Zsiborás Gábor
Csupa kéz, csupa láb kis fickó volt. Noha nagyon szeretett csatárkodni, nem veszélyeztette sem a válogatott, de még csak a Ferencváros támadóinak helyét sem a csapatban. Egyszer Rózsa Lajos, azt mondta Gábornak.
“Látnád magad Gábor milyen esetlenül nyargalsz a pályán, kérés nélkül a kapuba somfordálnál.”
A nyurga kölyök megfogadta mestere tanácsát és beállt a kapuba. Az ifiknél, Vincze Géza kezei alatt már nem ellenkezett, őrizte a kalitkát.
1975 decemberében, a Csepel elleni Téli Kupa mérkőzésen mutatkozott be az első csapatban, majd csaknem két esztendőt kellett várni arra, hogy az első bajnoki mérkőzésre is beverekedje magát a legjobbak közé. Aztán 1977. szeptember 3-án eljött a „nagy nap”. Nem is akármilyen mérkőzésen, rangadón bízták rá először az NB I-es kapu őrzését. Szerencsés volt a kezdet, még annak ellenére is, hogy Honvéd éppen a bemutatkozó kapus találatával szépített: Kozma lövése után a labda a kapufára pattant, onnan Zsiborás hátára, majd a hálóba. A bemutatkozás végül sikerült a piros-fehérek ellen, 2:1-re nyert az FTC.
– Tízen nyugtattak, százan biztattak, mégis én voltam a legsápadtabb a 22 játékos közül, de a nagy drukk az első sikeres közbeavatkozás után elpárolgott.
’77 őszén további öt alkalommal lépett pályára. Ekkor Hajdú került vissza a kapuba, de 1978 áprilisától már övé lett az egyes mez.
– Azok közé a játékosok közé tartozom, akik nehezen lendülnek bele, akiknek nagyon sok munkára van szükségük ahhoz, hogy formába lendüljenek. Én nem vagyok az a kifejezetten mozgásügyes ember, nekem kétszer annyit kell végeznem, mint a született zseniknek, tehát ehhez kell tartani magam. Erre kell gondolnom akkor is, ha már fáj minden porcikám, annyiszor odavágtam magam a földhöz, ha legszívesebben ott maradnék a füvön elfeküdve, kinyújtózva, hogy egy picit pihenjek. Valamit, valamiért.
Zsiborás akcióban …
Zsiborás Gábor az 1979/80-as bajnokságban mutatott kiemelkedő teljesítményéért kapta meg először a Toldi vándordíjat. Súlyos sérülése miatt az 1980/81-es bajnokcsapatban csak egyszer tudott védeni (Kakas László kitűnően “pótolta” Zsigát, válogatott is lett.).
Miután felépült már nem lehetett kiszorítani a kapuból. 1982 szeptemberétől hat éven át az ő nevével kezdődött a Ferencváros összeállítása. Az 1983/84 és az 1985/86-os idényekben az összes bajnokin pályára lépett és az utóbbi szezonban ismét a csapat legjobb játékosának bizonyult.
A szöuli előolimpián súlyos sérülést szenvedett és újra megismétlődött a korábbi eset: a helyettes kitűnően őrizte a Ferencváros kapuját. Zsiga játszani akart, így 1988-ban az MTK-ba igazolt.
1993 őszén tragikus esemény érte. A válogatott egyik edzésén, az Üllői úton rosszul lett és többé már nem nyerte vissza az emlékezetét. 36 évesen hunyt el a négyszeres válogatott portás.
(Várkonyi Sándor és Szalay Péter írásainak felhasználásával)
14 hozzászólás a(z) Zsiborás Gábor bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Máig őrzöm a halála után kiadott Nemzeti Sportot. Gyerekként a halála után gondolkoztam el először az élet-halál kérdésen és nagyon megsirattam. Fradiban nagyon keveset láttam, mégis örökre emlékezni fogok rá.
Sosem felejtünk, Zsiborás Gabi!
Már több, mint 21 éve nincs köztünk … még mindig csak az 57-et töltötte volna be … máshogy volt megírva … MÁS! Remélem, ez a MAI nagyszerű vezetés például attól IS Fradista, hogy legalább időről-időre tájékoztatást ad a Zsiborás-családról, a Pusztai-gyerekekről, a Zavadszky-családról, Foci és Simi gyermekeiről … és arról, hogy a klub milyen módon támogatja őket … mert ugyebár a FRADI egy nagy CSALÁD!!! Ettől lenne az!!! Türelmetlenül várom a tájékoztatást! Istenem, a hármasikrek AZNAP(!!!) mentek először iskolába … ha jól számolom, ma már kb. 28 évesek … MEGKÉRDEZTE VALAKI ZSIBORÁSNÉT AZ ELMÚLT 21 ÉVBEN, HOGY HOGY VAN, MI ÚJSÁG, MIRE LENNE SZÜKSÉGÜK, KELL-E VALAMI SEGíTSÉG??? Remélem, én tévedek, de szeretném, ha valaki EGYETLEN újságcikkel kisegítene … “Mert a család az család” … dumálunk itt össze-vissza a nagy-nagy Fradizmusról … ha ’93-ban minden Fradista csak egy 100-ast bedob … És ugyanígy tovább … annyian azért még vagyunk világszerte, hogyha minden elhunyt Fradista hérosz után 100 -- 100 forintot bedobunk … állítólag, sőt biztosan (!) legalább 2 milliónyian vagyunk világszerte … még ha a gyászt nem is enyhítheti semmi, de rosszul biztos nem jött volna senkinek …
Nagyon tetszett az írásod.Erre én is Mi is kíváncsiak lennénk.épp suliban voltam -általános -- tesi tanárom mesélte,el sem akartuk hinni.Mint ,ahogy az általad leírt tragédiákat sem.Azért a híreket szoktam figyelni,de ezeket az info-kat sajnos én sem hallom.
De sajnos ez a mai Ferencváros nem hasonlít a régire,amikor tényleg CSALÁD volt.
Csak a pénz,belött séró,tetkok stb. a lényeg.
Viszont Ezek az ÚRIEMBEREK örökké megmaradnak a szívünkben.
Hajrá Fradi
A Zöld-fehérben mindannyiukkal készült egy-egy interjú -talán- tavaly.
Tényleg felfoghatatlan, hogy ez a drága fiú már 19 éve Háda és Csikós mögött tartalék… Zokogtam a mnkahelyemen, amikor a rádió bemondta, hogy elment… örök Fradista volt, akit MTK-sként is imádtunk, ezt csak a játékosként és emberként is legnagyobbak érhették el. Ő nem “áruló” lett, hanem egy igazi Fradista, aki most épp máshol véd. RIP Gábor Neked, béke, nyugalom és szeretet imádott családodnak. Már felnőttek a 3-ak, jó lenne tudni, mi van velük? A 78-79-es csapatból már sem Puszi, sem Zsiga… hihetetlen.
’83 őszén történt. A Fradiban birkóztam, házi verseny volt, és egy szerencsétlen dobás nyomán kificamodott a könyököm. Azonnal mentőt hívtak, de valamiért csak nem akart megérkezni. A focicsapat edzéséről épp hazaindulni készülő Zsiga látta, hogy egy pufók, pityergő, időnként a fájdalomtól jajjgató fiú ücsörög edzőjével és anyukájával a portán. Odajött hozzánk, azonnal felajánlotta édesanyámnak, hogy bevisz minket a Bethesdába. Ekkor fordult be a mentő a klubház elé. Zsiga gyakorlatilag ölbe vitt el a mentőig, majd az ölében tett be a mentőbe, rám mosolygott, és röviden elmesélte az ő első sérülésének történetét. Megfeledkeztem a fájdalomról, a karomra erőszakolt sínről, és hetekig boldogan meséltem a rokonoknak, barátoknak a históriát. ’93-ban, az ominózus magyar-orosz válogatott meccs előtt letaglózott halálának híre. Most is felfoghatatlan, hogy nincs közöttünk 🙁
Jó, ha az embernek van egy ilyen története. Ha gyerekként találkozik egy olyan emberrel, aki visszaigazolja azt a gyerekkori érzést, hogy a felnőttek bőlcsek és jók. Ahogy felnövünk döbbenünk rá, hogy a felnőttek többsége nem ilyen és az ilyen kivételes emberek emlékét örökké őrízni kell, hogy a nehezebb napokon erőt meríthessünk belőle.
Én csak azt szeretném mondani hogy nekem nagyon nagy emlék volt zsiga soha nem felelytem mikor tanitot focizni és mindig felnéztem rá minden értelembe de elment és mikor ot voltam a ravatalozoba sulyos könyeket ejtettem de ö megkönyebült és már odafent figyel minket …szeretlek drága unaka testvérem :'( :'(
Egy újabb adalék, hogy miért rajongtunk annyian érte 😉
1986 június 12-én, egy csütörtöki napon a sportkórházban vakbél-műtétemre vártam, elég rossz hangulatban. Egyetlen örömöm volt aznap, hogy megláttam Zsigát Hámori Gyuri társaságában.
Csak mosolyogtam rá, mint egy szép lányra, de nem mertem hozzászólni.
Mikor felébredtem, az ágyam melletti asztalon találtam egy papírt, rajta egy felirat:
Fel a fejjel! Zsiborás Gábor
Akkor ez nekem többet ért, mint egy mai gyereknek egy Messi autogram.
Jellemző, hogy később -- mikor eligazolt -- mindig ováció fogadta a Szentélyben.
Örökké emlékezni fogunk Rá!
Gyönyörű történt. Köszönjük, hogy megosztottad.
Csodálkozom, hogy akik annak idején a serdülőben ( Én, az voltam ) és ifiben csapattársai voltak, 1 szót sem szólnak a tiszteletére 🙁
Máig döbbenetes az ő elvesztése. Nagyszerű kapus és nagyszerű ember volt. És még mindig csak 55 lenne. Sosem feledjük.
Legnagyobb példaképem volt!