Vágó Antal
Vágó (Weisz) Antal (1891. augusztus 9., Pásztó – 1944. március 21.), a Fővárosi TC (később TTC), majd az MTK (1911-23: 180 bajnoki / 7 gól; nyolc bajnok-, és két kupagyőztes csapat tagja) balfedezete, 1908 és 1917 között 17 találkozón öltötte magára a címeres mezt. Tagja volt az 1912. évi olimpiai tornán vigaszdíj nyertes magyar együttesnek. Az MTK örökös tagja.
A kitűnő képességű labdarúgó játéktudása elérte a nemzetközi színvonalat. Biztos labdakezelés, kellő áttekintő képesség, pontos adogatás és megbízhatóság jellemezte. Erőssége a jó helyezkedés és a nagyszerű szerelési érzék volt. Fejjátéka ellen sem lehetett kifogás. Fáradhatatlanul, szívósan harcolt. A Biró Gyula— Károly Jenő—Vágó Antal összetételű hármas jelentette hazánkban az első klasszis képességű fedezetsort. A két szélsőfedezet játékfelfogása, feladataik elhatárolása némi hasonlóságot mutat a késői utódok, Bozsik és Zakariás „munkamegosztásával”. Biró — Bozsikhoz hasonlóan — elsősorban a támadások szervezésében tevékenykedett. Ugyanakkor Vágó — miként négy évtizeddel később Zakariás — főként a védekezésből vette ki a részét. A válogatottban legjobb teljesítményét 1917. július 15-én, az Ausztria elleni találkozón (4:1) nyújtotta.
(Antal Zoltán és Hoffer József írásainak valamint az MTK kiadványainak és a magyarfutball.hu felhasználásával)
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Vélemény, hozzászólás?