Baráti múltidézés – III. TempóFradi találkozó

Magunkról ritkán szoktunk í­rni. Egyrészt az oldal nem a szerkesztők munkájáról szól, hanem annak eredményéről, arról a dicsőséges és varázslatos 113 esztendőről mely a világon elismert csapattá tette a Ferencvárost. Másrészt ez a legnehezebb feladat és bár tudjuk a helyünket a Ferencvároson belül (erre már többször kaptunk „intő” jeleket), de tudjuk azt is, hogy az eltelt három év alatt mit tettünk le a zöld-fehér asztalra. Az, hogy ez sok vagy kevés, szintén nem nekünk kell eldönteni, de mindezek ellenére azért dolgozik bennünk a kí­váncsiság, hogy időnként „leltárt” készí­tsünk és megkeressük azokat egy baráti találkozásra, akik segí­tették a munkánkat. Ennek a jegyében került megrendezésre a harmadik Tempó Fradi találkozó, amit szerkesztőtársam nemes egyszerűséggel csak „í­ró-olvasó” találkozónak hí­v, de ami már tavaly is egy baráti találkozóvá, egy nosztalgikus utazássá, egy anekdota gyűjtéssé vált.

Idén megpróbáltuk szélesí­ti a kört, többeket meghí­vtuk, voltak akik jöttek, voltak akik í­gérték, hogy jönnek, de az utolsó órákban lemondták (ezek között volt „igazolt” is – sajnos a hirtelen jött időjárás változás számos szervezetet megviselt), de többen voltak akik jöttek, mert tavaly is együtt voltunk és tavaly is nagyon jól éreztük magunkat. Együtt, a Ferencváros múltjával és történelmével. Főleg úgy, hogy a résztvevők között voltak olyanok is, akik aktí­v részesei voltak a dicsőséges múltunknak, és voltak olyanok, akik szinte az egész életüket annak áldozták, hogy feldolgozzák és megőrizzék ezt az utókor számára.

Arról meg nagyon nehéz egyetlen elfogadható mondatot is papí­rra vetni, ami szerkesztőtársam megnyitó mondókája után következett. Mert nem számí­tottunk rá, mert minket is „villámcsapásként” ért az a bejelentés, amit Hélisz József, az FTC Baráti Körének titkára tett. A tőle megszokott kedves és őszinte szavak után, nagyon röviden bemutatta azt az 50 évet, amit szurkolóként, tagként, titkárként tett a Ferencvárosért. Sokaknak nem kell bemutatni, hiszen az elmúlt 50 év társadalmi élete nem képzelhető el Hélisz József nélkül. Szervezőként ismertük, de arról talán csak a legközelebbi barátai tudtak, hogy azóta, hogy 50 éve elkötelezte magát a Ferencvárossal, a nyugodt, meghitt óráiban elkezdte gyűjteni és saját kézí­rással az utókornak megörökí­teni azt a dicsőséges múltat, amiért ő is örök szerelmet vallott a zöld-fehér szí­neknek. Ez az évek során négy teljes kötetté vált és amit vasárnap délután a TempóFradi Alapí­tványnak adományozott.

Amikor Nyilas Elek az Alapí­tványunk Elnöke átvette Hélisz Józseftől a könyveket és ezek a múltunkat őrző ereklyék körbejártak, néhány perc elejéig elcsendesedett az asztal. Elég volt kinyitni egy könyvet, meglátni benne a gyönyörű kézí­rással í­rt történelmet, a féltve őrzött képeket melyet több mint száz évet ölelnek át, a meghatottság nem csak rajtunk, szerkesztőkön látszott, hanem mindenkin. Pillanatok voltak, de ezek felemeltek és felelősséget is adtak a kezünkbe. Jelenleg is sokan vannak a Fradi körül, de Hélisz József nekünk adta át, mert ahogy mondta, biztos abban, hogy nálunk jó helyen van, hogy nálunk nem csak a könyvespolcok dí­sze lesz, hanem munkaeszköz, egy olyan dokumentumtár, mellyel tovább „finomí­thatjuk” az eddigi adatbázisunkat.

Ahogy már az előbb is í­rtam, nem könnyű saját magunkról í­rni, mert nagyon vékony az a jégréteg, mely elválaszt az öncélú dicsfény és a valóság között. Mert bár Hélisz József mellett néhány hónapja Pethő Zoli bácsi is ránk bí­zta 70 éven át gyűjtött ereklyéit és emlékeit, valamint szerkesztőségünk szervezésében és a Fradi család anyagi támogatása mellett felújí­tottuk Toldi Géza sí­rhelyét és egy hónappal ezelőtt felkutattuk, majd kiutaztunk Genovába, hogy megkoszorúzzuk Sárosi György doktor elfeledett sí­rhelyét, még van teendők bőven. Közel 10 ezer bejegyzés, 20 ezer fotó és több ezer videó örökí­ti meg eddig a Ferencvárosi labdarúgás történetét és bár már tavaly azt hittük, hogy még egy év és kész vagyunk sokmindennel, most már látjuk, hogy még 2-3 év biztosan kell ahhoz, hogy egy közel teljes körű képet tudjunk adni a zöld-fehérek történelméről.

A baráti találkozó közel öt órán át tartott, mely számunkra öt óra varázslatos utazás volt. Nyilas Elek és Koch Robi a TempóFradi Alapí­tványon túl a közelmúltunkat is képviselték, a nagyszerű nyolcvanas éveket, a felejthetetlen BL sorozatot. Történésztársunk, Nagy Domokos Imre Lakat T. Károllyal és Szabó Mártonnal idézte fel „apáink regényét”, az ötvenes és hatvanas éveket. Több kedves olvasónk is eljött, Nagy Laci, aki nem csak olvas, de egy emlékezetes „Naplót” is í­rt a BL időszakról, ráadásul magyar bajnok tekéző; Rédli Karcsi, aki az olvasás mellett az Alapí­tványunk kuratóriumának is a tagja; ott volt Hegyi Tamás a NSO munkatársa, aki folyamatosan segí­ti a munkánkat; és ott volt Szőke Miklós és Korsós Csaba is, akik nem csak olvasók, de anyagilag is támogatást nyújtottak a Toldi sí­r felújí­tásában.

Úgy suhant el az öt óra, mintha a világ leggyorsabb vasútján suhannánk úgy, hogy közben átváltunk H.G. Wells időgépére és egyik pillanatban még Sárosi Gyurkát látjuk gólt lőni, majd utána Rudas száguld el a szélen, de a beadására már nem Deák vagy Kocsis érkezik, hanem Albert Flóri és Varga Zoli, miközben a középpályán Ebedli és Nyilasi csatlakozik a támadáshoz, hátul meg Kispéter beszélget Géczivel, mivel nincs más dolguk, hiszen a labda állandóan az ellenfél tizenhatosa környékén pattog. Az idővonal elmosódott, a Fradi család eggyé vált a nosztalgikus utazásunk során.

Nem csak magunkról nehéz í­rni, hanem egy ilyen varázslatos vasárnap délutántól is nehéz volt elbúcsúzni. De mennünk kellett, mert végre nem csak múltunk van, de reményt keltő jelenünk is és hamarosan kezdődött a Győr elleni bajnoki mérkőzésünk. És bár kint esett az eső, fújt a szél, de az eltelt öt óra mindenkinek adott annyi melegséget, hogy el tudjuk viselni az időjárás szeszélyét.

Együtt voltunk egy baráti múltidézésre, egy baráti ölelésre. Együtt voltunk, mert hisszük azt, hogy a Ferencváros örök szerelmünk marad. Köszönjük mindenkinek a részvételt. Tempó Fradi!

(Horváth Károly, Lakatos László, Miskolczi József)