Legalább győztünk. A bajnoki hajrában talán nem is kell több. Vigasztalhatnám magam, hogy a győzelmet nem kell magyarázni, de ha tartanám magam ehhez az örök igazsághoz, akkor az első mondat után be is fejezhetném a jegyzetem. Talán jobban is járnék, hiszen kellemesen süt a nap és ahelyett, hogy a szobába püfölöm a számí­tógépet jobban tenném ha a teraszon üldögélnék egy hideg sör társaságában és azon elmélkednék, hogy vajon egy olyan első félidő után amikor gólarányt javí­thattunk volna, vajon miért estünk vissza a folytatásban. De hát „kötelességtudó” ember lévén inkább az ablakon keresztül sütkérezem és megpróbálok magyarázatot találni. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Ami kötelező, az mindig nehéz. Emlékezzünk csak iskolás korunkra, amikor a kötelező olvasmányok elolvasása mindig nehézségekbe ütközött, de mellette Cooper indiántörténeteit lelkesen olvastuk, nem beszélve Zola Nanájáról, ami „tiltott” olvasmány volt, de újságpapí­rba csomagoltuk és úgy álcáztuk szüleink fürkész szemei elől. Annak ellenére, hogy a foci elég kiszámí­thatatlan játék, de ott is ismert a kötelező győzelem fogalma, főleg az Üllői úton, ahol a múltban is számtalan esetben léptünk úgy pályára, hogy az ellenfél ismeretében egyetlen elfogadható eredményt fogadott el a szurkoló, a győzelmet. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →