Muzeális lapszemle
1981.IV.4. Ferencváros – MTK 4-2
Egy vitatott gól. Öngól? Végül Nyilasinak adták.
Készülve az örökrangadóra, egy olyan évre tekintünk most vissza, mely több szempontból is különleges. Bizonyára sokaknak kedves emlékeket is idéz 1981, hiszen a Ferencváros az 1980/81-es bajnoki évben, öt év után ismét aranyérmet szerzett. Ettől aztán fel is hevültek a zöld-fehér álmok, hiszen a hetvenes években, bármennyire is remek csapataink voltak, a „végső elszámolásnál” főleg csak a második helyre voltunk jók, kivételt képez az előbb is említett 1975/76-os idény.
1981 tavaszán mindenki úgy gondolta, ezzel az évtized elején megszerzett bajnoki címmel, egy olyan sikersorozat fog elindulni, ami utoljára a hatvanas éveket jellemezte. Arra senki sem számított, hogy éppen az ellenkezője fog bekövetkezni és lesz olyan két olyan évünk (1983-1985) ami 110 éves történelmünk egyik legkellemetlenebb időszaka volt, hiszen 1985-ben csak egy hajszál választotta el a csapatot a kieséstől. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1981.II.28. Ferencváros – Videoton 3-1
A véletlen néha furcsa játékos, bár ha jól belegondolunk, akkor véletlenek nincsenek is, csak néha a valóság intézi úgy a dolgokat, hogy azt higgyük, amit előidéz, az a véletlenek láncolata. Hogyan is jutott eszembe az előbbi gondolat? Készülve a Videoton elleni muzeális beharangozóra egymás után értek a meglepetések. Kezdődött azzal, hogy szerkesztőtársam hiába jelölte meg a könyvtárnak, hogy melyik mérkőzés újságját kéri ki, természetesen nem az jött, hiszen 1981. február 28.-án otthon fogadtuk a Videotont és nekünk igazodva a jelenhez, egy idegenbeli mérkőzést kellett volna. Ráadásul ezt a kézenfekvő tényt először észre sem vettem, és nem a figyelmetlenség miatt.
Amikor megpillantottam az újságot, pillanatok alatt olyan emlékek törtek rám, melyekről már azt hittem, hogy örökre elvesztek. Azt nem tudom, hogy mások emlékezete hogyan működik, de az enyém elég speciális (ez persze lehet, hogy a háziorvosom által kiírt Memoril tabletta miatt van). Néha azt sem tudom, hogy tegnapelőtt mit csináltam, néha meg egy-egy impulzus hatására olyan tisztán látom a múltat, mintha tegnap történt volna (nem tegnapelőtt, mert arra már eleve nem emlékszem). Az a bizonyos impulzust, az 1981-es sportújság adta meg. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1980.XI.29. Ferencváros – Kaposvár 6-2
Képünkön (Almási László felvétele): Nyilasi, a mezőny kimagaslóan legjobb játékosa ezúttal is veszélyezteti a kaposvári kaput. Háttal Gulyás.
Mintegy 6000 néző előtt Tátrai sípjelére kezdődött el a mérkőzés az Üllői úton. A Ferencváros az első félidőben Pogány (11-es) és Szokolai góljával 2-0-ra vezetett, aztán Gulyás szépített. A második félidőben a hazaiak – a ragyogóan játszó Nyilasi vezérletével – nagy fölénybe kerültek. A további gólok sorrendje: Rab, Nyilasi, Nyilasi Gulyás (11-esből), Nyilasi. Klassziskülönbség volt a két csapat között… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1980.X.26. Ferencváros – Bp. Honvéd 4-2
Szerkesztőtársam néha sokkal jobban ért a gyógyszerekhez, mint a háziorvosom. A doktor úr, akit már közel negyven éve ismerek, agyi vérkeringésem jobbá tétele érdekében közel 10 éve „agykarbantartó” gyógyszerekkel traktál, amit néha beveszek, de néha szándékosan meg nem, vagy egyszerűen csak elfelejtem bevenni azt, ami arra szolgálna, hogy emlékezzek arra, hogy be kell vennem a gyógyszereimet.
Szerkesztőtársam jobb, és főleg eredményesebb módszerhez szokott folyamodni. Egyszerűen olyan muzeális újságokat varázsol elém, melyre elég csak rápillantanom és olyan emlékképek jönnek elő, melyekre a doktor úr által kiírt tablettákkal soha nem jutnának az eszembe. Ezen felül még azt is sikerül elérnie, hogy egy-egy ilyen muzeális lapszemle során olyan értékeket tárjon elénk, melyeket minden Fradistának meg kell ismernie ahhoz, hogy megfejthessük a Fradizmus igazi titkát. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1979.X.6. Ferencváros – Rába ETO 5-2
“A szélsőjáték olyan képesség, amely a szélek használatát preferálva teremt gólhelyzeteket.” Ez a rövid, de nagyon is lényegre törő megállapítás egy korabeli angol football-könyvből való és bár több mint száz évvel ezelőtt íródott, de a mai napig alapja a labdarúgásnak. Még akkor is, ha manapság a szélsőjáték átértékelődött egy kicsit, a jelen focijában már sokkal szabadabbak a posztok mint régen. Emlékszem ifista koromra, az edzőnk, Pali bácsi a két szélsőnek mindig külön feladatot adott az edzések után. A vonalkijelző “kézi-készülékkel” többször végig kellett pásztázniuk az oldalvonalon, hogy örökre az agyukba véssék: a szélsőnek az olyan, mint a gyalogosnak a zebra. Csak ott közlekedhet és mikor véget ér a vonal, akkor be kell adni a labdát. A többi meg már az érkező csatárok dolga. A Ferencvárosi labdarúgás története a kezdetektől jobbnál jobb szélsőkkel ajándékozta meg a szurkolókat: Táncos, Budai, Szőke, Pusztai. A Fradi történetét jól ismerők a nevek olvasván minden bizonnyal nekem szegeznék a kérdést: miért csak jobbszélsőket soroltam fel? A “megfejtést” a mai muzeális bajnoki beharangozónk adja. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1978.VIII.20. MNK Döntő, Ferencváros – Pécsi MSC 4-2
Annak ellenére, hogy szerkesztőségünk könyvespolcai roskadoznak a könyvektől és az újságoktól, a legtöbb esetben csupán egy-egy cikket vagy képet találunk a mérkőzésekhez és igazán ezek „kiegészítéseként” indítottuk el a muzeális lapszemle sorozatunkat, hogy plusz információkkal hozzuk közelebb az olvasót a mérkőzésekhez. Az is igaz, hogy egyre kevesebb a „hézag”, egyre több információ kerül fel az oldalunkra, de még így is előfordulnak hiányosságok, de előfordul olyan eset is, hogy igazán „fölöslegesnek” érzem magam mert annyi írott emléket sikerült egy számunkra fontos mérkőzésről beszerezni, hogy ezekhez túl sok egyéb információt fűzni már teljesen fölösleges. Ezt éreztem először amikor az 1978-as magyar kupadöntőre került a sor a muzeális lapszemle sorozatunkban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1978.II.22. Ferencváros – ZTE 5-0
Néha nehéz megmagyarázni, hogy vajon mi is irányítja a döntéseinket. Amikor készültem az aktuális muzeális lapszemlére, két lehetőség közül választhattam. Az 1992-es 7:0-s valamint az 1976-os 5:0-s győzelmekről szóló újságok hevertek előttem. Elsőre természetesen a közelebbi emléket adó 7:0 felé irányult a figyelmem, de mielőtt kezembe fogtam volna a sportújságot, valami megmagyarázhatatlan belső „iránytű” az 1976. február 22-i mérkőzés felé irányított. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1976.VI.16. ZTE – Ferencváros 1:3
Bármennyire is akartam visszaemlékezni a 22. bajnoki címünket megszerző Zalaegerszeg elleni mérkőzésre, semmilyen emlékkép sem jött elő. Egy kicsit dühös is vagyok magamra, mert éppen arról az évről van szó, mely az egyik legfontosabbnak vélek, egyrészt akkor voltam 18, akkor lettem „érett”, és az a Fradi, mely akkor bajnokság nyert, az jelenti számomra a „csapatot”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1976.VI.9. Ferencváros – Videoton 1:1
Egy döntetlen, mely 37 év után is “aranyos” emlékeket idéz. Egy gól, mely 37 év után is a szemünk előtt születik. Egy bajnoki szezon, mely sokunk számára az első szerelem élményét hozta el. Egy csapat, melyet ma már legendák öveznek. Egy edző, aki bátran nyúlt a fiatalokhoz, de aki vaskézzel tartotta féken a fiatalságukat. 1975/76, a csikócsapat, a 22. bajnoki cím, Dalnoki Jenő a pipájával és természetesen a Hajdú – Martos, Bálint, Rab, Megyesi – Nyilasi, Ebedli, Mucha – Pusztai, Szabó, Magyar “álomkezdő”, mely sokunk szívébe tetoválásként égett bele. Örökre. Nem csak játékosokra és edzőre emlékezünk ha felidézzük az 1975/76-s bajnoki szezont, hanem felejthetetlen mérkőzésekre is. Az Újpest elleni kiütéses 4:1, a Honvéd elleni “flúgos” futamú 4:3 1975-ből, majd jött a Dózsa “bosszúja” és a 3:8, majd a bajnoki címet eldöntő ZTE elleni 3:1. És persze a mai muzeális bajnoki beharangozónk, az 1976. július 9-i, Videoton elleni 1:1, mely valójában még nem jelentette a 22. bajnoki címünket, de a mérkőzés után az Üllői úti stadion 30 ezres közönsége már bajnokként ünnepelte a zöld-fehéreket.
Mert az igazi bajnoki döntő, ez a mérkőzés volt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1976.V.29. Haladás – Ferencváros 1:3
Elég volt ránézni a Népsport főcímére, a dátumra a csapat összeállítására, és már el is dőlt a sorsom. Egy főcím, mely szerint “Újra élen a Ferencváros”, egy dátum mely a sokunk számára örökké emlékezetes 22. bajnoki címet hozta el és egy csapat: Hajdú – Martos, Bálint, Rab, Megyesi – Nyilasi, Ebedli, Mucha – Pusztai, Szabó, Magyar – mely számomra azok közül akiket élőben láttam játszani, a legjobb Fradi volt. A legeslegjobb 11, mely sokunk szívébe tetoválásként égett bele. Benne olyan játékosokkal melyek a mai napig egyet jelentenek a Fradizmusommal. Nem csak játékosokra és edzőre emlékezünk ha felidézzük az 1975/76-s bajnoki szezont, hanem felejthetetlen mérkőzésekre is. Az Újpest elleni kiütéses 4:1, A Honvéd elleni “flúgos” futamú 4:3 1975-ből, majd jött a Dózsa “bosszúja” és a 3:8, majd a bajnoki döntőnek beillő Videoton elleni 1:1, a végén meg a ZTE elleni 3:1, mely elhozta a bajnoki címet. Ezek között bújik meg szinte észrevétlenül a Haladás elleni, 1976. május 29-i szombathelyi szereplésünk, mely a megszerzett három ponton kivül más különlegességgel nem nagyon tud szolgálni, mégis fontos állomása volt a Dalnoki-csapat bajnoki címéhez vezető útnak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
