SÁBIÁN-tól – ZSIVÓTZKY-ig
Weinber József
1902 őszén igazolt a BAK csapatától az FTC-hez.
Weinber I. (Weinber II. Jánosnak, a zöld-fehérek válogatott játékosának testvérbátyja) volt az FTC első olyan kapusa, aki mezőnyjátékosként nem szerepelt.
A civilben fogtechnikusként működő idősebb Weinber fivér tagja volt az FTC első bajnokságot, majd tartalékbajnokságot (Szövetségi-díj) nyert gárdájának is és szerepelt a kezdeti idők öregfiúk (FTC “Vén Dicsőség”) csapatában is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Waldinger László
Az amatőr FTC-ben éveken át (1938-42) rúgta a labdát, de a profik között csak ötször szerepelt.
Egykori hátvédünk az 1939/40 évi bajnokcsapatban egyszer lépett pályára. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Szántai László
A fedezet 1962 nyarán érkezett a Transvill csapatától az Üllői útra és egy mérkőzésen lépett pályára a bajnokcsapatban ’63 tavaszán. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Táncos Mihály
Az erdélyi származású, alacsony, nagyon gyors és technikás jobbszélső igen okosan, ötletesen játszott. Körültekintően, hajszálpontosan adott be. Bedaásai nyomán társai, főleg Takács II., majd később Toldi és Sárosi dr. sok gólt értek el. Törékeny termete miatt elég könnyen elnyomták. Lehetőleg kerülte a közelharcot.
Zsiborás Gábor
Csupa kéz, csupa láb kis fickó volt. Noha nagyon szeretett csatárkodni, nem veszélyeztette sem a válogatott, de még csak a Ferencváros támadóinak helyét sem a csapatban. Egyszer Rózsa Lajos, azt mondta Gábornak.
“Látnád magad Gábor milyen esetlenül nyargalsz a pályán, kérés nélkül a kapuba somfordálnál.”
A nyurga kölyök megfogadta mestere tanácsát és beállt a kapuba. Az ifiknél, Vincze Géza kezei alatt már nem ellenkezett, őrizte a kalitkát. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Tőrös István
Rövid ideig szerepelt a IX. kerületben. A középfedezet posztján Bukovit kellett volna kiszorítania a csapatból. Aztán mire lehetőséget kapott már az ifjú Sárosi is helyet követelt magának a fedezetsorban.
1934-ben már a Phöbus FC jobbhátvédjeként volt a válogatott csapat tagja. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Tátrai Antal: 75
1965-ben Diósdról került az Üllői útra.
Négy év múlva, 21 évesen egy örökrangadón tette be Lakat Karcsi bácsi az első csapatba.
Egy hónap múlva ismét lehetőséget kapott, ezúttal a kezdőcsapatban. A csepeliek ellen két gólt is szerzett a Szőke Pista helyén szerepet kapó jobbszélső.
Az őszi örökrangadón ismét a kapuba talált, így hat bajnoki mérkőzésen három góllal vette ki a részét a bronzérmes csapatból. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Sándor József
Eisenhofferhez hasonlóan Kispestről került az FTC-be. Huszonöt éves korára még azt is elérte, hogy válogatott legyen.
A fedezetsorban rendre megbízhatóan szerepelt. Szorgalma, munkabírása, és megbízhatósága emelte a legjobbak közé. Rendkívül sokat vállalt magára. Hiányossága között említették a gyorsaságát illetve a passzjátékát.
Az 1925/26-os szezonban már a csatársorban tudott a csapat legeredményesebb támadója lenni olyan társak előtt, mint Pataki és Kohut. A leghíresebb „beugrása” a ferencvárosi csatársorba egy Vasas elleni meccsen történt (1926. március 7. FTC-Vasas 4:1).
“Az FTC kitűnő válogatott halfja segítségére sietett a sérülések miatt meggyengült csatársornak. Kiváló képességeinek nemcsak ötletes mezőnyjátékkal adta tanújelét, hanem szemfüles és eredményes góllövőnek is bizonyult. Sorozatban lőtt négy pompás gólja büszke és ritka rekord.” Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Turay József
Turay a magyar labdarúgás legkiválóbb és legérdekesebb egyéniségeinek egyike. Az egyszerű munkásfiú szinte egyik napról a másikra került a sportélet élvonalába. A nagyszerű tulajdonságokkal rendelkező, rokonszenves fiatalember mégis nagy utat tett meg, míg “Suttyó”-ból “Császár” lett.
Szikár termetű, szívós, páratlanul munkabíró játékos volt. Mindkét lábbal kitűnően rúgott és nagyszerűen fejelt. Játéka hű tükre volt emberi egyéniségének. Nem a csillogás, hanem az egyszerű, de értékes és hasznos megoldások hívének bizonyult. Mint középcsatár jó érzékkel osztogatott. Lábbal és fejjel egyaránt veszélyt jelentett az ellenfél kapujára. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
dr. Sárosi György
SÁROSI I (STEFANCSICS) György dr. (1912-1993), a Ferencváros FC középfedezete és belsőcsatára, 1931 és 1943 között 62 mérkőzésen öltötte magára a címeres mezt és 42 gólt szerzett. 1934-ben tagja volt az angolok ellen először győztes (2:1) és a világbajnokságon szerepelt, valamint az 1938. évi világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek.
A három évtizeddel ezelőtt népszerű „Gyurka” labdarúgósportunk legkiválóbb egyéniségeinek egyike. Még ifjúsági korban volt, amikor Orth György így nyilatkozott róla: „Megvan az utódom!” Sárosi valóban Orth-szerű adottságokkal és képességekkel rendelkező játékossá vált. Kitűnő fizikai felépítése mellett tökéletes technikai-taktikai felkészültsége és nagy játékintelligenciája volt. Élvonalbeli pályafutását középfedezetként kezdte. Már 20 esztendős korában karmesterként irányította nemcsak a Ferencváros, hanem a válogatott csapat játékát is. Kitűnően támogatta a csatársor munkáját. Hosszabb távolságra is hajszálpontos átadásokat juttatott társaihoz. Bátran tört előre és lövésekre is vállalkozott. A védekezésben szintén teljes értékűnek bizonyult. A közelharcot ugyan lehetőleg elkerülte, de kivételes ütemérzékével és pompás fejjátékával a labdát csaknem mindig elcsípte ellenfelei elől. Hamarosan kiderült, hogy a támadósorban szintén kiemelkedő teljesítményre képes. Irányítókészségét, helyzetfelismerését, mint csatár is maradéktalanul érvényesítette. Ehhez járult még nagy gólképessége. A helyzetek előkészítésében és kihasználásában egyaránt mesternek bizonyult. Korának legjelesebb játékosai között emlegették Európa-szerte és világklasszis labdarúgónak ismerték el. 1937. június 20-án, a Közép-Európa—Nyugat-Európa mérkőzésen (3:1) a Közép-Európa együttesének balösszekötője, egyben csapatkapitánya is ő volt. Több kitűnő alakítása közül az 1937. szeptember 19-én, a Csehszlovákia elleni középcsatár-játéka emelkedik ki. A 8:3 arányú nagy győzelemből hét góllal vette ki a részét! Ezt a „rekordot” azóta sem érte el magyar labdarúgó válogatott mérkőzésen. 1935-ben az osztrákok ellen (6:3) három gólt szerzett. A II. világháború után még egy ideig az élvonalban szerepelt. A negyvenes évek végén — öccséhez hasonlóan, szintén engedéllyel — Olaszországba távozott.
