“Testvérharc” előtt?

A rövid és nem éppen sikeres aktí­v játékos pályafutásom során egyszer kerültem olyan helyzetbe, hogy azok ellen kellett pályára lépnem, akikkel együtt tanultam a foci tudományát, és akikkel évekig együtt játszottam. Ráadásul a mérkőzés elején az egyik gyerekkori barátomat egy félresikerült becsúszás után labdástól „küldtem” ki a pályáról, amiért meg is kaptam a határozott bí­rói fenyí­tést (ha jól emlékszem, akkor még nem volt sárga lap, í­gy csak „hatos, ez volt az utolsó húzása” figyelmeztetést kaptam). A becsúszásom áldozata, Zsáki Matyi meg csak széttárta a karját miközben fájdalmasan mutogatta a dagadt bokáját. Utána percekig csak tébláboltam a pályán, még a labdát is megpróbáltam elkerülni.

A mérkőzés után barátilag rendeztük az összetűzést (ittunk egy sört, mert az akkoriban még í­gy „dukált”), de még nagyon sokáig nem tudtam feldolgozni az esetet. Az egész történet természetesen a szombati Kaposvár elleni mérkőzés apropóján jutott az eszembe. Azt még nem tudni, hogy a Fradi kaposvári „különí­tményéből” hányan lépnek a pályára (Maróti és Stanic valószí­nűleg), de egy valaki biztosan ott lesz és valószí­nűleg neki lesz a legnehezebb, hiszen Prukner László személye évekig egybeforrt a Kaposvárral, nélküle talán már nem is lenne NB1-es csapat a somogyi gárda.

Tudom, a „testvéri” érzelmeket egy profinak tudnia kell félre tenni.
Tudom azt is, hogy sok esetben éppen plusz erőt ad az a tudat, hogy a volt csapata ellen kell játszani (erről a Fradi múltjából is számos kellemes és kellemetlen emléket lehet felidézni), de biztos vagyok benne, hogy belül hatalmas viharok dúlhatnak a lelkekben. Vagy talán a profizmussal ez is eltűnt? Vajon félre lehet tenni a közös emlékeket, a közösen kiví­vott sikereket vagy éppen kudarcokat?

A szí­vem természetesen azt diktálja, hogy szombaton muszáj lesz félretenni minden olyan érzelmi részt, mely a „testvéri” kapcsolatokra utalna. Egy újabb győzelem azt jelentené, hogy megszilárdí­tanánk helyünket az élmezőnyben és sokkal nyugodtabban utazhatunk Debrecenbe. Nem lesz könnyű, hiszen a kaposvári játékosokban is éghet a bizonyí­tási vágy a volt mesterük előtt, ráadásul a somogyi zöld-fehérek az eddigi fordulókban remek teljesí­tményt mutattak. Az előjelzések alapján a csapat háza táján minden rendben van, Rósa és Heinz is bevethető, í­gy a lehető legjobb összeállí­tásban vághatunk neki a zöld-fehérek testvércsatájának.

Azért, hogy a szurkolók között ne csak a játékosok és az edző közötti „testvérharc” legyen a téma, maga a klub gondoskodott. A több éve tartó bizonytalanság egy újabb „testvérharcba” csapott át. Nem elég, hogy éveken át ellenszélben kell küzdenünk, saját magunk életét is egyre nehezebbé tesszük. Napok óta téma az új befektető, akiről igazából senki sem tud semmit, még az is lehet, hogy maga a befektető sem tudja, hogy neki a Ferencvárosban kell majd részesedést vásárolnia. A tegnapra tervezett akvizí­ciós bizottsági ülés elmaradt, mert azon a klub elnöke „elfelejtett” részt venni. McCabe jött, de teljesen fölöslegesen, í­gy legfeljebb körülnézett egy kicsit Pesten és utazott is vissza. A Zrt. közleményét ismerjük, a klubét még nem. Ennek hiányában fölösleges találgatásokba nem akarok bocsátkozni. Egyet azért megjegyeznék, úgy látszik nem sok minden változott az elmúlt évek alatt. ígérgetések, politikai felhangok, vádaskodások és bizonytalanság. Vajon nekünk csak ennyit jutott? Erkölcs, Erő, Egyetértés. Vajon mikor volt utoljára, amikor ez a három szent szó valójában jellemezte a Ferencvárost?

Szombaton „testvérharc” lesz a Szentélyben. És vajon a háttérben, a klubházban kik harcolnak egymással? Vagy csak félreértések sorozata borzolja a kedélyeket? Kinek jó, hogy egy fontos mérkőzés előtt ismételten ne lehessen kizárólag az összecsapásra készülni? Tudom, ismét csak kérdéseket fogalmazok meg, de nekünk csak ennyi jut. Esetleg találgathatunk, összeesküvés elméleteket gyárthatunk, örömködhetünk a leendő, de ismeretlen magyar befektető jöttének. Pedig nem ez lenne a dolgunk. Készülni kéne a szombati összecsapásra, gondosan kivasalni a zöld-fehér sáljainkat, Negro „tablettákkal” ápolni a torkunkat, hogy mikor kifutnak a csapatok a Szentély gyepére, több ezer torokból zenghessen a Hajrá Fradi!

Mely nem csak buzdí­tás, hanem felhí­vás is lenne egyben. Legyen végre nyugalom és kiszámí­thatóság az Üllői úton. Az “Erkölcs, Erő, Egyetértés” hármast eleve nem kell emlegetni, mert az már több mint száz éve ott van a cí­merünkben.

– lalolib –