lalolib
Leonardo és a Favela törvénye
Valószínűleg kevesen tudják, hogy a múlt péntek esti derbi hőse, Leonardo milyen körülmények között nőtt fel és vált szenvedélyévé a labdarúgás. Rio de Janeiro szegénynegyedéről már hallottunk és tudjuk azt is, hogy sok játékos pályafutása onnan indult. A holland dokumentumfilmes, Jos de Putter 1994-ben forgatott Favela negyedében. A negyed fiataljainak életét két jóbarát, Anselmo és Leonardo Vitor Santiago történetén keresztül mutatja be. Jóbarátok, együtt nőttek fel, együtt dédelgették álmaikat, hogy egyszer Romairo nyomdokaiba lépnek. Barátságuk töretlen, de a sors külön utakra rendelte őket. Bár együtt vették részt azokon a mérkőzéseken ahol brazil klubok keresték a tehetségeket és együtt mentek a Fluminense FC-hez, de ajánlatot csak Leonardo kapott (Anselmo további sorsáról nem tudunk). Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Leonardo és a képzeletbeli kaján mosoly
Péntek este derbit rendezni maga a pokol. Pedig nem vagyok pesti, de el tudom képzelni, hogy milyen dugók alakultak ki az utcákon. De most nem is erre értetettem és nem is Dante Isteni színjátékára gondoltam, hanem arra a helyzetre, hogy munkanapon képtelenség felkészülni az esti derbire. Mégis csak dolgozni kell, a munkára figyelni és nem lehet kizárólag a derbivel ébredni, a haverokkal erről beszélni, a neten böngészni a mérkőzés előzeteseit, kutatni a régi videókat, nem tudni arról, hogy reggel nem zártuk be a kaput, és nem adtunk a kutyának kaját. Egy kicsit “bolondnak” lenni ezen a napon annyit jelent, hogy Fradista vagy, hogy kikapcsolt az agyad, hogy megszűnik körülötted a világ. De ezt a fajta kamaszos szertelenséget egy munkanapon még sem lehet következmények nélkül megtenni. Vagy otthon hagyod a gyereket (aki persze örül neki, hogy nem kell iskolába mennie), vagy a főnököd nézi rossz szemmel, hogy percekig simogatod a táskába becsempészett zöld-fehér mezt. Ráadásul az elmúlt hetek, napok főleg az Újpestről szóltak. Sőt, ha igazságosak akarunk lenni, akkor ma este nem is örülhettünk volna a győzelemnek, hiszen valójában a Dózsa megszűnt létezni. 2006-ban minket igazán senki sem akart megmenti, a Dózsáért meg össznépi adakozás indult. Ha most nagyon komisz akarnék lenni (és egy kicsit az is leszek), akkor most azt mondanám (és mondom, vagyis írom is), hogy a Fradi azért állt ki az ősi riválisa mellett, hogy ma este letudjuk győzni őket! Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Amikor életre kel a Ferencváros (mint egy könyv lapjai közé préselt virág)
Pontosan nem tudom idézni, de valahol olvastam, hogy az élet egy bizonytalan valami, de akad benne néhány olyan pillanat, amit az ember sohasem szeretne elfelejteni, amit örökre bevésne az emlékezetébe, hogy utána bármikor elővehesse, épp úgy, mint egy könyv lapjai közé préselt virágot. Ugyanezt éreztem amikor szombat délután a Tempó Fradi “író-olvasó” találkozójának a végén felálltunk az asztaltól. Nem először találkoztunk, az idei volt a negyedik összejövetelünk ahová idén is úgy indultam el, mint egy kamasz az első randevújára. Egyrészt tudtam, hogy lesznek olyanok, akik már nem lehetnek közöttünk, de szívünknek nagyon kedvesek és örök emlékeket idéznek a régi találkozásokból. Hargitai Károly és Novák Dezső már nem lehettek ott a Corvin sétány napsütötte teraszán, de tudtuk, hogy az égi csillagok között ott ragyognak és vigyáznak ránk. Másrészt tudtam, hogy egy év után újra olyan barátokkal ülhetjük körbe az asztal, akikkel egy “húron pendülünk”, akiknek szinte az egész életük a Ferencváros körül forog. Legyenek történészek, újságírók, közgazdászok, hétköznapi emberek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Leonardo parádé
A ráhangolódás a mérkőzésre a csapatnak és nekem is jól sikerült. Most egy kicsit udvariatlan leszek és nem csapok azonnal abba a bizonyos lecsóba és nem a győzelem mámorát ízlelgetem először, hanem szerkesztőségünk baráti, fradista (és sorolhatnám még a jelzőket) találkozóját említem meg kiindulási pontként, ahol 5 órán keresztül még az asztalokon lévő sörös üvegekből is a Ferencváros folydogált. De még hogyan! Néha úgy éreztem magam, mint Micimackó, akit Füles nyakon önt egy csupor mézzel, de nem haragszik a barátjára, hanem lelkesen felkiált: Még! Még! Persze tudtam, hogy mire készülhetek, hiszen ez már a negyedik író-olvasó találkozónk volt, mégis azok a visszaemlékezések, sztorik és “mesék” egy olyan zöld-fehér lepellel fonták körbe a Corvin sétány teraszát, hogy onnan nem volt könnyű elindulni “a világ legjobb Fradi-Pápa mérkőzésére”. Ennek a kijelentésnek is külön története van, de ha belekezdenék a mesébe, akkor tényleg nem jutna idő a Pápa elleni győzelemre. Annyit azért megemlítek a “történeti hűség” kedvéért, hogy ez a kijelentés nem pejoratív értelemben hangzott el, egyszerűen egy könnyed riposzttal átszaladtunk a hatvanas évekből a jelenbe, miközben azt a pillanatot elevenítettük fel, amikor Varga Zoli a 16-s sarkáról, kapásból a jobb felső sarokba vágja a labdát. Volt aki még arra is emlékezett, hogy Zolinak jobbra vagy balra volt elválasztva a haja és a saját hálójában sütkérező pókot milyen erővel repítette ki a stadionból. De most hagyjuk el a múltat, a szombat délutáni szeánszra még úgyis visszatérünk. A múlt mellett a jelen is fontos, nélküle a jövőnek nem is lehetne múltja. És ha 20-30 év múlva lesznek olyanok a Corvin-sétány teraszán akik emlékezni fognak a Pápa elleni 4:0-ra, egy valakiről biztosan hasonló lelkesedéssel fognak mesélni, mint mi Varga Zoliról. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Gyenge egy pont
Bács-megyeiként mindig különleges eseménynek számított ha a Fradi Kecskeméten vendégszerepelt. A “Hírős-város” egészen 2008-ig nem nagyon kényeztette el a város és a megye fociszerető közönségét, hiszen volt olyan év (ha az emlékeim nem csalnak akkor 1979-ben), amikor a megyei bajnokságban “bucira” vertük őket. Tudom, hogy akkor voltak olyan erők, akik el szeretették volna tüntetni a KTE-t, hiszen az akkori városvezetés inkább a konkurens csapatot, a KSC-t preferálta. Annak idején hívtak is a KTE-hez (atyaég, de régen is volt!), de végül is egy sérülés megakadályozta, hogy lila-fehér mezt húzzak magamra… amit utólag a szín miatt talán nem is bánok. Jó-jó bánom én, hiszen akkor kerültek vissza az NB III-ba és elég nagy terveket szövögettek, de hát egy Fradistának mégis csak a lila szín nem Szirnyei Merse Pál csodás hölgyét jelenti… Pedig Kecskemétnek Fradi vonatkozása is van, Fenyvesi Máté onnan került a Fradihoz, a legendás Tüske becenevet is ott “akasztották” rá, amit a mai napig büszkén visel (van is miért!). És most ennél a pontnál kéne befejezni, mert amit ma játék címén produkált a csapat, az méltatlan ahhoz a múlthoz amit Fenyvesi Máté neve fémjelez. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Valaki hiányzik a táncból
A mérkőzés napja épp úgy kezdődött mint általában. Hajnali ébredéssel. Persze igazodva a vasárnap szelleméhez nem pattantam ki az ágyból (az már eleve régóta nem megy), nem is akartam csörömpölni a kávé főzésével, így maradt a “szempihentetés” és az elmélkedés. Megpróbáltam kivonni magam az elmúlt hetek eseményei alól, nem akartam azzal a tudattal a délutáni mérkőzésre gondolni, hogy mi lesz velünk, ha ma is elmarad a bajnoki győzelem. Az őszi “menetelés” jutott az eszembe, ott is volt két három mérkőzéses vesszőfutásunk melynek a végén Moniz mesternek távoznia kellett. Persze most igazságtalan lennék a holland mesterrel szemben ha nem említeném meg, hogy bizony voltak remek meccseink is, főleg a rangadókon szerepeltünk úgy, ahogy mindig is szerettük volna látni a csapatot. Természetesen nem akarok párhuzamot vonni, de a hajnali félig kábulatot nehezen tudtam befolyásolni. Ezért inkább régebbi Debreceni mérkőzések felidézésével mulattam a cammogó időt. Abból meg a közelmúltunkban volt néhány emlékezetes. 1995 és 2004 – két bajnoki címet eldöntő mérkőzés. 2003. május 30. jelenti a negatívumot, de azt szerencsére gyorsan sikerült kiüldözni az agyamból. Néhány perces szundikálás után meg azon vettem észre magam, hogy egy régi Aradszky táncdalt próbálok felidézni – reménytelenül. Csak a címe zakatolt a fejembe, dallam és szöveg nélkül. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Elveszett remények
Mindig kedveltem az MTK elleni mérkőzéseket. Ilyenkor szinte óhatatlanul jut eszembe a két csapat közös múltja, a labdarúgásunk hőskora. Sok szállal kötődik egymáshoz a két csapat több mint száz éves múltja. Számunkra az 1911. február 12-i, Üllői úti stadionavató mérkőzés az egyik legkedvesebb, amit 2:1-re meg is nyertünk, a győztes gólokat meg az a Schlosser Imre szerezte, aki 1916-ban viharos körülmények között hagyta ott azt a Fradit, mellyel 7 bajnoki címet szerzett és igazolt át az MTK-hoz. Érdekesség, hogy a napokban az egyik levelezőtársammal (akinek rendszeresen jelennek meg írásai a Zöld és Fehér magazinban) éppen Slóziról “csevegtünk”. A magyar labdarúgás legendás “karikalábúja” mindkét csapathoz kötődött és számomra a mai napig kérdéses, hogy a szíve vajon melyik színkombinációnál dobbant nagyobbat. A történeti múlt mellett gyerekkorom is felrémlik az örökrangadók kapcsán, egy ropogósra sült liba mennyei illatával körítve. A Fradizmust családi örökségként kaptam, az idők kezdete óta zöld-fehér szemüvegen keresztül szemlélem a világot. A sült liba nagyapám “öröksége”, a hatvanas évek elejétől évente az örökrangadók hétvégéjén mindig azt rendelt az asztalra, ezzel emlékezve egy barátra, egy szomszédra, aki sajnos a második világháború egyik munkatáborából már nem tért haza és nem volt lehetősége “cukkolni” a nagypapámat, egy esetleges MTK győzelem esetén. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Böde lábában maradt a győzelem
A Fradi örök. A Fradi szív örökké dobog, még akkor is, ha az égiek másként döntenek. Az elmúlásra nem lehet felkészülni, pedig a sors az elmúlt négy évben már kétszer “kényszerített” arra, hogy számomra kedves és sokat adó játékosra való emlékezéssel kezdjem az aktuális fotelos jegyzetemet. 2010. április 9-én hunyt el Varga Zoltán, rá egy napra az MTK-val játszottunk (1:1). Albert Flórián 2011. október 30-án hagyott óriási űrt maga mögött, rá egy héttel egy soha nem felejthető Üllői úti mérkőzésen (Paks 0:0) emlékeztünk a Császárra. Novák Dezső szerdán költözött az örökké fénylő csillagok közé. Dezső bácsit személyes ismerhettem, badacsonyi nyaralójában többször vendégül is látta szerkesztőségünket. Tudtuk, hogy beteg, tudtuk, hogy harcol, de mindannyian reménykedtünk benne, hogy a kórházi ágyán még sok Fradi mérkőzést szurkolhat végig. Bár az utóbbi években távol került imádott klubjától, de lélekben mindig ott volt. Novák Dezsőnek 75 csodálatos év adatott meg, benne olyan sikerekkel, melyek örökké a Fradi legendájává tette. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Boldog születésnapot, Csöpi!
Bizonyára sokan emlékeznek egy 1989. júniusi, Vasas elleni mérkőzésre a Szentélyben. Azokban az években fogyott a legtöbb pénztárgépszalag az országban és nem is volt igazi szurkoló az, aki nem tömött táskával érkezett a stadionba. A tábor előtt rács is volt még, amit egyrészt hangulatosan lehetett rázni, másrészt egy-egy hazai gól után remek kis falmászást lehetett tartani rajta. Ezen a bizonyos Vasas elleni mérkőzésen (amit 4:0-ra nyerünk meg), Dzurják Csöpinek volt egy „alakítása”, amely egyből az eszembe jut, ha róla esik szó. Amikor a második félidő elején, egy remek Dukon vágta utáni beadásból, a menetrendszerűen érkező Csöpi bevágta a Fradi harmadik, saját maga második gólját, és ugyanazon lendülettel, egy igazi falmászókat megszégyenítő módon felkapaszkodott a szurkolók előtt tornyosuló rácsra, úgy vált pillatok alatt eggyé a táborral. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Az otthon zöld füvén – Tempó Ajánló
Karinthy Frigyes mondta egyszer egy kicsit durcásan a kiadójának, hogy máskor olyannal írasson előszót aki olvasta és érti is azt, amiről írni kell. Amikor az a megtiszteltetés érte szerkesztőségünket, hogy Dénes Tamás-Hegyi Iván-Lakat T. Károly “Az Otthon zöld füvén” címmel megjelent könyvének Ferencvárost érintő fejezeteit felajánlották a Tempó Fradi Szerkesztőségének, valahonnan a régi olvasmányaimból előrémlett a zseniális író mondása, mely egyből elbizonytalanított annak ellenére, hogy szerkesztőtársaimmal már évek óta dolgozunk a Ferencváros történetének feldolgozásán. De ami nálunk csak néhány évet jelent, addig a szerzőtrió sportszerelme több évtizedesre tehető. Egy valami azért azonos bennünk: számunkra is a második otthonunk a focipályák zöld gyepe. Közös szenvedélyünk a magyar labdarúgás, mely a “hírhedt” Marseille-i vereségig a világ élvonalába tartozott és még utána is közel 15 évig nem csak a nosztalgiából élt, de kijutott Világ-, Európa-bajnokságra is, és klubcsapataink is számottevő eredményeket értek el a nemzetközi kupákban. De addig amíg szerkesztőségünk a Ferencvárosnak adta a szívét, a szerzőtrió zöld füvén a magyar labdarúgás teljes palettája szerepet kapott, mely olyan csodás pasztell színekkel festi le a több mint száz éves közös történelmet, hogy azokat talán még Henri de Toulouse-Lautrec is megirigyelné. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
