Alberttól – Zsiborásig
dr. Sárosi György
SÁROSI I (STEFANCSICS) György dr. (1912-1993), a Ferencváros FC középfedezete és belsőcsatára, 1931 és 1943 között 62 mérkőzésen öltötte magára a címeres mezt és 42 gólt szerzett. 1934-ben tagja volt az angolok ellen először győztes (2:1) és a világbajnokságon szerepelt, valamint az 1938. évi világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek.
A három évtizeddel ezelőtt népszerű „Gyurka” labdarúgósportunk legkiválóbb egyéniségeinek egyike. Még ifjúsági korban volt, amikor Orth György így nyilatkozott róla: „Megvan az utódom!” Sárosi valóban Orth-szerű adottságokkal és képességekkel rendelkező játékossá vált. Kitűnő fizikai felépítése mellett tökéletes technikai-taktikai felkészültsége és nagy játékintelligenciája volt. Élvonalbeli pályafutását középfedezetként kezdte. Már 20 esztendős korában karmesterként irányította nemcsak a Ferencváros, hanem a válogatott csapat játékát is. Kitűnően támogatta a csatársor munkáját. Hosszabb távolságra is hajszálpontos átadásokat juttatott társaihoz. Bátran tört előre és lövésekre is vállalkozott. A védekezésben szintén teljes értékűnek bizonyult. A közelharcot ugyan lehetőleg elkerülte, de kivételes ütemérzékével és pompás fejjátékával a labdát csaknem mindig elcsípte ellenfelei elől. Hamarosan kiderült, hogy a támadósorban szintén kiemelkedő teljesítményre képes. Irányítókészségét, helyzetfelismerését, mint csatár is maradéktalanul érvényesítette. Ehhez járult még nagy gólképessége. A helyzetek előkészítésében és kihasználásában egyaránt mesternek bizonyult. Korának legjelesebb játékosai között emlegették Európa-szerte és világklasszis labdarúgónak ismerték el. 1937. június 20-án, a Közép-Európa—Nyugat-Európa mérkőzésen (3:1) a Közép-Európa együttesének balösszekötője, egyben csapatkapitánya is ő volt. Több kitűnő alakítása közül az 1937. szeptember 19-én, a Csehszlovákia elleni középcsatár-játéka emelkedik ki. A 8:3 arányú nagy győzelemből hét góllal vette ki a részét! Ezt a „rekordot” azóta sem érte el magyar labdarúgó válogatott mérkőzésen. 1935-ben az osztrákok ellen (6:3) három gólt szerzett. A II. világháború után még egy ideig az élvonalban szerepelt. A negyvenes évek végén — öccséhez hasonlóan, szintén engedéllyel — Olaszországba távozott.
Szőke György
Egyetlen mérkőzésén kapott gól nélkül őrizte a Bp. Kinizsi kapuját az 1956-os idényben. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Szabó Pál
1945 áprilisában nevezték ki az ekkor éppen az Elektromosnál tevékenykedő szakembert a Ferencváros kispadjára.
A tavaszi egyidényes bajnokságban volt a zöld-fehérek edzője és ezüstéremig vezette a csapatot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Győri József
A tehetséges, sokoldalú labdarúgó nagy reményekkel, a III. kerület (146 bajnoki / 57 gól) válogatott labdarúgójaként érkezett az Üllői útra.
Legtöbb sikerrel hátvédként szerepelt. Gyorsaságával és jó rúgótechnikájával tűnt ki a védelemben. A válogatottban, cserejátékosként a jobbfedezet helyén jutott szóhoz.
Zöld-fehérben azonban nem sokra vitte. Összesen kilenc meccset játszott, igaz ebből kettő az 1937/38-as bajnokság nyitányára esett, ezzel Győri „Pipó” tagja lett a Fradi aranyérmes csapatának.
Wiener János
Az idősebbik Wiener, Wiener I néven futballozott (Wiener II-vel nem álltak rokonságban), balhátvéd poszton szerepelt, többnyire közmegelégedésre. Jó megjelenésű, ésszerűen játszó, képzett hátvéd volt. Erőteljesen, de sportszerűen szerelt. Kitűnően helyezkedett és jól rúgott. Gyorsasága viszont már nem volt kielégítő. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Nagy Zsolt: 55
Sárisápon ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd Budapestre jött tanulni. Ekkor fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy, “hátha lesz a Fradinál számomra egy mez”.
1983 őszén egy barátjával kopogtatott be az Üllői útra, hogy zöld-fehérben szeretne futballozni. Nem marasztalták, csak annyit mondtak neki, hogy jöjjön vissza az alapozáskor.
Szót fogadott és 1984 tavaszán már igazolt játékosa lett az FTC ifi III csapatának. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Payer Imre
Payer volt az FTC vidékről igazolt első játékosa. 1910-ben Győrből került az FTC-be és rövid időn belül beváltotta a vezetők és a szurkolók reményeit. Az első nemzetközi színvonalú magyar hátvédpárban, a Rumbold-Payer kettősben ő képviselte az erőt és a lendületet. Kitűnően egészítette ki Rumbold ésszerű, technikás játékstílusát. Gyorsan, határozottan szerelt. Hatalmas felszabadító rúgásai, félelmetes erejű lövései egyaránt tekintélyt szereztek neki. Gyakran 50-60 méterről is megcélozta az ellenfél kapuját. Nemegyszer – sikerrel. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Barna Sándor
Már az amatőr gárdában is Kemény Tiborral vívott harcot a kezdő tizenegybe kerülésért, majd az első csapatban ugyancsak a későbbi kilencszeres válogatott játékos volt a vetélytársa.
Balszélsőnk a Szeged elleni Magyar Kupa meccsen mutatkozott be, ezzel a csapat később elért kupagyőzelmének részesévé vált.
Ugyancsak egyetlen bajnoki találkozón játszott: 1934 júniusában az utolsó bajnoki meccsen a Phőbus ellen is játéklehetőséget kapott, ahol egy gólt is lőtt, így a bajnokcsapat tagjaként tartja számon a sporttörténelem.
Utolsó meccse pedig egy Bologna elleni KK-találkozó volt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Lyka Antal
Az energikus, jól képzett, küzdőképes és megbízható “Totó” a védelemben maradéktalanul helytállt. A támadásokat is megfelelően segítette. Kisebb gyorsaságát jó helyezkedéssel igyekezett pótolni. Edzőként idehaza és külföldön is eredményesen működött.
Játékosként háromszoros bajnok, háromszoros kupagyőztes, az 1928 évi KK győztes csapat tagja, aki edzőként sem adta alább: kupagyőztes és bajnokcsapat került ki a kezei alól. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Schneider Gábor: 55
A Pécs színeiben mutatkozott be az NB I-ben 1987 őszén, összesen háromszor öltötte magára a mecsekaljaiak mezét az élvonalban.
A Fradihoz már Bajáról érkezett támadó rövid ideig szerepelt zöld-fehérben, de így is bajnokcsapat tagjának mondhatja magát. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
