lalolib
Bajnoki címek muzeális lapszemléje: 1980/81
Örülhet falu,város – bajnok lett a Ferencváros!
Az ókori Egyiptomban a számok szimbolikus jelentéssel bírtak. A mítoszokban és az őket körülvevő természetben megjelenő számok egyaránt az isteni teret és a kozmikus harmóniát szimbolizálták. Minden számhoz tartoznak olyan dátumok, melyek sikeresek és szerencsések. Ha ezeket a napokat figyelembe vesszük, és összhangba kerülünk saját számunk rezgésével, akkor a lehetőségeink is megsokszorozódnak az életünkben. A számok és a dátumok meghatározhatják jellemünket, kijelölhetik sorsunk irányát, és egyben megmutathatják, mely dátumok lesznek kiemelten fontosak az életünk során. Tudom, kevesen hisznek a számmisztikában és sokáig én is kételkedve fogadtam az fentieket, de mindez alapjaiban változott meg 1981. június 13.-án, az Üllői úton. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Nem fogatlan oroszlánok – riport Prukner Lászlóval
Túl van első szezonján a Fradiban, és bár alighanem sejtette, hogy nem unatkozik majd az Üllői úton, feltételezzük, ennél izgalom mentesebb idényt is el tudott volna képzelni magának a bravúrbronzot szerző edző, Prukner László. A Ferencvárosi mesterrel értékeltük az évadot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Dragó és a Fradizmusunk napja
Májusi eső bronzot ér. Az élet írja a legszebb forgatókönyvet. Irány Európa! Az igazi visszatérésünk napja. Megszenvedtük, megérdemeltük. – Ehhez hasonló gondolatok és címötletek röpködtek a fejemben amikor tegnap este, a mámoros pesti éjszakából barátommal hazafele indultunk. Még 120 km volt hátra, de olyan gyorsan elröppent, mint a Pápa elleni mérkőzés 90 perce. A fejünk még zsongott, a szívünk még erősen kalapált. A könnycseppek már leszáradtak, de megmaradt egy olyan emlék, melyre évek óta reménykedve vártunk, de töretlenül hittük is azt, hogy el fog érkezni. Számomra a Ferencváros meghurcoltatásának második szakasza 2011. május 22-én végérvényesen véget ért. Az elsőt az ötvenes években a politika hozta „tető alá”, a másodikat meg a magyar labdarúgásért felelősséget vállalók határozták el. Visszatértünk, nem csak a magyar bajnokság élmezőnyébe, de Európába is, oda ahol mindig is helyünk volt és ahol a dicsőséges múltunk olyan köveket rakott le, mely örökké ott fog díszelegni, mint Rómában a Via Appia. Az út ki van kövezve, csak be kell lépni rajta. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Most vagy soha!
Tisztában vagyok azzal, hogy a fenti cím túlzóan drámai és a valósághoz sincs sok köze, de tény, hogy a vasárnapi döntetlen után a zöld-fehér szívekben most dráma dúl, amit feloldani csak egy győzelemmel lehet a Pápa ellen, mely nem csak három pontot fog érni, de a harmadik helyet is jelenti, plusz megspékelve egy európai nemzetközi szereplés lehetőségével. Most jönnek a fanyalgók, hogy ilyen teljesítménnyel miként lehet a dobogóra jutni, meg aztán minek elindulni a nemzetközi kupában, hiszen már az első fordulóban ki fogunk esni egy luxemburgi vagy egy Feröer-szigeti csapattal szemben. Valami igazság van az előbbi megállapításban, de ez csak abban az esetben lehet érvényes, ha történetesen nem a Fradiról szól.
Mert a Fradi számunkra más kategória. Mérgelődtünk, bosszankodtunk, volt mikor sírtunk is a tavaszi szezonban, és voltak kusza pillanatok amikor a hitünket is elvesztettük, de amiért mindezeken átmentünk, az számunkra az életet is jelenti. Ez is egy drámába hajló jelző, de néha szükség van arra is, hogy az érzéseinket olyan magaslatokba emeljük, mely szinten már nincs helye a fanyalgásnak, mert ott csak az örök csillagként világító három E betű ragyogja be az érzéseinket. Az meg kötelez, az meg kijelöli az utat számunkra. Vasárnap sok minden eldől. Lezárható lesz egy olyan szezon, mely a drámaiság minden kellékét felvonultatta és talán még Szophoklész is megirigyelte volna azt a majdnem tragédiába hajló drámaiságot mely a szereplésünket jellemezte. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Egy nagyon fontos döntetlen
Nem tagadom, szeretem az olyan ellenfeleket, akik mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a Ferencváros minél jobb eredményt érjen el a bajnokságban. A tavaszi szezon egyetlen pozitívuma számunkra, hogy gyenge teljesítményünk ellenére két fordulóval a zárás előtt még mindig van esélyünk a dobogó harmadik fokára lépni, és ezzel kilépni a nemzetközi porondra. Egyedül a Paks nem tartotta magát a „játékszabályhoz” és nem volt hajlandó a Fradinak kedvezni (pedig ők is zöld-fehér mezben tündökölnek), de többiek folyamatosan figyeltek arra, hogy kövessék a botlásainkat. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Élő jegyzet a drámáról
A mérkőzés megkezdése előtt azon morfondíroztam, hogy a Zete elleni a dobogós helyezésért vívandó ütközet során vajon melyik arcát mutatja majd a csapat. A Szolnok elleni első félidős gólra törő játékát prezentáljuk, vagy a második félidő elképzelés nélküli, szenvedős játékával borzolják majd a játékosok a szurkolók idegeit. A választ elég hamar megkaptuk. Ilyen sem volt még fotelszurkolós életemben, hogy már a 20. perc környékén elkezdtem írni a jegyzetemet. Címet még nem adtam, de mire idáig eljutottam már hárommal vezetett a Csank legénység, így könnyen eszembe ötlenek az egyszavas jelzők, de még inkább kivárok. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Könnyed első félidő, felejthető folytatással
Legalább győztünk. A bajnoki hajrában talán nem is kell több. Vigasztalhatnám magam, hogy a győzelmet nem kell magyarázni, de ha tartanám magam ehhez az örök igazsághoz, akkor az első mondat után be is fejezhetném a jegyzetem. Talán jobban is járnék, hiszen kellemesen süt a nap és ahelyett, hogy a szobába püfölöm a számítógépet jobban tenném ha a teraszon üldögélnék egy hideg sör társaságában és azon elmélkednék, hogy vajon egy olyan első félidő után amikor gólarányt javíthattunk volna, vajon miért estünk vissza a folytatásban. De hát „kötelességtudó” ember lévén inkább az ablakon keresztül sütkérezem és megpróbálok magyarázatot találni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Zöld-fehér legendák arcképcsarnoka: Gyurka
A Ferencvárosi Torna Club ma 112 éves. Ez idő alatt számtalan olyan sikert értek el sportolóink mellyel örökre bevésték nevüket a halhatatlan Fradisták márványtáblájába. Szerkesztőségünk a Fradi nagy családjának történetéből a labdarúgás múltját dolgozza fel. Hisszük azt, hogy ha nincsenek emlékek, az olyan, mintha nem is léteztünk volna. Az emlékekkel úgy vagyunk, mint a fényekkel, minél távolabbról világítanak, annál jobban ragyognak. De a fény elinal a világegyetem horizontján ha nem gyűjtjük össze azért, hogy felhasználva az energiáját, világítsunk a jelenünk megértéséhez.
A képek és a videók bármennyire is tudnak mesélni, tudjuk, hogy csak a teret lehet fölidézni és fölépíteni. A gondolatok és érzelmek soha többé nem állnak össze pontosan ugyanolyan vegyületté, mint amilyenné aznap, akkor, abban az órában voltak. Mégis vállalkoztunk arra, hogy a Ferencvárosi labdarúgás legendáiról az írott megemlékezéseken túl a multimédia keretén belül is örök emléket állítsunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Megszenvedett döntetlen
Ami szerdán nem sikerült a Fradinak, az ma nem sikerült a Debrecennek.
Kaposvárott 1977-ben nyertünk utoljára, a vereségünkkel „sikerült” is tovább növelni a nyeretlenségi sorozatot. A Debrecen sem nyert 9 éve az Üllői úton. A mérkőzés előtt bíztam a kaposvári „ismétlésben”, miszerint a 2011-es tavaszi szezon is növelni fogja a statisztikai nyeretlenséget. Megjegyzem, hogy tavasszal a megérzéseim nagyon messze távolodtak el a valóságtól, de most nem kellett túlzottan csalódnom. Bár a „tervezett” három pontból csak egy lett, azért is megszenvedtünk tisztességesen, és kellett hozzá egy nagy adag szerencse is, de úgy látszik a Szentély nagyon vonzza az öngólokat. De amit a Vasas ellen elvett, most becsülettel vissza is adta. Szükség is volt rá. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Ez bizony nagyon kevés
Ritkán fordul velem elő, hogy az aktuális fotelszurkolós bejegyzéshez nincs kedvem bevezetőt írni. Talán fáradok, talán öregszem, de egyre többször azon veszem észre magam, hogy jobban szeretek a dicső múltunkban barangolni, mint értékelni a jelent. Mert azt nagyon nehéz. Főleg egy vereség után néhány perccel. Azt már megtanultam, hogy először el kell számolnom százig mielőtt bármilyen kritikai hangnem bűvöletébe kerülnék, hiszen tudom, a foci épp azért szép játék, mert bár 90 percig tart, bizony néhány pillanat eldönthet mindent.
Ma is így történt. Ha Tutoric belépőjét utólag a bíró nem tizenegyessel, hanem sárga lappal bünteti (a kaposvári csatár már beadta a labdát amikor Tutoric lábában elesett), ha az addig hibátlanul védő Haber nem ejti ki a labdát, és ha Mijkovic a végén belövi a kihagyhatatlant, talán nyugodtabban ülök le a gép elé. Csak hát a pillanatok most nem nekünk kedveztek. A vége meg vereség lett egy olyan mérkőzésen ahol igazán egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet. A gondom az, hogy egyik csapat éppen az a Ferencváros volt, akiért a szívünk dobog, és akinek győznie kellett volna ahhoz, hogy olyan helyen végezzünk mely talán a jövőnket is megalapozta volna. A másik gondom az, hogy ezt az esély nem először vesztettük el, hanem szinte fordulóról fordulóra abból élünk, hogy a vetélytársak hibáznak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
