Orth György

Orth (Faludy) György (1901. április 30., Budapest – 1962. január 11., Porto), az MTK és a Hungária FC (1917-28: 167 bajnoki / 138 gól; nyolc bajnok- és egy kupagyőztes csapat tagja; 3x gólkirály; az év játékosa: 1917/18) játékosa, 1917 és 1927 között 32 mérkőzésen öltötte magára a cí­meres mezt és 13 gólt szerzett. Tagja volt az 1924. évi olimpiai játékokon szerepelt magyar együttesnek. Az MTK örökös tagja.

Ebben a sportágban bonyolult feladat a játékosok képességeinek összehasonlí­tása, egybevetése. Mégis határozottan állí­thatjuk, ha akadt is Orthoz hasonló, az ő kivételes tudását megközelí­tő, vagy talán el is érő játékos, túl még nem szárnyalta egyetlen magyar labdarúgó sem. Már jóval 180 centiméteren felüli, arányos termetével kimagaslott társai közül. Tökéletes technikai képzettsége — fejjel és lábbal egyaránt — olyan magas fokú játékintelligenciával, „hadvezéri” irányí­tóképességgel, korát megelőző taktikai érzékkel és fegyvertárral párosult, amely az európai labdarúgás egyik legkiválóbb egyéniségévé avatta. Sokoldalúsága is szinte páratlan. Kapustól balszélsőig talán minden helyen játszott — válogatott szí­nvonalon. (Szereplése a legjobb tizenegyben í­gy oszlik meg: középcsatár 19, középfedezet 5, jobbösszekötő 3, jobbfedezet 2, balfedezet 1 mérkőzésen volt.) A sérült Zsák helyett a kapuba is többször „beugrott” — sikerrel. Érdekes, hogy legszí­vesebben a balfedezet helyén játszott. Képességei azonban irányí­tó szerepkörben, tehát a középcsatár és középfedezet posztján csillogtak teljes fényükben. Zseniális taktikusnak bizonyult. A legváratlanabb pillanatokban, a másodperc tört része alatt kedvező helyzetet tudott teremteni saját vagy társai számára. Ellenállhatatlanul cselezett, nagy erővel és pontosan lőtt, illetve fejelt. Látszólag lomha mozgása viharos erejű rohammá változott, ha belelendült. Társai helyezkedését futás közben is látta, jól érzékelte. Mindig a legkedvezőbb megoldást választotta a támadás folytatására vagy befejezésére.

Orth gyermekként került a Vasas csapatába, de 15 éves korában már az MTK játékosa lett. A válogatott tizenegyben mint 16 esztendős ifjú mutatkozott be. A sors azonban nem sokáig maradt kegyes hozzá. 1925-ben, Bécsben, olyan súlyos térdsérülést szenvedett, amelynek szomorú következményeit teljes mértékben többé nem tudta kiheverni. Nagy akaraterővel még néhány évig játszott. A válogatottban is helyet kapott. Egyre inkább nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a sérülés előtt csodálatos mozdulatokra képes láb már nem engedelmeskedik a változatlanul szárnyaló ötleteknek, elgondolásoknak. Tulajdonképpen már 1929 végén visszavonult a tényleges játéktól.

Itthon próbált edzőként elhelyezkedni, de nem jutott képességeinek megfelelő feladathoz. Ezért 1930 tavaszán Dél-Amerikába távozott. Kisebb megszakí­tásokkal három évtizeden át ott tevékenykedett — nagy sikerrel. Hazalátogatásra készülődött, amikor 1962 januárjában egy végzetes szí­vroham — Portugália földjén — végleg elszólí­totta a földi küzdőtérről. A magyar válogatottban legemlékezetesebb teljesí­tményét mindössze 20 éves korában, 1921. november 6-án, a Svédország elleni találkozón (4:2) nyújtotta. Káprázatos játékára három ritkán látható góllal tette fel a koronát. Akik azonban látták őt játszani, azok számára nyilván sok más mérkőzése is emlékezetes. Négy-öt évtizeddel ezelőtt vasárnaponként sok ezer ember csak azért járt mérkőzésre, hogy az ő játékában gyönyörködhessék…

„Minden idők legkiválóbb magyar labdarúgója Orth György.”

(Antal Zoltán és Hoffer József í­rásainak valamint az MTK kiadványainak és a magyarfutball.hu felhasználásával)