lalolib
Feljegyzések a fotelból – Megszenvedtünk érte!
Vajon ma melyik formánkat húzzuk elő a varázskalapból? A kecskemétit, a pápait vagy a Chelsea ellenit? Ez a kérdés ugrott be először amikor reggel böngésztem a tegnapi nap eredményeit. Amikor “vigyázó” szemeimet a tabellára vetettem, a pápai formát egyből a sutba is dobtam. Pedig tudtam, hogy a tabella nem mutat reális képet, hiszen mi egy meccsel kevesebbet játszottunk mégsem volt jó érzés látni magunkat a középmezőny vége felén, főleg úgy, hogy az örök rivális előttünk poroszkál, melyre az elmúlt években nem nagyon volt példa. Aztán egy rövid számolgatás után rájöttem, hogy ha behúzzuk a mai győri meccset és jövő héten már az új Szentélyben legyőzzük a Nyíregyházát majd a Dunaújvárost, máris helyre állhat a világ jól megszokott rendje. Az még rendben van, hogy tudok számolni (3*3=9), de a focihoz nem matematikai képességekre van szükség (bár a számok szerelmesei szerint mindennek a matematika az alapja), hanem jó játékra és főleg győzelemre. Ami Győrött nem ígérkezett valami könnyű feladatnak. Főleg akkor nem ha a pápai forma kerül elő a varázskalapból. De vajon a kecskeméti forma Böde gólképességével vagy a Chelsea elleni ünnepi játék elég lehet Horváth Feri csapata ellen? Vajon hogyan áll Thomas Doll a csapat összefésülésével? Mateos sérülése mennyire komoly és vajon idegenben, egy támadó focit játszó csapat ellen is 5 védős rendszerben játsszunk majd? A forró reggeli kávé mellé elég is volt ennyi megválaszolatlan kérdés, bár ahhoz jó volt, hogy kellően fel tudjam magam spannolni a délutáni zöld-fehér rangadóra. A válaszokat meg úgyis Thomas Doll és a csapat fogja megadni. A varázskalapot meg simán ki lehet hajítani, mert az cirkuszba való és nem a focipályára. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Elhunyt Gulyás Géza
84 éves korában elhunyt a Ferencvárosi labdarúgás kiváló kapusa, Gulyás Géza. A Ferencváros színeiben 206 alkalommal lépett a pályára és 1 gólt szerzett, amit az utolsó fellépésén 1971. június 27-én szerzett büntetőből a Dunaújváros ellen.
A mérkőzés 90. percében a kapura törő Branikovitsot a dunaújvárosi védők felvágták a 16-oson belül. A közönség azt követelte, hogy a büntetőt Gulyás Géza rúgja, aki “engedelmeskedett” és magabiztosan értékesítette a 11-est. Ezzel egyedülálló módon úgy búcsúzott kapus létére, hogy gólt szerzett csapatának bajnoki mérkőzésen.
Géza bácsi emlékét a Fradi család örökké megőrzi.
Napló barátaimnak: 2014. augusztus 10.
Nehéz érzelmektől mentesen bármit is a papírra vetni. Ahhoz túl sok minden ömlött ránk az elmúlt hetekben, ráadásul az a néhány órás alvás (hajnali 2 órakor kerültem az ágyba) sem segítette elő a gondolatok szabad áramlását. így egy kicsit kialvatlanul, fáradtan zúdulnak rám a tegnapi nap történései melyeket talán először rendszerezni kéne, ízelgetni úgy mint egy valódi házi szilvapálinkát, és csak utána leküldeni a gyomor bugyraiba, amikor már az ízlelőbimbóink is elalélnak a gyönyör zamatos ízétől. De most nem törődöm a realitásokkal és nem is akarok mélyreható elemzésekre bonyolódni, egyszerűen csak átadom magam a tegnapi nap örömének, körbe ölelem vele az egész világot. Pedig tudom, hogy ez sem csak fekete és fehér, és biztos vagyok abban, hogy nem is fogom megkísérelni Beethoven Örömódájának túlszárnyalását, hiszen egyrészt nem is értek a zenéhez, másrészt ahogy az elején már írtam, ahhoz túl sok minden zúdult ránk az elmúlt hetekben, hogy kottát ragadjak és megpróbáljam a számomra amúgy is nehezen érthető hangjegyeket a papírra vetni. Ezen túl sajnos a sors sem válogatott az eszközeiben és úgy ékesítette az eget egy újabb csillaggal, hogy neki is tudnia kellett volna, ezzel szomorúságot is okoz egy fiatal családnak. Egy régi görög mondás szerint, amit a a sors elvesz tőlem, azt visszaadja neked. Ettől válik kiszámíthatatlanná és néha kegyetlenné is, hiszen soha nem tudhatod mi vár rád a következő pillanatban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – A nagy semmi
Az Európa-Liga kiesésünk és a kecskeméti győzelmünk óta nem hagy nyugodni az a gondolat, amit közvetlenül a mérkőzés utáni foteles jegyzetemben is “kutattam” már, miszerint tényleg ekkora különbség van Európa és a magyar bajnokság között? Erre még rá tett egy lapáttal a Diósgyőr elég szégyenteljes 5:1-s veresége az orosz bajnokság 5. helyezett csapatától, amit a hazaiak természetesnek vettek, sőt a lelkes közönségük még vastapssal is jutalmazott. A dilemmámat ez csak fokozta a Pápa elleni bajnoki előtt, de megpróbáltam leszámolni azzal a tényszerű megállapítással amit az elmúlt hetekben már sokan megfogalmaztak, miszerint tőlünk nyugatra, keletre, délre és északra is másként játsszák ezt a gyönyörű játékot. Ez persze elég rossz érzés, főleg nekünk Fradistáknak, akik évtizedeken át nagyon is benne voltunk a “sűrűjében” és világklasszisok sorát adtuk a labdarúgásnak. Ha most ezek után a kedves olvasó azt hiszi, hogy el ment a kedvem a focitól és főleg a Ferencvárostól, az téved. Mert történjen bármi, a szívem örökre zöld-fehér marad… csak néha-néha helyére kell tenni a dobbanás erősségét, nehogy komolyabb baj származzon belőle. Az Európa-Liga kiesésünk okán ezt meg is tettem, és egy-két szem “Betaloc” gyógyszer kíséretében helyére is kerültek a dolgok. Vasárnap délelőtt meg már azt kezdtem számolgatni, hogy ha begyűjtjük a 8. pápai győzelmünket, akkor már 5 pont “előnyünk” lesz a BL-t/EL-t előtérbe helyező Debrecennel szemben. És ezt nem egy pikírt megjegyzésnek szántam (főleg az eredmény ismeretében), egyszerűen lezártam az Európa-Ligából való kiesésünket és minden “erőmet” a bajnokságra szegeztem. Önbecsapás? Vagy talán realitás? A mai pápai vereség választ is adott mindenre. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Köszönjük, Dani!
Simának indult. Nagyon is simának. Talán ez volt a baj. A csapat elhitte az első félidős játszadozás után, hogy itt minden további erőlködés nélkül hozzuk a mérkőzést. Amit joggal is hitetett, hiszen a mai Kecskemét az első félidőben nem nagyon ütötte meg az NB I-s szintet. Pedig a múltban általában szenvedtünk Kecskeméten, az eddig 7 mérkőzésből (ebből 5 volt NB I-s) csupán egyet sikerült megnyerni. Ehhez jött még a nem éppen sikeres Európa Liga szereplésünk, de azt már megtanultuk, hogy “arrafelé” más fajta játékot játszanak mint a magyar élvonalban. Ezért sem voltam túlságos ideges a mérkőzés előtt és bár nehéz, küszködős meccsre számítottam, de úgy gondoltam – főleg a tavaszi szereplésünk okán -, hogy végül is 3 ponttal fogunk távozni Kecskemétről. Arra meg nem nagyon számoltam, hogy a hazai lila-fehérek olyan első félidőt produkálnak, mely még edzőmeccsnek is rossz volt. Az első pillanattól kezdve támadólag léptünk fel, a Kecskemét talán a 30. perc tájékán találkozott először a labdával, amikor már vezettünk 1:0-ra, egy kombinatív Gera-Böde összjáték után. Dani majdnem szétszaggatta a hálót, a lövésben benne lehetett minden dühe és bizonyítása vágya. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Bye-Bye Európa!
Nem vártam csodát, bár a szívem zöld-fehér része még bizakodott egy kicsit. Hazai pályán (vagy inkább hazai környezetben) játsszunk, kezdőként pályára lép Gerzson, és bár a horvát foci sokkal előrébb tart mint a miénk, de a Rijeka nem tűnt olyan félelmetesnek, hogy esetleg valahogy “betuszkoljunk” egy gólt, mely után jöhet a hosszabbítás és a büntetők. Láttuk a VB-n, hogy sok csapat élt ezzel a leírva nagyon is egyszerű képlettel, a gond csupán annyi, hogy zöld-fehér szívem azzal nem számolt, hogy a horvát csapatnak is eszébe jutott ez a verzió és eleve úgy léptek a pályára, hogy ennek még a felvetés magját sem engedje elvetni a Puskás stadion zöld gyepén. Pedig megpróbáltunk támadóan fellépni, a védelmet előrébb toltuk, bár az is lehet, a horvátok gondolták úgy, hogy gyertek csak nyugodtan, a kapunkat úgy sem fogjátok szétbombázni, mi majd egy-két kontrával elrendezzük a meccset. Talán ezzel a mondattal be is lehetne fejezni az egész értékelést, hiszen hűen tükrözte a 90 percet, bár annyi helyesbítést hozzá lehetne tenni, hogy a horvátok nem csak kontrákkal próbálkoztak, hanem 60 percen át uralták is a játékot. Ennyi meg bőven elég volt a sima továbbjutáshoz, nekünk meg a fájdalmas búcsúhoz. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Még lövésünk sem volt
Egy héttel ezelőtt a keservesen kivívott továbbjutás után fanyalogtunk eleget, így sutba dobva minden rossz előérzetemet megpróbáltam a lehető legoptimistábban leülni a tévé elé. Ehhez persze kellett vennem egy jó nagy levegőt és a biztonság kedvéért még egy kicsit kalandoztam is a Tempó Fradi oldalain. Bár olyan találkozóra nem bukkantam ahol a horvát csapat ellen játszottunk volna, de azért rendelkezünk olyan kupamúlttal, hogy annak olvasgatása adhasson egy kis muníciót. Megvallva az igazat, az HNK Rijekáról eddig még nem is hallottam, így egy kicsit kutatódnom kellett, hogy legalább fel tudjam mérni az ellenfelünk erejét. Persze ahhoz nem kellett még ismernem sem őket, hogy tudjam, a horvát foci mindenben előttünk jár, sőt voltak olyan évek amikor Európa élmezőnyébe tartozott a válogatottjuk. Ettől aztán végképp nem lettem boldog. A múltunk sokkal, de sokkal fényesebb a rijekai csapatnál, de a jelenben, ha csak az eredményeket nézzük, a horvátoknak áll a zászló. De ahogy egy római szenátor mondta: “attól, hogy a gyengébb oldalára álltam, még nyerni szeretnék.” Ezt még annak ellenére is vallom, hogy Thomas Doll és a csapat kapitánya, Gyömbér Gábor azt ecsetelte, hogy a horvátok jobbak, erősebbek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Egy lépés előre?
Túl vagyunk a világbajnokság két elődöntőjén (talán még kajánul mosolyogtunk is azon, hogy brazilok is összetudtak hozni egy 1:7-t), megkaptuk Leonardo elbocsájtó szép üzenetét (mely a hírek szerint minden lesz csak szép nem), de helyette jött Gerzson, aki 10 év után tér vissza, lábában sok góllal és több emlékezetes meccsel, de sok fémmel és sérüléssel is. Ráadásul utoljára márciusban lépett pályára kezdőként, így elég kérdéses, hogy mikor fogja felhúzni tétmérkőzésen a valaha sok örömet, és persze gólt szerzett 30-s mezt… És szerencsésen túl vagyok a máltai amatőrök elleni visszavágó második mérkőzésén is, ahol még győztünk is 2:1-re, ezzel “kivívtuk” a továbbjutást az EL második selejtező körébe. Ha figyelembe vesszük, hogy az első mérkőzésen döntetlent értünk el (bár az idegenben lőtt góllal már akkor továbbjutók voltunk – idézet M1 tv-riporter) akkor azok az örök optimisták, akik közé sokáig én is tartoztam, most elégedetten dőlhettek hátra, hiszen sikerült fokozni a teljesítményt, rá tudtunk tenni egy lapáttal és egy góllal többet rúgtunk mint egy hete, tehát egy újabb lépést tettünk előre. Ezen mondat után meg kéretik nem nevetni, mert igenis vannak akik még elhiszik, hogy ebből a katyvaszból bármilyen finom sütemény kisülhet. Több mint kétezer éve tudjuk, hogy a hit csodákra képes, de azt meg nagypapám mesélte, hogy az aranycsapat VB döntőbe jutását egy kis otthoni fénnyel akarta megünnepelni, de a vonaton a karszalagos hatóság simán elvette a néhány deci petróleumot annak ellenére, hogy papám hit abban, hogy elég mély a zsebe ahhoz, hogy észrevétlen maradjon az 5 kg krumpliért vett “energiaforrás”. A hit eredménye: 3 hónap “távollét” lett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A tökéletes élet
A 93 esztendős, de továbbra is a futballban élő Rudas Ferenc végzi el a kezdőrúgást a Chelsea elleni pályaavatón
Feljegyzések a fotelból – Szerencsés döntetlen
Nézve a brazíliai VB-t, óhatatlanul is felvetődött egy kérdés: vajon hol a helyünk a világ labdarúgásában? Arra már alig emlékezünk, mikor voltunk utoljára VB-n, de már arra sem, hogy magyar klubcsapat mikor is ért el számottevő eredményt a nemzetközi porondon. Tudom, évekkel ezelőtt volt itt BL és UEFA csoportkör is, de vajon a “tisztes helytállás” egyenlő a számottevő eredménnyel? És vajon magyar játékos, edző mikor szerződött utoljára Európai topcsapathoz? Mielőtt bárki félreértené, nem temetni akarom a magyar focit, hiszen ezekkel együtt szeretem, igaz kizárólag azért, mert annak egyik résztvevőjét úgy hívják, hogy Ferencváros. Ha nem lenne Fradi, elképzelhető, hogy én is Real, Barca vagy Bayern mezben feszítenék, mint számos honfitársunk, akiknek elege van abból a több évtizedes posványból, melynek 2014-s eredménye, hogy nem vagyunk ott Brazíliában és az, hogy nem éppen dicsőségfalra való elő-elő selejtezőt kell játszanunk egy pinduri, törpeállam lelkes, de félig amatőr csapatával. Málta egy kicsivel nagyobb mint Szeged városa, népessége meg talán Budával hasonlítható össze és bár híresek a máltai lovagok (rendjük 1100 körül alakult és a mai napig működik, állam az államban, önálló diplomáciával), valamint gyönyörű a tengerpartja, de foci terén túl sokat nem értek el. Valójában semmit, bár 2006. október 11-én sikerült legyőzni a magyar válogatottat 2:1-re, mindkét góljuk szerzőjét meg úgy hívták, hogy André Schembri. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
