Vannak napok melyek sokkal fontosabbak a többinél. Vannak napok melyek meghatározzák a létünket, melyekre emlékezve nem csak a múltunkat értjük meg, hanem saját magunk belső énjéhez is közelebb kerülünk. Szeptember 15-e sokunk számára sokkal többet jelent annál, hogy végérvényesen beszökött az ősz”, mely nem „Szent Mihály útján suhant nesztelen”, hanem meghozva az ősz első napjait, esővel és hideggel végigsöpört az országon. A felhők azonban nem tudták eltakarni azokat a csillagokat melyek örökké fenn ragyognak és vigyázzák a lépteinket. A mai napon és holnap rájuk is emlékezünk. Albert Flóriánra, a Császárra, aki több mint egy évtizeden át kergette őrületbe a világ labdarúgásának védőit, és aki a mai napon lenne 72 éves. Holnap, meg a két világháború közötti időszak legnagyobb labdarúgójára, Sárosi György doktorra emlékezünk, aki 101 évvel ezelőtt, szeptember 16-án született. Két olyan csillag ragyog egymás mellett az égen, akik nélkül nem képzelhető el a Ferencvárosi dicsőséges múltja és talán bennünk sem égne olyan heves lánggal a Fradizmus. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Három hónap kihagyás még nem a világ vége. Néhány éve nem is vettem észre, bár a szerelem soha nem múlt el, de az elmúlt évek hányatottsága azért okozott néhány apró sérülést. 2009. augusztus 1. óta a fotelom is biztonságban van, a ZTE elleni nyitómeccsünkön elszenvedett karfatörés is már csak egy szerencsétlen balesetként él az emlékezetemben. Ma reggeli ébredés mégis visszahozta a régi, semmihez sem hasonlí­tható érzést. Ehhez hozzájárult Zadir nagyszerű í­rása a hatéves kisfiúról akinek első élménye az „O” szektorból örökre megváltoztatta az életét. Biztos vagyok benne, akiknek sokat jelent a Ferencváros, ezen a reggelen, ha elolvasták a visszaemlékezést, hasonló érzések kerí­tették a hatalmába. Mert Churchill szavaival élve, „ha minél messzebbre nézel hátra, annál messzebbre látsz előre”. És ma, 2013. március 3-án, a tavasz első (harmadik) bajnoki mérkőzése előtt mindenki egy kicsivel „erősebb” szemüveget rakott a szeme elé. Nem csak azért, hogy tisztábban lásson, hanem azért, hogy messzebbre. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Tegnap délután az időjárás úgy gondolta, hogy megpróbálja követni a hangulatváltozásainkat. Nem adtunk neki semmilyen előjelzést, de mivel remek lehallgató készülékkel rendelkezik, í­gy részese volt annak a beszélgetésnek, amit Laudetur barátommal folytattuk a közel két órás autókázás alatt, amí­g a Szentély közelébe értünk. Volt napsütés, szitáló eső, bárányfelhőkkel majd sötétséggel borí­totta égbolt, de időközönként a szél is megpróbálta leterelni az autót a célunkról, pedig tisztába kellett lennie azzal, hogy a szí­vünkben dobogó GPS akkor is az Üllői út 129 felé viszi az autót, ha népiesen mondva kisbalták esnek az égből. Persze az időjárás elég hamar rájött, hogy nem könnyű követnie a hangulatunkat ezért hat óra tájban meghagyva néhány szélcsóvát visszavonulót fújt. Csodálkozni nem nagyon lehet rajta, hiszen azalatt a két óra alatt mi is eljutottunk ahhoz a normálisnak éppen nem nevezhető szurkolói állapothoz, amikor már megszűnik körülötted a világ, amikor már érzed magadon a zöld-fehér mezed melegségét, amikor lent az aluljáróba szinte varázsütésre elkezdesz énekelni és a sáladdal üzenni a világnak, hogy itt vagyunk, hogy egyek vagyunk és nincs olyan ellenfél, mely meg ne hajolna a Ferencváros előtt. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →