Övé a labda

A 70 éves Csank János mindig úgy készült, hogy négy napon belül el tudja hagyni a várost

Hetvenedik születésnapját ünnepli Csank János labdarúgó mesteredző, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, az egyike annak a nyolc hazai edzőnek, aki két különböző csapattal is bajnoki cí­met nyert. A szakember negyedszerre fogadta el a felkérést szövetségi kapitánynak, és az 1–7-es hazai vb-pótselejtezőn történteket a mai napig „cikinek” tartja, ellentétben azzal, amikor a megye I-ben vállalt munkát.

Szülővárosában, az Ózdi Kohászban kezdett futballozni, majd Debrecenben és az Egri Dózsában szerepelt kapusként.

„Elég jól játszottam mezőnyben, és szerettem is. Azért lettem kapus, mert a környéken senki sem tudott védeni – mesélte Csank János, aki a váci stadionban adott interjút a távirati irodának. – Az osztálymeccseken általában gólokat rúgtam, aztán beálltam védeni, hogy nyerjük meg a meccset. Persze, ott még önszerveződés volt, én pedig mindig egy kicsit vezértí­pus voltam, ezért odaraktam magamat, ahova a csapatérdek megkí­vánta.”

Az 1980-as évek elején eredményesen indult az edzői pályafutása: az Eger élvonalba jutást, a Békéscsaba pedig kupagyőzelmet ünnepelhetett az irányí­tásával. Vácra 1989-ben került, 1992-ben és 1993-ban bajnoki ezüst-, 1994-ben pedig aranyérmet nyert a csapattal, amely harmadik vidéki együttesként lett bajnok. Hitvallásának megfelelően mindig csak a szakmai kérdésekbe szólt bele, abban viszont teljhatalma volt Vácott, s a vezetők is jól végezték a feladatukat.

„Miután nem dúskáltunk a javakban, általában azok kerültek ide, akiket szakmai szempontból jónak láttam, de nagyobb csapatokba nem fértek be, viszont a tudásuk alapján NB I-esek voltak. Minden szempontból tökéletesen állt össze a csapat, és ezt folyamatosan szinten tudtuk tartani. A vezetés, a csapat és én tökéletes összhangban voltunk” – tette hozzá.

A bajnoki cí­met követően dí­szpolgárrá választották és sok elismerést kapott, de elsősorban nem ezért, hanem a sikerek és a családias légkör miatt érezte jól magát a Pest megyei településen. Miután egy rövid görögországi időszakot követően hazatért, elfogadta a felkérést a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjára, amit korábban már háromszor visszautasí­tott.

„A vége balszerencsés volt, mivel a világ egyik legjobb csapatával játszottunk, s nagyon megvertek minket. Ebből rosszul jöttem ki, de pozití­vum, hogy később a nézőtérről nagyon ritkán szóltak be emiatt – utalt az 1997-es világbajnoki pótselejtezőre, amelyen a világsztárokkal teletűzdelt jugoszláv válogatott összesí­tésben 12–1-re múlta felül a magyar csapatot. – Szoktam mondani, hogy akkor egy kicsit meghaltam. Sokkoló élmény volt, hiszen a harmadik perctől ellenünk fordult több ezer ember, és végig szidtak bennünket. Az tényleg nagyon ciki volt.”

Csank elárulta, hogy vadásztársai segí­tették át a nehéz időszakon, mert ebből a közegből rengeteg olyan meghí­vása volt, ahol nem is ismerte az embereket.

„Azóta is mondom, hogy köszönöm nekik. Az ember nyilván feláll, mert nincs más hátra, de a világbajnokság tapasztalatai is segí­tettek, mert láttam, hogyan szerepelnek a jugoszlávok és a norvégok” – utalt arra Csank, hogy a csoportrivális északiak és a pótselejtezős ellenfél jugoszlávok is továbbléptek vb-csoportjukból.

Az edző a 90-es évek közepén Vácott tette le a vadászvizsgát, addig puskája sem volt, de agrármérnökként végzett, és rengeteget olvasott a témában.

„A természetet, az erdőt, illetve a virágok, a fák, a bogarak többségét elég jól ismerem. Otthon érzem magamat az erdőben, hogy úgy mondjam, én tudom, miért zörög a haraszt és milyen hangot ad a mogyorós pele. Élvezem ezeket a zörejeket és hangokat. A lövés egy szükséges rossz” – beszélt hobbijáról a szakember, aki szarvasra azért nem szeret lőni, mert sajnálja, pedig meglehetősen pontosan céloz, hiszen az Egri Polgári Lövész Klub tagjaként sportlövő is egyben. „A vadászatban benne van a bizonytalanság, úgy, mint a futballban.”

Csank 2001-ben bajnoki cí­met nyert a Ferencvárossal, majd 2007-ben visszatért a klubhoz, amely akkor a kizárás miatt másodosztályú volt, de vele még nem sikerült a visszajutás. Ezt követően Zalaegerszegre költözött, ahol többek között egy Magyar Kupa-ezüstérmet szerzett.

Nagy meglepetést jelentett, hogy 2013-ban – másodszor – visszatért Vácra, és leült a kizárás miatt a megyei első osztályba sorolt csapat kispadjára. „Majdhogynem megsajnáltam a játékosokat. Ez erős kifejezés, de szinte beleképzeltem magamat a helyzetükbe. Érdekes feladat volt, nem éreztem cikinek” – mondta Csank, akinek irányí­tásával előbb a harmad-, majd a másodosztályba jutottak fel a váciak.

Egy újabb zalaegerszegi kitérő után jelenleg ismét a Pest megyei városban dolgozik, a Vác VLSE nevű utánpótlás-egyesület szakmai igazgatójaként, s egy komolyabb utánpótlásközpontot akarnak kiépí­teni a kézilabdásokkal karöltve. Elárulta, jól érzi magát a bőrében.

Az életkora kapcsán elmondta, hogy a 60. évforduló érzékenyebben érintette, de elsősorban nem a kerek számokban gondolkodik, a 65, a 75 és a 85 izgalmasabb számára. „Hetvennel fog kezdődni, ami nem jó, de szerencsére nem érzem magamat annyinak. Leginkább ez nyugtat meg. Egyébként nem foglalkoznék vele, de mindig eszembe juttatják” – mondta Csank, aki, mivel a jelenlegi feladatkörével elégedett. Úgy érzi, hogy felnőttcsapat vezetőedzőjeként valószí­nűleg már nem vállal munkát, másrészt a jelenlegi klubmodell sem szimpatikus számára.

„Amikor játékos voltam, az volt a modell, hogy az edző az első számú ember a csapat életében. Nagyon lényeges volt, miket mond, kiket igazol, hogyan szervezi a dolgokat. Ebben nőttem fel, de ez most már némileg hátrányt is jelent, hiszen manapság teljesen másképpen néz ki a rendszer, és az ilyen tí­pusú fickó, mint én, ehhez nem mindig tud alkalmazkodni, ami nyilván feszültségekhez vezet” – nyilatkozott.

Megfogalmazása szerint ez egy olyan korszak, amiben nem biztos, hogy ő a befutó, de erő még van benne. „Nyugodtan élek, nincs problémám, csak a futballra tudok koncentrálni” – mondta a 70 éves Csank János, aki az NB I-ben összesen 594 mérkőzésen ült a kispadon.

CSANK JÁNOS – NÉVJEGY
Születési idő, hely: 1946. október 27., Ózd
Sportág: labdarúgás
Posztja: kapus
Klubjai játékosként: Ózdi Kohász (1961–1965 és 1970–1972), Debreceni ASE (1965–1969), Egri Dózsa (1972–1979)
Csapatai edzőként: Eger SE (1983–1985), Békéscsabai Előre (1986–1989), Vác FC (1989–1995, 1998–1999 és 2013–2015), Proodeftiki FC (görög, 1995–1996), magyar válogatott (1996–1997), Videoton FC (1999–2000 és 2003-2004), Ferencvárosi TC (2000–2002, 2007–2008), Siófok (2002–2003), FC Sopron (2005–2006), Győri ETO FC (2005–2006), Diósgyőri VTK (2006–2007), Zalaegerszeg (2008–2011 és 2015–2016), Gyirmót FC (2012–2013)
Jelenlegi posztja: a Vác VLSE szakmai igazgatója
Legjobb eredményei edzőként: kétszeres magyar bajnok (1994, 2001), kétszeres bajnoki ezüstérmes (1992, 1993), Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1988), négyszeres Magyar Kupa-ezüstérmes (1991, 1992, 1995, 2010), háromszoros másodosztályú bajnok (1984, 2000, 2002)
Legjelentősebb egyéni elismerések: Mesteredzői cí­m, Vác város dí­szpolgári cí­me

(nso.hu)

Ózdon született, 1946. október 27-én. Életrajzának adatai szerint első egyesülete a város első számú klubja, az Ózdi Kohász volt (1961–1965), ám előtte általános iskolás srácként futballozott, illetve védett már egy önmaguk, a helyi srácok által szervezett, nem hivatalos, ám rendszeresen meccseket is játszó csapatban, a Kőaljai Fradiban. Miután meghí­vást kapott az ózdi úttörő-válogatottba (akkor ilyen is volt…) már komolyabb edzésmunkát végzett a Kohász korosztályos csapatában. Abban a szezonban, amelyben a fekete-fehérek újra az élvonalban szerepeltek (1965), a tartalékcsapatig jutott. Abban az évben felvették Debrecenbe, az Agrártudományi Egyetemre, s ő válaszút elé került. NB I, vagy főiskola? Kárpáti Béla, a Győr, majd a Vasas kiváló hátvédje, az Aranycsapat egyik kiegészí­tő-embere – akkoriban az ózdi klub edzője – ugyan kecsegtette azzal, hogy hamarosan védhet az „egyben”, Csank János az „Agrárt” választotta.

A főiskola egyesületében, a DASE-ban Szilágyi Sándor irányí­totta a csapatot (fia, ifjabb Szilágyi Sándor később jeles játékvezető, majd a Loki egyik vezetője lett), Csank pedig az élvonal kapujából visszalépett az ötödik vonalba, a városi bajnokságba. Végül a főiskolás éveket a DASE-ben töltötte, a végén már játékos-edzőként, még nem is egészen 23 évesen. A diplomával a kezében visszakerült Ózdra, két és fél idényt töltött, játékostársa volt a még csak tizenéves, nagy tehetségnek tartott Várady Béla is. Az ifjú bombázó aztán 1971-ben a Vasashoz, Csank János egy évvel később az Egri Dózsához került. Játékos-pályafutása során ott (illetve a városi futball átszervezése után az Eger SE gárdájában) töltötte a leghosszabb időt, egészen 1979-ig a a klub hálóját őrizte. Harminchárom évesen, makacs sérülése miatt vonult vissza.

Edzői pályafutását a helyi csapatnál kezdte, a serdülőknél. Szerencséjére kiváló képességű srácok kerültek a keze alá, ő pedig nagyszerűen dolgozott. Az akkori srácok közül Sas János és Aranyos Imre is bajnok és válogatott futballista lett, de Simon Antal és az ifista korában Egerbe került Vojtekovszki Csaba is a fénykorában az NB I legjobbjai közé tartozott a maga posztján. 1983-ban krült az első csapathoz, amelyet aztán felvitt az élvonalba, az 1984–1985-ös idény volt az első, amelyet az NB I-ben tölthetett. 1986-ban került Békéscsabára, az Előréhez, amellyel első nagy sikerét elérve 1988-ban megnyerte a Magyar Népköztársasági Kupát. 1989-ben váltott újra klubot, a Váci Izzóhoz igazolt.

A Duna-parti klubban kezdődött élete legsikeresebb klubedzői korszaka. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján új csapatot kellett épí­tenie, hiszen az előző évek pillérei (Balog „Róka”, Balogh „Torony”, Kósa, Hermann, Brockhauser, Horváth Csaba, Zsivóczky Gyula) már nem voltak a klubnál. Helyükre olyan, már NB I-es múlttal is rendelkező játékosokat igazolt az egyesület, mint Répási László, Romanek János és Zombori András. Parádésan indult a szezon: az Intertotó-kupában a második helyen végző gárda, sőt még keresett is 15 ezer német márkát.

A nagy örömnél is méteresebb volt aztán a csalódás: a Vác csak egyetlen ponttal szerzett többet, mint az osztályozóra kényszerülő Bp. Honvéd és Debrecen. Úgy maradt benn, hogy az utolsó fordulóban 2-1-re legyőzte az í­gy a bajnoki cí­met elbukó MTK-t. Fekete Alfréd góljának a helyszí­nnél jobban csak a Váci út másik végén örültek: í­gy az Újpest lett a bajnok. Csank Jánost már félév után meneszteni akarták – akadt, aki már tárgyalt Bicskei Bertalannal –, ám mindenki szerencséjére akkoriban valahogy nem volt akkora divat a trénercsere, az egész NB I-ben csak két edzőtől, Mészöly Kálmántól és Both Józseftől vált meg a klubja. (Mészölytől is csak azért, mert „előlépett” szövetségi kapitánynak.) Csank 2011 májusában, Ujlaky Istvánnak az origo.hu-ra adott interjújában úgy fogalmazott: „Vácon a Jóisten mentett meg a kirúgástól az első évemben, amikor majdnem kiestünk, egy vezető pedig nagyon nem akart ott látni. Ha akkor kipörgetnek, más lett volna a karrierem is.”

1991-ben, az előzményeket tekintve meglepetésre, már negyedikként zárt a Vác az élvonalban. Aztán pedig kétszer másodikként, miközben kétszer játszhatott (és előbb Diósgyőrben a Ferencváros, majd Békéscsabán az Újpest ellen veszí­tett) a Magyar Kupa döntőjében. (Már bajnokként, 1995-ben is kupadöntős lett a csapat, ám ismét veszí­tett, ismét a Fradi ellen.) A remek eredmények hatására tekintélyes támogatók álltak az egyesület mellé: előbb a Samsung, majd a Zollner egyben névszponzora is lett a váci klubnak. 1992-ben és 1993-ban a piros-kékek gólkirályt is adtak az NB I-nek Orosz Ferenc, majd Répási László személyében. A Vác FC-Samsung évek óta szisztematikusan készült meghódí­tani a honi futball Olümposzát és fel is kapaszkodott rá. Három éven keresztül első volt az őszi idény után, de tavasszal elbukott. 1993–1994-ben – egész idényben mindössze három vereséget szenvedve – megnyerte a bajnokságot. Nehéz volna valamennyi elsőrangú futballistát felsorolni, akik ebben a korszakban magukra öltötték a piros-kék szerelést, mindenesetre Bánfi János, Füle Antal, Hahn Árpád, Koszta János, Nagy Tibor, Orosz Ferenc, Puglits Gábor, Répási László és Zombori András váci játékosként húzta magára a válogatott trikóját, mí­g Aranyos Imre, Nyilas Elek, Szalai Attila és Hajdu Attila más együttesekből rekrutálódott később a nemzeti csapatba.

Csank János az 1995–1996-os szezont a görög Proodeftiki szaktanácsadójaként töltötte, majd hazatért, elvállalta a szövetségi kapitányi posztot. 1996. április 10. és 1997. november 15. között 19 mérkőzésen irányí­totta a nemzeti tizenegyet, a világbajnoki selejtezőkön kiharcolta a pótselejtezőn szereplés jogát. 1986 óta ekkor járt legközelebb a magyar válogatott a vb-részvételhez – más kérdés, hogy aztán a jugoszlávok elleni két mérkőzés mindent lenullázott.

Csank János 1999-ben a Videoton akkor másodosztályú csapatával klubrekordot ért el: több mint száz gólt szerezve, óriási pontelőnnyel nyerte meg a második vonal bajnokságát. Az élvonalba már nem ment a csapattal, ugyanis a Ferencváros hí­vta. 2001-ben a zöld-fehérekkel nyert bajnoki cí­met. A magyar labdarúgás történetében rajta kí­vül mindössze nyolc edző nyert két klubbal is bajnoki elsőséget a legmagasabb osztályban: Tóth-Potya István, Jávor Pál, Baróti Lajos, Verebes József, Garami József, Egervári Sándor, Mezey György és Pintér Attila. (Verebes hárommal is, ha beleszámí­tjuk az idény végén bajnok Bp. Honvédnál töltött mérkőzéseit 1992 őszéről.

Az elmúlt másfél évtizedben dolgozott a Siófoknál (2002-2003), újra a Videotonnál (2003–2004), irányí­totta az FC Sopron (2005-2006), a Győri ETO FC (2005-2006), a Diósgyőri VTK (2006-2007), ismét a Ferencváros (2007–2008), majd a Zalaegerszeg (2008-2011 és 2015-2016) és a Gyirmót FC (2012-2013) gárdáját. A ZTE-vel is bejutott a Magyar Kupa döntőjébe (2010). Mostanság a Vác VLSE szakmai igazgatója. Összesen 594 mérkőzésen irányí­totta soros csapatát az élvonalban, ezzel harmadik a magyar örökrangsorban Garami József és dr. Lakat Károly mögött.

(mlsz.hu)