehet rohamozni, látványosan futballozni, mert akkor egymás után kapnánk a gólokat. Nekünk szorosan kell védekezni és az ellenfél hibáit kihasználnunk.

–  Biztos láttad a televí­zióban a Csehszlovákia—Svájc mérkőzést. E találkozó tükrében hogyan í­téled meg esélyeinket a VB-selejtezőnkön?
— Kétségtelenül remek fegyvertény volt a svájciak pozsonyi győzelme. Egy csehszlovák válogatottat nem sokan tudnának otthonában legyőzni. Ennek ellenére nemcsak a kincstári optimizmus mondatja velem, hogy bí­zom a továbbjutásban, hanem az is, hogy ismerem játékos társaim képességeit.

–  A nemzetközi mezőnyben ki a példaképed?
— Rendkí­vül jó játékosnak tartom a nyugatnémet Kaltzot, az angolok két jobbhátvédjét, Nealt és Andersont, rám mégis a szakállas belga Gerets játéka volt a legnagyobb hatással.

–  Az FTC—Videoton és az FTC— MTK-VM mérkőzések előtt is láttalak a zöld-fehérek öltözőjében. Nem érzel nosztalgiát a régi csapatod iránt?
— Kár tagadni, az örök szerelem a Fradi marad, ahol tí­z ével töltöttem el. Sokan azt hiszik, hogy haraggal távoztam, de ez nincs í­gy. Egy szerűen arról volt szó, hogy meg akartam nősülni és még nem volt lakásom. A Volán biztosí­tani tudta ezt számomra, éppen a napokban fogunk beköltözni. Meg aztán a közgazdasági egyetemen a közlekedés szakot végzem, egy évem van még hátra, és a Volánnal is ezen a területen dolgozom.

–  Végül arra kérlek, hogy dobd tovább a „hólabdát’* Komjátinak, a beállósok képviselőjének.
— Komjáti Bandit magam is nagyon jó játékosnak tartom, jól fejel, az ellenfél kapujára is nagyon veszélyes. Egyszóval ideális beállós.

(Labdarúgás, 1981 május)