Szokolai László: 72

Nem született csatárnak. Alacsony volt, amikor először láttam kifutni a Szentély zöld gyepére a hetvenes évek vége felé, azt gondoltam, itt valami tévedés történt. Amikor a mellettem ülő idős szurkoló látva elképedésemet, csak ennyit mondott: – Alacsony fiam, ez tény, de olyan rugói vannak, mint annak idején Kocsis Sanyinak és olyan ütemben tud érkezni, hogy mire a nagy darab védők feleszmélnek, már Szoki fejét simogatja az egész csapat! Élete első “válogatóján”, ahol a Csepel keresett fiatal tehetségeket, könyörtelenül tehetségtelennek titulálták, sőt meg is jegyezték, hogy ilyen alacsony termettel semmi helye sincs az élmezőnyben. Tévedtek, és bár nem született csatárnak, de góllövőnek igen. 283 mérkőzésen lépett pályára a Ferencváros szí­neiben, és 149 gólt szerzett, ezzel a Fradi 17. leghatékonyabb gólszerzője! Kisebb nagyobb kitérők után 1977-ben Győrből került a Ferencvároshoz, ahogy jellemezte „az álmok csataterére”.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen kacskaringós út vezetett az Üllői útig. A KSI korszak után szakmát tanult (karosszéria-lakatos), majd 1971-ben bevonult katonának, ahol a kötelező szolgálaton túl már játszhatott az NB III-as Schönherz SE csapatában, ahol már felfigyeltek a játékára.

Gólöröm – Szokolai módra

Leszerelése után került Győrbe, ahol nem volt a „szerencse lovagja”. Amikor bekerült volna a kezdőbe, megsérült egy edzésen, majd egy kaposvári „kakaskodás” miatt mellőzték. Visszaverekedte magát, ahol eleinte játszott középpályást, de volt beállós is. Palicskó Tibor rakta először a „helyére”, a középcsatár posztjára. Az első meccsén gólt is fejelt, a játék is jól ment, í­gy egyenes folytatása volt a pályafutásának az utánpótlás válogatottság, ahol a Fradi is felfigyelt az aprótermetű tehetséges játékosra.

Nehezen, több hónapos huzavona után í­rhatta csak alá a szerződését, hiszen akkor már Győrött is meglátták benne a tehetséget, ezért komoly alku tárgy volt az elengedése: “Szinte kikaptam a tollat az egyik vezető kezéből, hogy minél előbb biztos legyen, hogy mehetek az FTC-be.”

Szokolai László oda jutott ahová az álmai vezérelték. “Sokat í­rtak akkoriban a szenzációsnak ható csereberéről. Akkor is és most is úgy érzem, hogy a csere nem volt reális. Nem voltam annyira jó játékos, hogy hármat érjek … Azonnal megkaptam a 9-es mezt. Albert leszek! – jutott eszembe a gyermekkori álmom. Úristen, futott át rajtam a gondolat, éppen az ő helyén kell játszanom!”

Ahol nem indult könnyen, hiszen egy rossz időszakban (az 1977/78-as bajnokságban csak kilencedik helyen végeztük, igaz megnyertük a magyar kupát) került a Fradihoz.

“Akármit csináltunk, nem ment a játék. Pedig mindent megtettünk azért, hogy sikeresen szerepeljünk. Olyan közösséggel, mint a Fradiban volt, én még sehol sem találkoztam.”

Négyen az 1980/81-es bajnokcsapatból: Pusztai, Nyilasi, Ebedli, Szokolai. A háttérben: Novák Dezső, az edző.

A következő évek már sikeresek voltak. Kupagyőzelmek, bajnoki cí­m (1980/81), dobogós helyezések, válogatottság (12 alkalommal húzhatta fel a cí­meres mezt és két gólt szerzett). Fradiban nem csak a góllövő cipőjét találta meg végleg, hanem Nyilasi Tibor személyében egy igaz barátra is lelt. 1983-ban játszotta utolsó mérkőzését a Fradiban. Ezután, követve barátját Ausztriába, a Sturm Graz csapához szerződött. Itt két szezon erejéig szerepelt és legnagyobb sikerét az első idényben érte el: az UEFA kupában a negyeddöntőbben csak hosszabbí­tásban estek ki a korábbi BEK győztes Nottingham Foresttel szemben. Ezután Rákospalotán a Volán SC-ben fejezte be az aktí­v labdarúgást.

Nem született csatárnak, de góllövőnek igen. Kevesen rendelkeztek olyan ütemérzékkel, mint ő, kevesen tudtak úgy a beívelt labda felé helyezkedni, mint Szokolai László. Róla mondták a legtöbbször: olyan csatár, akit nem a labda keres meg, hanem ő keresi meg a labdát. Hiába vigyáztak rá két méteres védők, már a labda elrúgása pillanatában tudta, hogy azzal hol fog találkozni. Úgy ment a beérkező labda elé, mint egy szerelmes, aggódó udvarló a kiszemelt lány elé.

“Gólt lőni nagyon jó dolog, fogadni a társak gratulációját, érezni a közönség megbecsülését, felejthetetlen érzés.” – nyilatkozta a nyolcvanas évek elején.

Szokolai László, ma 72 éves. Volt aktí­v játékos, segí­tette barátja, Nyilasi Tibor edzői munkáját a Fradiban, de dolgozott az MLSZ-ben is, mint utánpótlásedző. Szenvedélye maradt a labdarúgás, de annak soha nem feszegette a határait. Mindig tudta, mikor kell abbahagyni. Ebben sem tévedett, ahogy a kapu előtt is ritkán hibázott.

Egy, az interneten talált sztori szerint (www.delmagyar.hu), a pályafutása vége felé Gyöngyösön az NB III-as gárdában edzett. Treiber Rudolf alaposan megfuttatta a csapatot. Szokolai, mint a gárda rutinos – szerinte: öreg – labdarúgója az első edzést még bí­rta, a másikon nehezebben tartotta a lépést a fiatalokkal, a harmadikon pedig már szenvedett. Amikor a tréner azt mondta, próbálja meg utolérni a BKV Előre jelenlegi csapatkapitányát, az akkor még fiatal „nyulat”, Varga Attilát, Szokolai besétált a kezdőkörbe, felvette a labdáját, majd azt mondta: – Rudibá’, kösz szépen, abbahagytam a focit!  És leadta a szerelését.

Lehet, hogy Rudibá’ jó edző volt, de biztosan nem ismerte Szokit. Mert ha ismeri, akkor nem futtatja az „öreget”, csak hagyja gólokat lőni. Mert bár Szokolai László nem született csatárnak, de góllövőnek igen. Ahhoz nagyon értett, mert ez volt a mestersége, amit mesterfokon űzött.

Szokolai László, ma 72 éves. Boldog születésnapot!

Utoljára az öltözőben: Rab, Takács, Pogány, Ebedli, Szokolai és Dzurják

Utoljára a zöld gyepen: Ebedli, Szokolai, Rab, Takács és Pogány