Több nap, mint kolbász
Az új Nemzeti Bajnokság küszöbén néhány lelki tanácsot szeretnék adni mindazoknak, akik e nemes küzdelmekben bármiképpen is érdekeltek. Alapvető igazság, hogy az NB lefolyása csaknem teljes egy esztendő. Az utolsó mérkőzések lejátszásával végződik, nem előbb és nem utóbb. Helyes volna tehát ezidén szépen, beosztani az erőnket, a nyilatkozatokat, fenekedéseket és minden egyebet tíz hónapra; éppen mert több nap mint kolbász, több hét mint rangadó és több mérkőzés, mint győzelem.
Az NB-ben 14 csapat szerepel. Az egyes csapatok vezetőségei szálljanak magukba s már most szegezzék le a következő matematikai formulát: 14 csapat közül egyszerre legfeljebb 5 lehet bajnok. Ne kapjunk minden héten dührohamot, ha bajnoki esélyeink csökkentek, mert a bajnokság fogalma egy és oszthatatlan. A hetedik hely valóságos paradicsom, ha a tizenegyedik helyhez és a pokol, ha az első helyhez hasonlítjuk.
Az élet rövid a bajnokság hosszú. Ne törjünk pálcát egy játékos felett, ha az első két mérkőzésen rosszul játszik. Fog ő még rosszabbul is játszani, s akkor ráérünk pálcát törni fölötte. Vagy rajta.
A klubfanatizmusnak is vannak határai. Ha egy piros almára ráfogom, hogy kék: az klubfanatizmus. Ez rendben van. De ne tartsuk őrült, hazug, csaló akasztófavirágnak azt, aki ragaszkodik hozzá, hogy az az alma pedig tényleg piros.
Kössünk megállapodást a közönséggel is. Mától kezdve egy hónapig próbáljunk mindent arra bízni, aki a dolgára hivatott. Válogasson a szövetségi kapitány, játsszon a játékos, ítéljen a játékvezető. A néző pedig nézzen. Csak nézzen! Csinálja mindenki azt amihez ért; the right man on the right place – mint az angol mondja. S ez magyarul azt jelenti, hogy Polgár épp olyan rossz játékvezető lenne, mint amilyen rossz középcsatár az az úr, aki az állóhelyről folyton Sárosi Gyurit tanítgatja.
Tiszteljük, becsüljük, szeressük egymást uraim; ne csak amikor a fehérasztalnál egymás nyakában sírunk, hanem a mérkőzés hevében is. A mérkőzés azért mérkőzés, hogy heve legyen, de az ember azért ember, hogy ne csak önmagát értse meg, hanem embertársait is.
Bármilyen nehéz is őket néha megérteni …
(Aszlányi Károly, Sporthírlap)
4 hozzászólás a(z) Több nap, mint kolbász bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Igen, ez elkezdődött az első bajnokság kiírásával, és befejeződik a beláthatatlan jövőben.
Az igazság az -- és ez sajnos nem csak a focira igaz! -- nagyon kevés jeles, vagy aár csak “jelesebb” tollforgató “ereszkedik le” akárcsak egy-egy eszmefuttatás erejéig is a sporthoz… Azt hiszem, boldogult Feleki László volt az utolsó ilyen színvonalú sportújságíRÓ.
Kedves Józsi! Nagy szükség van az ilyen hangvételű írásokra, nagy örömmel olvastam! Nagyon jól látod, a történet nem ma kezdődött és nem is ma fog befejeződni sajnos, de ez minket még nagyobb felelőséggel kell, hogy eltöltsön! Vajon miért vannak sokan azok, kiknek a fradistákról negatív kép jut egyből eszükbe? Mert a csapatunknak ártó “Fradisták” hangosak! Mi akik nem ártani akarunk, hanem építeni, ki kell nyitnunk a torkunkat, nekünk is hangosnak kell lennünk, hogy észrevegyenek bennünket is! Szóval ezért örültem az írásodnak, köszönöm!
“A klubfanatizmusnak is vannak határai. Ha egy piros almára ráfogom, hogy kék: az klubfanatizmus. Ez rendben van. De ne tartsuk őrült, hazug, csaló akasztófavirágnak azt, aki ragaszkodik hozzá, hogy az az alma pedig tényleg piros.” -- ez örök igazság!
Nagyon irigyellek azért, hogy ilyen archív újságok kerülnek a kezeid közé!
🙂