Szerkesztőség
Az otthon zöld füvén XV.
Beatles – Rolling Stones 3:0
Vannak mérkőzések, melyek örökre a szurkolók lelkébe költöznek. Ezek azok, melyekre mindig lehet hivatkozni, melyről áhítattal lehet mesélni a gyereknek, az unokának és melyekre ha emlékezünk, olyan dallamokat játszanak mint a Beatles vagy a Rolling Stones. Az, hogy éppen melyik duruzsol a fülünkbe, az főleg a hangulatunktól függ. De vajon mi köze van a rockzene két legendás bandájának az 1967-s Ferencváros-Újpest rangadóhoz? Természetesen nem sok, vagy talán semmi, de mégis ha engedünk a fantáziánknak és imádjuk a focit és a rockzenét, akkor biztosan találunk összefüggést. Pedig akik jól ismerik a két banda történetét, azok tudják, hogy a Beatles a rangadó évében már a feloszlás határán volt, és bár 1969-ben még jelent meg albumuk, de koncerten utoljára 1966-ban léptek fel. Az “ellenfél” Rolling Stones más karriert futott be, ők később is alakultak és 1967-ben épp a csúcson voltak, a legendás “I Can’t Get No” számukra az egész világ “csápolt”.
Ahogy a zöld-fehér szurkolók “csápoltak” 1967-ben minden idők egyik legjobb Fradijának. Talán az nem is igazi Fradista aki nem fújja még álmában is a Géczi – Novák, Mátrai, Páncsics – Juhász, Szűcs – Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Katona összeállítást. Kispadon Lakat tanár úr, a pályán VVK bajnokok, olimpiai elsők, labdazsonglőrök, leendő világválogatottak és egy aranylabda várományos. Ők olyanok nekünk, mint a rockzenének a Mick Jagger, Keith Richards, John Lennon és Paul McCartney. Az utóbbiak a zene világát nyűgöztek le, a zöld-fehérek meg a világ labdarúgását. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Az otthon zöld füvén XIV.
Angyalföldi paradicsom
Ennél a fejezetnél most tényleg nem hozzuk szóba a mérkőzés eredményét és nem is próbálunk a mai fejezet címét bármilyen módon is összekötni a Ferencvárossal. De annyi mezőgazdasági utalást kell tennünk, hogy a paradicsom termesztése, a magok kiválasztása, a palántázás, a hajtások gondos ápolása nagyon is fontos ahhoz, hogy a végtermék sokunk kedvenc zöldségévé válhasson. Ebből a kis “mezgés” ismertetőből már nem is olyan nehéz ugorni egy nagyot a hatvanas évek Angyalföldjére. Ahol legfeljebb egy-két balkonon termesztettek paradicsomot, és nem is angyalok lakták a XIII. kerületet, hanem főleg az iparban dolgozó munkások. Magának a kerületnek a névadása is rejtély, a legvalószínűbb feltételezés szerint a korábban a Rákos-patak mellett található Ördögmalomról kapta nevét, amit a pestiek játékosan Angyalföldre változtattak. Kassák Lajosnak is van egy verziója (még verset is írt róla), de az inkább az író- költő fantáziában született meg. Van egy pejoratív magyarázat is, mely szerint a terület nyomortanyáiról kapta a kissé gúnyos elnevezést. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Az otthon zöld füvén XIII.
Hátradőlt az egyik, romba dőlt a másik
Azt pontosan nem tudjuk, hogy mikor is alakult ki a Fradi országos népszerűsége és mikortól tolódott ki a kilencedik kerület határa. Annyit tudunk, hogy a harmincas évekig főleg budapesti csapatok alkották a bajnokságot . A vidéki csapatok csak a 40-s években kezdtek nagyobb létszámban megjelenni, melyből talán következhet az a megállapítás, hogy a két világháború közötti vidéki Magyarország, ha szerette a focit és szurkolni is akart egy országos klubnak, akkor azt Pestről kellett “választania”. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a labdarúgás népszerűsége és profizmussá válása a harmincas évekre tehető, amikor is a Ferencváros-Újpest-MTK hármas uralta a mezőnyt, akkor ezen klubok szurkolótáborának országossá válása is ezen időszakra tehető.
Ez meg akkor vált “pikánssá”, amikor a Fradi bajnoki mérkőzést játszott vidéken. A vidéki városok mindig is híresek voltak lokálpatriotizmusukról, így soha nem volt könnyű eldönteni, hogy az a szurkoló aki már az anyatejjel megkapta a Fradi szeretetét, vajon kinek is szurkoljon. Főleg azokban a kisvárosokban, melyek csak néhány évet töltöttek a legmagasabb osztályban. Annak ellenére, hogy a jelenben a Dorog az NB III-ban szerepel, volt olyan 23 évük amikor elég jelentős szerepet töltötte be a magyar labdarúgásban, bár bajnoki címet nem szereztek, de olyan játékosok szerepeltek a csapatban, mint Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Varga János, Ilku István, Prohászka János, Karába János, Szuromi Antal, Monostori Tivadar, Szűcs Lajos. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Az otthon zöld füvén XII.
Piros hetes
Azt nem tudom, hogy a többi kártyajátékban milyen szerepet tölt be a piros 7-s, de azt igen, hogy ultiban az a lap, amit legszívesebb minden kártyás megcinkelne, vagy olyan chipet építene bele, mely mindig hozzá irányítja. Mert ahogy nagyapám mondta, sok szép dolog van az életben, de egy piros 20-100 ulti terített durchmars-nál nincs szebb. A gond az, hogy ez a kombináció legfeljebb szökőévente jön össze és a játszótársak is mindig hitetlenkedve néznek a nyertesre, mert ilyen a “világon nincs”.
1963. november 17-én a Népstadion 65 ezres nézőseregének zöld-fehér része (kb. a 80%!-a) is azt hitte, hogy valami rossz tréfa áldozata. Bajnoki címvédőként közel egyéves veretlenséggel a hátunk mögött hogyan tudtunk 7 gólt kapni a Honvédtól? Magabiztosan vezettük a bajnokságot, az előző héten az Újpestet győzték le Mészáros József tanítványai, ráadásul a Honvéd a középmezőnyből próbált a dobogóra érni. Egy zöld-fehér győzelem már előre borítékolta volna a bajnoki címet az 1963 őszi, csonka bajnokságban (ezután álltunk át újra a tavasz/ősz rendszerre).
A meccs vége egy piros hetessel “fényesített” terített betli lett a Fradi számára. Ettől még simán megnyerhettük volna a bajnokságot, melyhez csak az kellett volna, hogy a két utolsó mérkőzésen 1 pontot szerezzünk a Szeged és a Dorog otthonában. Sajnos nem sikerült, így még egy piros ulti sem jött össze, bár a dobogó harmadik fokára felléphettünk.
Talán ezért is keserves emlék a Honvéd elleni “piros hetes”, de nem lenne zöld-fehér a szívünk, ha nem említenénk meg, hogy négy évvel később a Fradi húzott elő egy zöld hetest (7:1), mely a kártyában nem olyan értékes mint a piros, de nekünk sokkal kedvesebb.
Most mégis érdemes leküzdenünk minden akadályt és átadni magunkat az olvasás és az emlékezés örömének. A piros hetes ellenére is ajánljuk a következő fejezetet – nem fogják megbánni.
Már nyolc éve, hogy elment a krónikás
Külföldön járva egyáltalán nem meglepő, ha valamely ismert futballklub stadionjában találunk egy múzeumot, amelyben az illető egyesület labdarúgói által szerzett trófeákat és az elmúlt sok évtized írásos és tárgyi emlékeit csodálhatjuk meg. E csapatok múltjáról pedig különböző, a klubok által megjelentetett újságokban, könyvekben olvashatunk rengeteg érdekességet.
Magyarországon a Ferencvárosi Torna Club büszkélkedhet ilyen múzeummal és azzal, hogy történetét hozzáértő módon feldolgozták. Mindez egy olyan ember érdeme, aki közel négy évtizedig töltötte mindennapjait a klubban. Hatalmas munkával, elképesztő mennyiségű dokumentumot gyűjtött össze és rendszerezett, mindent megtudott szeretett egyesületéről, amit csak lehetett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Meghívó a IV. író-Olvasó találkozóra
Minden kedves Olvasónkat meghívunk
a Tempó Fradi
2014. március 29-én 13 órakor kezdődő
IV. író-Olvasó találkozójára!
Az otthon zöld füvén XI.
Bányásznap Mikulás előtt
Szent Borbála, akinek a legendája a villámlással kötődik össze, idővel a bányászok, kohászok és tűzszerészek védőszentjévé vált. Nevét tragikus és önfeláldozó élete tette halhatatlanná, de az előbb említett szakmához az a hit kötötte, mely szerint a tisztelői nem halnak meg gyónás és a betegek utolsó kenetének felvétele nélkül. És ha belegondolunk, hogy ezek a szakmák mennyire veszélyesek voltak, egyből érthetővé válik miért is kötődik a bányásznap Borbálához. A Bányásznap hosszú múltra tekint vissza, a II. világháború előtt bányavidékenként eltérő időpontban rendezték ezeket az ünnepségeket. A második világháború és az azt követő kommunista berendezkedés ezt a rendet felbontotta, és 1951-től szeptember első vasárnapján rendezték meg a Bányásznapot. A tatabányai bányászat rendkívül sanyarú viszonyai, az 1950-es nagy bányaszerencsétlenség és az ezek miatti elégedetlenség késztette az akkori politikát, a bányászok helyzetének javítására, erkölcsi és anyagi elismerésére. És ennek egyik eszköze volt a Bányásznap törvénybe iktatása.
A másik eszköz már sokkal hétköznapibb és sportosabb volt. Az ötvenes évektől ha bányásznap, akkor bajnoki mérkőzés, és a sorsolás “szeszélye” folytán a hazai bányászcsapat ellenfele a Ferencváros volt. így vált teljessé az ünnep, bár voltak kivételek. 1958-ban a svédországi világbajnokság átírta a forgatókönyvet, és szeptember első vasárnapján a Honvéd látogatott Tatabányára (a Fradi akkor épp az Újpestet verte 4:2-re), de szeptember 30-án (Borbála névnap december 4-én van) már nem kerülhettük el a sorsunkat. A “pót-bányásznapi” mérkőzésen meg olyan történt, melyre az 1957-s “újjászületésünk” óta nem volt példa.
Kaptunk egy ötöst… Nem a lottón, hanem a focipályán. Hogyan történhetett meg ez a “szégyen”? Az Otthon zöld füvén következő fejezetéből ez is kiderül.
Az otthon zöld füvén X.
Mese a 13 találatról
Géza, a történelem tanár, Vali, a kenyereslány, Bartha doktor, az orvos, és Károly bácsi a pincér különböző okok miatt totóznak. Egyszer közösen töltenek ki egy szelvényt és 12 találatuk lesz (az ötvenes években ez jelentette a főnyereményt). Sokunk számára ismerős a történet, amit Bacsó Péter ötletéből Makk Károly álmodott a filmvászonra néhány hónappal az 56-s forradalom és szabadságharc kitörése előtt.
8 évvel előtte, 1948. november 1-én, az Üllői úton egy másik “mese” zajlott a zöld gyepen. A Fradi álomcsapata eggyel meg is toldotta a lottó főnyereményét és 13 találatot ért el a Győri Vasas ETO ellen. Kocsis és Deák felváltva lőtték a gólokat, mindketten 5-5 gólig jutottak. A mérkőzés elején Kocsis szerzett két gólt, majd utána Deák duplázott, majd újra Kocsis jött két góllal és mivel Deák sem akart lemaradni, ő következett egy duplával. Mire duplázva elértek a mérkőzés végére, már “csak” egy-egy találatra maradt idejük…A “gólverseny” között az ellenfél is lőtt kettőt, igaz a saját kapujukba.
13 lett a vége, egy mesés délutánon, 1948. november 1-én. A bajnokság végén 140 találat (melyből Deák 59-et szerzett), 11 pontos előny és minden idők egyik legjobb Ferencvárosa – amit a hatalom a következő bajnoki szezonban darabjai szedett szét.
Születésnapi beszélgetés a 70 éves dr. Géczi Istvánnal
Dr. Géczi István 1944. március 16-án a javakban nem dúskáló négygyermekes család harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot a kis Borsod megyei faluban, Sajóörösön. Gyermekkora azonban a Heves megyei Zaránkhoz kötődik. Ez a helység volt ugyanis a Géczi család törzshelye, csak néhány hónapot töltöttek Sajóörösön, ahol a Hangya Szövetkezet vegyesboltját vezették a szülők. A bölcsőben rúgkapáló kis Pistáról már a visszavonuló német sereg egyik „szakértő” tisztje is megállapította, hogy „Fussballmeister” lesz. Ünnepeltünk élete így kezdődött.
Az 1962 és 1975 közötti időszakban a Fradi-drukkerek nyugodtan foglalhatták el a helyüket a lelátón, illetve a TV képernyője előtt, ha a Fradi összeállítása így kezdődött: Géczi… És erre több mint 500 tétmérkőzésen kerülhetett sor! A „ferencvárosi kapuskirály” ma is több rekordot birtokol, 14 bajnokságban vett részt, a legtöbb bajnoki meccsen védett, a bajnoki meccsek egyharmadán nem kapott gólt, a legjobb bajnoki mutatóval, 0,59%-kal csúcstartó, háromszáz alkalommal a győztes Ferencváros tagja volt, egyetlen magyar kapus, aki három európai kupadöntőn védett, az FTC kapusai között ő volt a legtöbbször válogatott…! Őt köszöntjük most. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Az otthon zöld füvén IX.
Negyvennyolc emléke
Életünk során sok számmal találkozunk, és ahhoz nem is kell elmerülni a számmisztikában, hogy néhány hallatán egyből tudjuk, mit is jelentenek. Ha meghalljuk, hogy 48, egyből a szabadság, Petőfi és Kossuth üzenetét halljuk. Közel 150 éve egy mondás is kapcsolódik hozzá (Nem engedünk 48-ból), mely hitvallás végül is elvezetett az 1867-s kiegyezéshez. Most mégsem ehhez a csodás ünnephez kötődő eseményt ajánlunk a figyelmükbe, mert ha 48, akkor egy 100 évvel “fiatalabb” történelmi esemény kopogtat az ajtón, melyet sokan személyesen is átéltek, sőt, sokuk életét alapjaiban változtatta meg. Mert ha 1848 a szabadságról szólt, akkor 1948 a zsarnokság kezdetéről, a Rákosi rezsimről, melyre országosan a féktelen terror volt a jellemző. A Ferencváros is áldozatává esett, 1950-1956 között elvették a nevünket, zászlónkat, színünket.
Az 1947/48-s bajnokság három csapat között dőlt el az utolsó fordulóban. A Vasas az MTK-t fogadta, a Fradi meg Csepelre látogatott, 1948. június 27-én. Történelmi ismereteinkből tudjuk, hogy 48 nyara hozta meg a teljes fordulatot hazánkban (június elején alakult meg a MDP), így a teljes hatalomra törekedő Rákosi Mátyásnak sokak szerint szüksége volt egy munkás bajnokcsapatra. Ennek fényében talán nem meglepő, hogy Csepelen, 35 ezer néző előtt, a Rudast nélkülöző Fradi, 4:3-ra kikapott a hazai “munkásoktól”.
De még milyen mérkőzésen! A mai napig vita tárgya az eredmény alakulása és aki elolvassa a következő fejezetet az nem csak a drámai mérkőzést ismerheti meg, hanem az alakuló diktatúra lélektanát is. A bajnokságot a Csepel nyerte, de a Fradi “nem engedett 48-ból” és a rákövetkező bajnoki szezonban alapos revánsot vett (140 gól, 11 pontos előny).
A Rákosi diktatúra meg a Fradin vett revánsot 1950-től, de ez már egy másik történet.
