Szűcs Lajos

Tizenkét éves volt, amikor „külső sugallatra” végleg elhatározta, hogy labdarúgó lesz. A nagyszünetben dribliztek az iskola udvarán, s a kerí­tésen kí­vül egy középkorú férfi figyelte a gyerekek játékát. Egyszer csak odakiáltott Lajosnak:

“Öcsi! Te, te hát. Gyere csak ide! Jó mozgású gyerek vagy, tudod-e? Menj el egyesületbe focizni, ha szorgalmas leszel, sokra viheted.”

A 12 éves fiú kicsit csodálkozva nézett a távozó után: lehet, hogy ez a bácsi komolyan beszélt? A csengetés ébresztette fel álmodozásából.

Pár nap múlva már kinn volt az Ú. Dózsa pályáján, jelentkezett próbajátékra. Két hét elmúltával megkapta a választ: felvették a szakosztály tagjai közé.

—    Szűcs nemcsak tehetséges, hanem lelkiismeretes is. Kiváló já­tékos lehet belőle — mondta róla 1962-ben Kapocsi Sándor, az UEFA-keret edzője.

Az Újpest azonban megvált az í­géretes játékostól, í­gy Szűcs Lajos egy év kényszerű kihagyás után Dorogra került, ahol két szép évet töltött el. 1966-ban húzott először zöld-fehér mezt, pont a Megyeri úton a kelet-német drezdai Dynamo elleni felkészülési találkozón.

Fenyvesi ellen itt még a Dorog szí­neiben

– Régen volt már, ezért kérdezem: pontosan emlékszel az indulásra?
– A kezdet minden egyes momentumát fel tudom idézni. Az 1957-es esztendőt, amikor igazolt játékos lettem, az 1961-es UEFA-tornát, amelyről hazatérve váratlanul eltanácsoltak a Dózsától, az Újpest-Dorog edzőmeccset, amely után – mintegy mentőövként – Buzánszky Jenő feltette a kérdést: volna-e kedvem Dorogon focizni? Itt van előttem az első NB I-es mérkőzés is: a Fáy utcában vendégeskedtünk, s bár öt gólt kaptunk a Vasastól, Buzánszky elégedett volt bemutatkozásommal. Aztán a második meccs: épp a Dózsával ví­vtuk, de nem vehettem elégtételt, egy bokaszalag-szakadás ugyanis közbeszólt. Ám, hogy a Dorog nyert, arról azonnal értesültem, mert még a műtőbe is bekértem a rádiót… Azután 1966-ben megkeresett a Ferencváros. Mit mondjak, nem akármilyen érzés fogott el, hogy azokkal játszhatok majd együtt, akiktől nemrégen még autogramot kértem… Nem csoda, hogy túlfűtött voltam, s a pályán szinte mindenkinek nekirontottam. Emlékszem, Dalnoki éppen akkor vonult vissza, s a szurkolók ezt í­gy kommentálták: „Nem kell félni, a Jenő helyett itt van a Szűcs!” Körülbelül egy év kellett ahhoz, hogy lehiggadjak, s hogy a labdaművész-társak közül ne lógjak ki a rengeteg „bruszttal”, a kezdeti csiszolatlansággal.

– Elmúlt egy év és következett a legszebb Szűcs-korszak.
– Az 1967-es és ’68-as esztendő valóban csodálatos volt. A Fradival kétszer egymás után bajnokságot nyertünk, olyan gárdában játszhattam, amelynek tagjaiban fel sem merült a vereség gondolata. Annak az együttesnek a szellemét kottázni kellene! Aztán bekerültem a válogatottba is, majd ott lehettem a mexikói olimpián. Az ötkarikás aranyérem, s az, hogy engem választottak a torna legjobb játékosának, kimondhatatlan boldogságot jelentett. Ennyi szépre az ember már azt mondja: ne tovább, nekem azonban még kijutott az örömből. Amikor hazajöttem, egy távirat várt, hogy Alberttel, Farkassal és Novákkal együtt szerepelhetek a világválogatottban. Az All Stars-együttes a felejthetetlen riói Maracanában, Brazí­lia legjobbjaival és Sesztyernyev a Szovjetunióból, Dzsajics Jugoszláviából, Perfumo Argentí­nából, Mazurkiewicz Uruguayból. A meccset a brazilok nyerték 2-1-re, de a világválogatott gólját éppen Albert Flóri rúgta. Az olimpiához kapcsolódik a legemlékezetesebb meccsem, az elődöntőbe jutásért játszottunk Guatemalával, és nagy küzdelemben az én fejesgólommal sikerült 1-0-ra megnyerni a mérkőzést. Az volt az egyetlen fejesgólom. Nagy volt az öröm az öltözőben, sorban gratuláltak a srácok. Aztán jött Lakat Karcsi bácsi, aki megdicsérte az egész csapatot, de azt hozzátette, egyetlen szépséghibája a sikernek, hogy ehhez egy olyan fejre volt szükség, mint a Lajosé! A hatást el lehet képzelni. 1969-ben egy kicsit megváltozott körülöttem a helyzet. A Ferencvárostól távozott dr. Lakat Károly, Mátrai Soroksáron folytatta az Egyetértésnél. Megváltozott a légkör, és én í­rtam egy levelet a vezetők felé, hogy a Honvédban szeretném folytatni. Nem adtak ki, í­gy az akkori átigazolási szabályok értelmében egy évet ki kellett hagynom. Csak 1971-ben léphettem pályára új egyesületemben. Természetesen a zöld-fehéreknél eltöltött három év pályafutásom legszebb időszakaként kitörölhetetlen az életemből.

Állnak (balról): Granatkin, a FIFA allnöke, Kramer edző, Beckenbauer, Schultz, Mazurkiewicz, Jasin, Albert, Seszternyov, Farkas, Szűcs, Dzsajics. Elől: Overath, Metreveli, Amancio, Rocha, Marzolini, Perfumo

– Melyik Fradi meccsedre emlékszel a legkellemesebben?
– Az 1966-os 7:1- es örökrangadóra. Két gólt szereztem, ráadásul amolyan hálószaggató gólok voltak… a labda a sarokban a hálótartó vasra „csavarodott…” Mivel egy meccsen soha nem lőttem két gólt, ez mindenképpen nagy emlék. Azonkí­vül az Újpestnek, amikor két meccsen a Népstadionban „tucatszám” rúgtuk a gólokat – majd a Megyeri úton, egy kupameccsen még hatot – szóval szép emlékek ezek!

– Kik pályafutásod edzőideáljai?
– Lakat Karcsi bácsi és lllovszky Rudi bá’. Ők a legnagyobbak. Egész életre szóló muní­ciót kaptam tőlük. Sose feledem, mikor a Honvédhoz kerültem, Karcsi bácsi segí­tett, hogy el ne csüggedjek. Visszaadta az önbizalmamat. Hitt bennem. A záróakkordokat Héví­zen, Vértes Árpád mellett játszottam. Kevés, hozzá hasonló lelkes focibarát van a világon. Örülök, hogy a város polgármestere lett. Teljesen kész a Fradi-templom. Azt hiszem, ilyen nincs is a világon… Harminchét éves voltam, amikor abbahagytam a futballt. Nagyon sokat köszönhetek ennek a szép játéknak. Bejártam a világot, a különféle egyesületekben összesen 377 NB I-es mérkőzést játszhattam. Elértem 37 válogatottságot, kétszer voltam az Év játékosa.

És milyen érdekes az élet! Újabb évtized után ismét zöld-fehér mez feszült Szűcs Lajos testén. Igaz, ez már „csak” pályaedzői szerelés… Eleinte furcsa volt a gondolat, hogy az a Szűcs Lajos edzi a mai ferencvárosi fiatalokat, aki néhány éve még a Honvéd játékosaként megcsókolta a Népstadion füvét, amikor gólt rúgott a Fradinak. Novák Dezső, Vincze Géza, Dalnoki Jenő és Rákosi Gyula mellett dolgozott pályaedzőként. A későbbiekben dolgozott az utánpótlásban majd szaktanácsadóként is tevékenykedett.

Névjegy:

született: 1943. december 10., Apatin

csapatai: Ú. Dózsa (1957-62), Dorog (1963-65: 61 bajnoki / 3 gól), Ferencváros (1966-69: 141 tétmérkőzés / 10 gól), Magyarország (1967-73: 37 válogatott mérkőzés / 2 gól), Bp. Honvéd (1971-77: 181 bajnoki / 18 gól), Bp. Vasas Izzó (1977-80: 32 NB I-es bajnoki / 1 gól), Héví­z (1982)

eredményei: 2x bajnok (1967, 1968), VVK döntős (1968), olimpiai bajnok (1968), világválogatott (1968), 2x az év labdarúgója (1968, 1971), olimpiai ezüstérmes (1972), EB 4. helyezett (1972), az FTC és a Bp. Honvéd Örökös Bajnoka

(Morvay Tihamér és Nagy Béla interjúinak felhasználásával, fotók: Képes Sport, Labdarúgás, Novák Dezső, Lakat T. Károly, dr. Koch Róbert gyűjteményéből)