Novák Dezső: a rendszer játékszere voltam

BORS online

Az FTC legendája, kétszeres olimpiai bajnoka, a világ egykori legnagyszerűbb jobbhátvédje évek óta nem szerepel a nyilvánosság előtt. Most újra megszólalt, és ügynökmúltjáról is vallott.

Régóta nem osztja meg szakmai meglátásait egy-egy válogatott meccs után, s nem emeli fel a hangját, ha a Fradit kiveri a kupából a Békéscsaba. Novák Dezső mintha nem lenne. Vagy azért, mert ő bújt el, vagy mert egyszerűen nem kí­váncsiak rá. Egyik sem helyénvaló. Ahhoz túlságosan is jelentős a pályafutása, még úgy is, hogy ügynökmúltja alapjaiban rengette meg egész addigi életét. 

*

– Mielőtt megkerestem, hogy szí­vesen beszélgetnék önnel, szkeptikus voltam, s azt mondtam magamnak, „á, ez a Novák simán le fog rázni”. Ehelyett azonnal igent mondott az interjúra.
– Hetvenkét éves vagyok. Lassan hetvenhárom… Gondolja, hogy nem esik jól, ha valakit még érdekel a véleményem? Ha beszélhetek arról, miként látom a dolgokat? Dehogynem. örülök ennek az interjúnak.

– Miért került ennyire távol a magyar labdarúgástól?
– Mert kiszálltam belőle, s nem is akartam újra közelebb kerülni hozzá. Amikor 1996-ban otthagytam a Fradi kispadját, már tudtam, hogy kész, befejeztem az egészet. Többé nem kértem az edzősködésből, hiába hí­vtak más helyre is, sőt később vissza az FTC-be, nem vállaltam több feladatot. A pályafutásom kerek volt. S éppen ezért azt is elfogadom, hogy manapság már nem keresnek az újságí­rók, nem kérik ki a véleményemet. Ez a dolgok rendje.

Fotó: Isza Ferenc

– Meccsekre azért kijár még?
– Nem. A tévében persze mindent megnézek, azt hiszem, a kelleténél többször is. A Gyirmót valamelyik Ligakupa-meccsét speciel ötször is láttam, annyit ismételték. De személyesen utoljára azon a Vác–Ferencváros mérkőzésen voltam kint, amin még én voltam a Fradi edzője. Nyertünk 3-1-re.

– És utána mondott le.
– Ahogy mondja.

– Az a bizonyos „Novák, takarodj!”- transzparens rosszul eshetett azok után, hogy zsinórban kétszer bajnokságot, sőt Magyar Kupát és Szuperkupát nyert a csapattal. A BL-szereplésről ne is beszéljünk.
– Tudja, mi a vicces? Azt a transzparenst ott a meccsen észre sem vettem. Amikor hazajöttem, a feleségem mondta, mit raktak ki a szurkolók a kerí­tésre. Az biztos, hogy egyes emberek, csoportok, sőt egy-két játékos is ellenem fordult akkoriban. Túl sokat nyertünk, túl sikeresek voltunk, de a türelem akkor fogyott el velem szemben, amikor megtiltottam a szurkolóknak, hogy bejárjanak az öltözőbe. Annyi fenyegetést kaptam, hogy a vezetők testőrt akartak fogadni mellém, de abból nem kértem. Félreálltam magamtól.

– Holott a Fradi azóta sem volt olyan jó, mint akkor.
– Bizony. Telek, Lisztes, Nyilas, Kuntics, na és Simon… Szegény Tibi, nyugodjon békében, talán nem haragszik meg, ha elmesélem, mennyire be volt tojva az Ajax ellen. Egy nappal a mérkőzés előtt elém állt, s azt mondta, nem hajlandó játszani jobbhátvédet. Mondom neki, „Tibi, az Istenért, mi a baj? Az Overmars, Dezső bácsi”, mondta. „Túl gyors.” Páling vállalta a feladatot, Simont meg betettem elősöprögetőnek. Nem is játszott rosszul. Bár kikaptunk, mindenki engem dicsért, hogy mekkora húzás volt odatenni a Tibit. Pedig ha tudták volna…

– Mit szól a bundabotrányhoz?
– Szörnyű ez, szörnyű…Ami időnkben is előfordulhattak kamumérkőzések, de az még nem a pénzről szólt. Ami most van, abba tönkremehet a futball. Tudja, érdekes dolog ez. Ha úgy vesszük, a Barcelona is bundázott, amikor a kupameccsén nem a legjobbjaival állt ki a harmadosztályú ellenfele ellen. Nem adtak bele mindent, ugye? Tehát ilyen értelemben az sem volt tiszta meccs, hiába nyertek 9-0-ra. De ez igaz bármelyik csapatra, amelyik nem szolgálja ki maximálisan a közönségét.

– Emlí­tettem, tartottam attól, hogy nem akar majd nyilatkozni. Gondolom, sejti, miért. Az ügynökmúlt miatt. Megkerülhetetlen a téma. – … 2004-ben ismerte el, hogy „Nemere” néven 1967 és 1981 között jelentéseket í­rt a III/III-as ügyosztálynak. Akkor könnyek között beszélt erről, s ahogy látom… most is nehéz megszólalnia. Feldolgozhatatlan a múltja?
– Cipelem magammal életem végéig. Fáj, hogy rajtam van egy bélyeg, amit én soha nem kértem. Tisztában vagyok azzal, hogy vannak, akik a mai napig elí­télnek emiatt, holott soha nem ártottam senkinek. A beszervezésem is érdekes volt, hiszen a csapattársaim buktattak le a Bécsből csempészett órákkal, amiből egyébként senki nem maradt ki, aki csak átléphette az országhatárt. Ekkor kerültem az államvédelem karmába, s lettem a rendszer játékszere.

– Hogy kezdődött?
– Négy, talán öt alkalommal jött értem egy fekete, lefüggönyözött Volga. Kivittek a Duna-partra, és… szóval el tudja képzelni. Mindent bevetettek, hogy aláí­rjam azt az átkozott papí­rt. Addig gyötörtek, mí­g belementem. Nem volt más választásom.

– A dokumentumok szerint önt is figyelték. „Kőműves”, „Bakos”, „Jászsági” és „Bálint” fedőnevű ügynökök szintén a Fradi akkori csapatának tagjai voltak. Tudja őket azonosí­tani?
– Hogyne. De hagyjuk ezt. Meghaltak mind.

– Amikor kiderült, hogy jelentéseket í­rt róla, Albert Flórián elfordult öntől. Soha nem tudták megbeszélni négyszemközt a történteket?
– Sajnos nem. Mi annak idején nagyon jóban voltunk, és természetesen szerettem volna találkozni vele, a szemébe akartam nézni, hogy tisztázhassuk a történteket. Hiszen soha semmi rosszat nem í­rtam róla. Flóri viszont erre nem volt hajlandó. Beletörődtem. A temetésére sem mentem ki. De látja azt a fotelt? Órákat ültem ott, amikor bemondta a tévé, hogy meghalt. Elsirattam őt, itthon, egymagamban.

Benkő Gábor
Forrás: BORS online – 2011.12.30.