Polgár Gyula
A kitűnő alakú, erős fizikumú Polgár a legsokoldalúbb labdarúgóink közé tartozott. A válogatott csapatban hét szerepkörben is játszott. (A hátvédhármas mindhárom, a két szélsőfedezet, továbbá a középcsatár és balösszekötő helyén.) Tulajdonképpen csatárnak indult, de Korányi I emlékezetes lábtörése alkalmával (1933-ban az 1:0-s olasz—magyar mérkőzésen) kiderült, hogy a védelemben sokkal jobban érvényesülnek kitűnő adottságai. A roppant gyors „Drumi” mindkét lábbal nagyszerűen rúgott és pompásan fejelt. Kifogástalanul szerelt, jól indított és veszélyesen lőtt kapura is. A második világháború idején a korszerű labdarúgás útjára lépő magyar válogatott első nemzetközi színvonalú középhátvédje lett.
Drumi -aki becenevének eredetéről nem tudott mit mondani- előbb a Kisteleki TE, majd a Hungária amatőr játékosa volt, aztán a kék-fehérektől került a Budai “11”-hez. Ekkor még középcsatárként szerepelt, házi gólkirály is volt. Élete egyik legnagyobb mérkőzését követően, az 1933-as olasz-magyar után került a Fradiba.
Polgár lemaradt a Slavia támadójáról
A Ferencvárosban közel 400 mérkőzésen szerepelt. Négyszer nyert magyar bajnoki címet, háromszor kupagyőztes csapatban szerepelt. Az 1937. évi KK győztes zöld-fehérek tagja, világbajnoki ezüstérmes 1938-ban. Azon ferencvárosi játékosok egyike, aki VB döntőt játszott (ismét Korányi helyén). A nemzeti tizenegyben 1932 és 1942 között 26 alkalommal lépett pályára, két gólt szerzett. Az 1933/34-es szezon legjobb labdarúgója.
A válogatottban legkiválóbb teljesítményét 1940. december 1-én, a kétszeres világbajnok Olaszország elleni mérkőzésen (1:1) nyújtotta. Ekkor a világ legjobb középcsatárának tartott Piolának “parancsolt megálljt”. A két ragyogó „atléta” párharca a magyar hátvéd teljes győzelmével végződött.
1945-től ’47-ig az MTK (80 bajnoki /1 gól), majd az olasz Magenta játékosa lett és itt is fejezte be aktív pályafutását. Edzőként háromszor nyert új-dél-walesi bajnokságot az APIA Leichhardt csapatával.
A legendás játékos így vallott pályafutásáról 78 éves korában:
– A Fradiban balbekk, jobb-bekk lettem, de a szabadrúgást mindig ballal végeztem. Játszottam centert is Sárosi és Toldi között! Azután a válogatottban hat poszton is szerepeltem, ez abban az időben nagy dolog volt, hiszen az akkori futballban kötött helyek voltak. Az FTC-ben csodálatos mérkőzéseket játszottam, több mint tíz évig. Közben feleségeim szülei megkapták az FTC klubház vendéglőjét, amelyet talán érdemeim elismeréseként, 1939-ben én vettem át. Hadapródőrmester lettem, s a zavaros időkben sikerült megmentenem felfedezőmet, atyai barátomat, Gerbert Pált, akit bujtattam. Háború végén teljesen kifosztották a vendéglőt, s a világon semmim sem maradt. Amikor vége lett a nyilas uralomnak, Rudas Feri vette át a vendéglőt. A háború után újra elkezdtem tréningezni, rövid ideig az MTK-ban játszottam, de én már 32 évesen nem akartam a játékot erőltetni. Levezetésként egy Milánó melletti kis csapathoz szerződtem Magantába. Amikor ott vége lett a bajnokságnak, hazajöttem szabadságra a családhoz, hiszen két kislányom is itthon volt. A határon elkérték az útlevelemet, és már nem is kaptam vissza, hiába mondtam, hogy Olaszországban szerződés vár… Ötvenhat után gondoltam, hogy visszamegyek Olaszországba, ahol „szerződésszegést” követtem el. Eljutottam Bécsbe, telefonáltam a régi klubhoz, de ott már új elnök volt, s többen rábeszéltek, hogy menjek Ausztráliába. Mentem. Több együttesnél dolgoztam edzőként, egészen 1985-ig. Azóta a Sydney-i Hakoah klub a magyarok találkahelye. Itt beszélgetünk, van mozink, színháztermünk, éttermünk.
Tervezte ugyan, hogy annyi évtized múltán hazalátogat, hiszen Üllői úti barátai is sokat hívták, de csak egy videokazettán üzent a Fradistáknak. Egészségi állapota nem tette lehetővé a hosszú utazást. 1992-ben, 80 éves korában Sydneyben hunyt el az FTC örökös bajnoka.
Polgár győztes bajnoki gólja a Nagyvárad ellen 1943-ban.
(Antal Zoltán, Hoffer József, Lukács László, Nagy Béla és Hegyi Tamás írásainak felhasználásával)
4 hozzászólás a(z) Polgár Gyula bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Azt még hozzátenném, hogy félelmetes, mennyire látszik az időskori képén, hogy nem Magyarországon öregedett meg!
Igen, erről mindig eszembe jut, hogy egy (nagyon) távoli rokonom 95 éves korában, Perth-ben élve egy levélben arról panaszkodott, hogy milyen sokba került a szívbillentyű-cseréje 🙂 Annyit üzentem neki (kb. 10-12 éve), hogy igen, igaza van, sok-sok 95 éves magyar kisnyugdíjas is éjjel-nappal panaszkodik a drága szívbillentyű-cserére 🙂 Elhitte … még reagált rá, hogy “milyen jó, hogy elmúlt a kommunizmus” … :-)))
Egyébként meg a Drumi Drumi marad mindörökké! Azért csak játszott egy VB-döntőn! CR pld. még nem, és nem is fog! :-))))))))))))
De úgy ám, Lacimadár. Nekünk pedig kötelességünk Polgár Drumi és a mindenkori Polgár Drumik emlékét megőrizni, életben tartani és emlékeztetni a magunk fradista fajtáját, mi mindent köszönhetünk nekik.
Isten nyugosztalja, ő is azok közé tartozott, akik miatt a Fradi FRADI!