Mike István
A rendkívül erőteljes, robbanékony, hatalmas lövőerejű játékost nehezen tudták feltartóztatni, ha megindult. A Fradiban középcsatárként, a válogatottban jobbszélen szerepelt.
Hogy a Ferencváros történetének egyik csatárzsenijéről beszélünk, azt a következő bizonyítja: 80 bajnoki mérkőzésen 93 gólt lőtt!
Erre mondják manapság azt, hogy lehetetlen. Pedig nem is volt a vezetők és az edzők, de még egyes játékostársak “szíve csücske” sem.
A rákospalotai BRSC kölyökcsapata jentette az indulást, majd a Fradi-pálya szomszédságában, a Ganz csapatában -többek közt Kubalával együtt- pallérozódott tovább, és itt lett felnőtt játékos. A másodosztályú Ganz színeiben már rugdosta a gólokat, Deák mögött második helyen végzett a góllövőlistán. A Fradi is bejelentkezett érte, végül a Gammában, Sós Károly kezei alatt kötött ki. Itt is mutatkozott be az élvonalban, 1943 őszén kétszer is bevette Csikós Gyula kapuját. Az ekkor már amatőr válogatott Mayer végül 1944 nyarán került a Fradiba 24 ezer pengő fejében.
Mike István (fotó: Rudas Ferenc gyűjteményéből)
A válogatottnál esett át a névkeresztelőn: Mayerként hívták meg és a meccs időpontjában már Mikére keresztelték.
Az új vezetéknevű középcsatár a csepeliek elleni Szt. László torna mérkőzésen mutatkozott be ferencvárosi mezben, gólt nem szerzett (ami az ő esetében kuriózum); sőt összeveszett az edzővel.
A fegyelmi ügy vége egy hónapos eltiltás lett.
Mike sértődötten összepakolt és vidékre költözött. Nem is lépett pályára csak 1945 tavaszán. Akkor viszont beindult a gólgyártás, a válogatottba is újra meghívták (négy alkalommal játszott a nemzeti csapatban, egy gólt lőtt. Sógora, Szabó Ferenc szintén válogatott labdarúgó volt).
15-20 perc alatt eldőlt, hogy lövi-e a gólokat, ha az elején nem megy, „akkor már számomra fuccs a meccsnek” – nyilatkozta. „Sokszor legszívesebben felpofoznám saját magamat. Ideges vagyok (…), talán a legidegesebb, aki valaha magyar pályán futott.”
1945-ben 49 gólt szerzett, a legtöbbet (6) a Zuglói (Dózsa) MADISZ elleni bajnoki meccsen. 1946-ban “csak” 46 alkalommal volt gólszerző. A legtöbb gólt (5) a dorogiak elleni bajnoki meccsen érte el. A dorogi csapat kapuját a mezőny legjobbja, bizonyos Grosics védte.
Mike lő a mexikói túrán (fotó: Frank Mike gyűjteményéből)
Egy válogatott rosta alkalmával Sebes a szemére vetette, hogy azért ideges, mert nincs polgári foglalkozása, mire ő: „Igen. Ez a ténfergés nem tesz jót nekem. Ideges vagyok. Remélem, most bejuthatok majd egy nyugdíjas állásba. Valamelyik minisztériumba szeretnék bekerülni.”
Sebes azzal zárja: „A Mike–Szusza-jobbszárny Európa legjobb kettőse lehet.”
1947 nyarán még ott volt a mexikói portyán, de ismét összetűzésbe keveredett. A vezetőség úgy döntött, eladják a gólgyárost. Az MTK is bejelentkezett érte, a döntéshozók azonban a Bologna ajánlatát fogadták el. Egy kétemeletes bérház áráért vették meg az olaszok és a Fradi is jól járt anyagilag.
Az MLSZ engedélyével, hivatalosan távozott 1947 őszén, de a későbbiekben már csak hazautazó vízumot kapott volna, így végleg külföldön maradt.
Olaszországban a Bologna (az 1948/49-es idényben az előkelő 3. helyen végzett a góllövőlistán Nyers és Amadei mögött) után a Lucchese (a korábbi csapattárs Sárosi dr. volt az edzője), a Napoli, aztán ismét a Bologna játékosaként lőtte a gólokat, majd a Genoa volt a végállomás harmincegy évesen.
Mészáros, Szusza és Mike a mexikói túrán (fotó: Rudas Ferenc gyűjteményből)
„Szó szerint végállomás volt, mert a szövetség nem engedett pályára lépni arra hivatkozva, hogy újra csapatot cseréltem s így újra külföldinek számítok, abból pedig több lett a csapatnál, mint amennyi lehetett volna.”
Kis csapatoknál (Salerno, Scafatese) még edzősködött, majd 1964-ben az Egyesült Államokba költözött. Bevándorlóként, „öt dollárral a zsebben” kezdte a kinti életet, és bár soha nem gazdagodott meg, teljes életet élt (civilben egy tapétázó vállalat társvezetője volt).
„Büszke vagyok a góljaimra, de számomra ennél is fontosabb, hogy a családom boldoggá tesz, hiszen hét gyermeket neveltem fel, s mind a hét nevet, rangot szerzett magának” – nyilatkozta egy 1994-es interjúban.
Hét gyermeke közül két legnagyobb fia (István-Steve és Miklós-Nick) is futballal kezdte, majd tojáslabdára váltottak és az NFL profijai lettek.
A fantasztikus gólvágó 1994 szentestéjén hunyt el a New Jersey állambeli Glen Rock városban.
Pályafutása:
Játékos: BRSC (1936-41), Ganz (1941-43), Gamma (1943-44: 25 bajnoki / 13 gól), Ferencváros (1944-47: 80 bajnoki / 93 gól), Bologna (1947-50: 77 bajnoki / 41 gól), Lucchese (1950-51: 23 bajnoki /13 gól), Napoli (1951-52: 21 bajnoki / 8 gól), Bologna (1952-54: 39 bajnoki / 12 gól), Genoa (1954-55: 16 bajnoki / 2 gól)
Edző: Salerno (1959), Scafatese (1962-63)
(Antal Zoltán, Hoffer József, Hegyi Tamás, Pajor-Gyulai László és Nagy Béla írásainak felhasználásával)
9 hozzászólás a(z) Mike István bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Micsoda kincset kutatott fel a sportnapilap: interjú Mike-Mayer Istvánnal 1994 januárjából!
http://www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/a-fradista-aki-buszkebb-volt-het-gyermekere-mint-a-goljaira-2384143
egy kérdés kedves barátaim, hátha valaki tudja a választ: azt hallottam, az ’50-es évek elején komolyan kérték a FIFA-tól, hogy a külföldre szakadt (menekült, emigrált) magyarok csapata, a Hungária tétmeccseket játszhasson, de -természetesen- nem engedélyezték. Játsszunk el a gondolattal: még a menekültjeink is világverő csapatot tudta volna kiállítani! Ha megvalósul a terv, képzeljük el ’54-ben a VB-döntőben: Magyarország -- Hungária FC. Tudom, lehetetlen, nincs rá precedens, és Öcsiék valószínűleg ki sem állhattak volna, de álmodni szabad. Hogy milyen csapat lett volna: csak 3 zseni a csatársorból: Kubala, Mike, Nyers. Valamennyien az Aranycsapat játékosaival egyenlő tudásúak volta a krónikák és a tények szerint. Hát… ilyen gazdagok voltunk valaha. Tempó Fradi mindenkinek!
Kedves László,
Nem tudom, hogy olvasta-e, de ha nem, akkor ajánlom figyelmébe a Kalandozó magyar labdarúgók c. remekművet.
Igen.
A fentebb megszólaló Frank-Ferenc a harmadik fia? A cikkben csak két focista-amerikaifocista fiúról esik szó.
Kedves Norbert,
A Bostonból érkező kedves hölgy, akit márciusban a New York-i főkonzulátuson látott és hallott, és aki azt mondta, hogy Mike István volt az apukája, nos az a hölgy Mike Marika volt, a labdarúgó egyetlen lánygyermeke, aki éppen magyarútlevél-kérelemért folyamodott.
Par oraja talakoztam a New York-i fokonzulatuson egy kedves holgyel aki azt mondta, hogy Mike Istvan volt az apukaja. Boston-bol jott es a Mike-Mayer nevet szerette volna tisztazni, mert valami nem volt vele rendbe. Persze nekem megdobbant a szivem es orakig kerdezgettem volna. De nem akartam letamadni. Viszont akkor most nem tudom, hogy ki volt o pontosan, mert az itt irottak szerint csak ketto fia van. Probaltam utananezni mashol is de nem talatam, a gyerekekrol semmit. Kedves Ferenc ha olvasa ezt az irast kerem tiztaza ezt a dolgot vagy ha a Tempo Fradi tud valaszt erre a kerdesre megkoszonem.
Most mar nekem is tobb minden eszembe jutott Mike Istvanrol. Jatszani en nem lattam a koromnal fogva de a papam beszelt rolla, hogy micsoda csatar volt, en meg frisitettem a rolla olvasotakat. De az egyik nagy MTK-s elenfele viszont az elso edzom volt a Magnezit Fc-ben. (Palatinus Karoly)
Egy kulfoldon elo Fardaistanak ez sokat jelent ha egy ilyen nagy Fradi jatekos csaladtagjaval valthatott egy par szot.
Istvan “Stefano” Mike… what a great player! In Bologna, in the 1948-49 season, scored 21 goals in 28 matches. One day, in Bologna, from the window of this house, he saw a boy in the street who was playing the ball exceptionally well. Hes name was Giacomo Bulgarelli, who became one of the greatest players of the club (and the italian national team) of all time. Thank you Istvan.
Nagyon mehato volt ezt az irast talalni az edesapamrol. Kozonom a kedves szavakat, es a szep emlekeket. Tudom hogy nagy orom lett volna neki.