Alberttól – Zsiborásig
Deák László
Az apró termetű Deák II a győri Vasas ETO-tól érkezett (később itt is fejezte be élvonalbeli pályafutását) a Ferencvároshoz 1947 nyarán.
Az 1947/48-as idényben a csapat egyik szélsője volt, jellemzően a balszélen kapott szerepet.
A bronzérmes csapatban tíz alkalommal lépett pályára.
Gyulai László
A MÁVAG csapatából érkezett az Üllői útra és „karácsonyi ajándékként”, 18 évesen játszott először a Ferencvárosban.
1944 őszén már rendszeresen helyet kapott, mint jobbösszekötő és sorra lőtte is a „hadigólokat”.
1945 tavaszán pedig az ő nevéhez fűződik a zöld-fehérek első világháború utáni győztes gólja (FTC – UTE 1:0)!
A B-közép természetesen szívébe zárta az ifjú csatárt és csak a szeretet jeléül „Srác” néven becézték…
Zsonglőrszerű technikájával, nagy munkabírásával elkápráztatta a korabeli nézőket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Bobby Davison: 65
A korábbi Derby County, majd Leeds United játékos edzői pályafutásának legnevesebb állomása a Bradford City volt, ahol pálya-, és utánpótlásedzőként tevékenykedett, majd megfordult korábbi sikerei színhelyén a Derby County csapatánál is, mint játékosmegfigyelő. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Soós László: 75
1964-ben került az Izzó csapatából az Üllői útra.
Évekig szerepelt a tartalékok között a balszélső, míg egyszer az első csapatban is pályára lépett, így tagja lett az 1969. évi bronzérmes ferencvárosi gárdának. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Amsel Ignác
Az FTC első klasszis, válogatott kapuvédője erős fizikumú, gyors mozgású és vakmerő őre volt a hálónak. Nagyszerű ütemérzékével, jól időzített kifutásaival és pompás helyezkedésével szinte vonzotta a labdát. Ezért a tulajdonságáért kapta kortársaitól a “Pók” becenevet.
Amsel a KAC ifi csapatában kezdte pályafutását, majd 1921-ben a Kispest vendégszereplése alkalmával Békéscsabán maradt és ott az Előre kapuját védte. A magyar labdarúgás történetében Ő az első vidéki játékos aki bekerült a válogatottba. Amsel Ignác a lengyelek elleni találkozón a II. félidőben Zsák helyett védett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Mándi Gyula
A kitűnő képességű játékos a magyar labdarúgás legkiválóbb hátvédjei közé tartozik. A védőjátékban új iskolát teremtett. Nem a nagy lendülettel és hatalmas rúgásokkal játszó elődök példáját követte. Viszonylag gyenge fizikumával erre nem is lett volna képes. Kimondottan „észhátvéd” volt. Fölényes játékintelligenciája és technikai tudása kivételes ütem- és helyezkedési érzékkel párosult. Szinte kiszámította a labda várható útját és annak megfelelően helyezkedett. Kortársai „a helyezkedés művésze és a tempóérzék világbajnoka” címmel ruházták fel — méltán. Eleinte ugyan nem nagyon értették meg játékfelfogását. Rövid, fedezetszerű átadásait valósággal kigúnyolták. Idővel azonban rájöttek, hogy ez a korszerű, ez felel meg a fejlődés irányának. 1924-ben súlyos térdficamot szenvedett, amely hosszú időre visszavetette. Leküzdhetetlen szívóssága és akaratereje állította ismét talpra, öt évi szünet után a válogatottban is visszaszerezte a helyét. Természetesen hiányosságai is akadtak. Veszélyes helyzetekben is erőltette a rövid felszabadító rúgásokat. Elég gyakran mentett fölöslegesen partra és szögletre. A kézzel való „játékot”, az ellenfél visszahúzását is alkalmazta. Ezek a hibák azonban nem csökkentik felsorolt erényeinek értékét, játékának jelentőségét. Közel járt a negyedik x-hez, amikor abbahagyta a labdarúgást. A kék-fehér színekhez végig hű maradt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Scheibel József
Két ferencvárosi bajnokcsapatban is szerepet kapott a szélsőként játszó csatár. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Tátrai Sándor
Rákosszentmihályon kezdett futballozni, majd Salgótarjánba került, ahol Zsengellérrel játszott együtt a csatársorban. Innen igazolta le a Fradi, ahol először jobbösszekötőként szerepelt és negyedik bajnoki meccsén már az ő két góljával győzött a Fradi a Phőbus ellen 2:0-ra.
Első jobbhátvéd játékára Portóban került sor, 1937 januárjában. A megbízható, egyenletes teljesítményt nyújtó Tátrai 1944 karácsonyáig, Budapest ostromáig rendszeresen tagja volt a Ferencváros bajnok és kupagyőztes csapatainak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Weisz Ferenc
Vérbeli csatárnak tartották, de a kapustól a balszélsőig, valamennyi poszton megfordult. Igazán a jobbszélső, jobbösszekötő, balösszekötő posztján érezte jól magát, talán azért, mert szeretett és tudott is futni. Mindkét lábával egyformán jól bánt a labdával, beadásai mérnöki pontosságúak voltak és remekül lőtt távolról, akár 30-40 méterről is képes volt az ellenfelek kapuját bevenni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Mike István
A rendkívül erőteljes, robbanékony, hatalmas lövőerejű játékost nehezen tudták feltartóztatni, ha megindult. A Fradiban középcsatárként, a válogatottban jobbszélen szerepelt.
Hogy a Ferencváros történetének egyik csatárzsenijéről beszélünk, azt a következő bizonyítja: 80 bajnoki mérkőzésen 93 gólt lőtt!
Erre mondják manapság azt, hogy lehetetlen. Pedig nem is volt a vezetők és az edzők, de még egyes játékostársak “szíve csücske” sem. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
