Jegyzetek
Feljegyzések a fotelból – Mélyponton?
Mivel a február úgy döntött, hogy sutba vágva saját szeszélyességét, a felhőket és az esőt szárazabb vidékekre száműzi, a nap is úgy gondolta, ideje felébredni, feltölteni az aksikat és kellemesen simogató fénysugarakkal ölelte körbe a szombati ebédet. Késztetést is éreztem, hogy kapirgáljak egy kicsit a kertemben, hátha a virágok és a fák is korábban ébrednek és megtörik az elmúlt hónapok szürkeségét. Délután még várt egy kiállítás megnyitója, így csak fél hat körül értem haza és őszintén be kell vallanom, addig nem nagyon foglalkoztam a ránk váró 90 perccel. Egy pillanatra fel is ötlött bennem, hogy úgy látszik az öregedés jobban kezd elhatalmasodni rajtam, mint ahogy szeretném, hiszen már nincs meg bennem az a tűz, az a szenvedély (mely gyomorgörccsel és 120-s tempóban verő szívvel párosul – igaz arra már nagyon kell vigyáznom), mely évekkel ezelőtt még meghatározta a mérkőzés napját. Ez persze nem jelenti azt, hogy kihagynék egyetlen Fradi meccset is (otthonit az arénában, idegenben meg szerkesztőtársaimmal a skype-n keresztül), mert anélkül még mindig nehezen viselem az “üresjáratokat”. Mert bár kedvelem a külföldi bajnokságokat is (nézem is rendszeresen), de mégis csak az az igazi, amikor a pálya egyik térfelén zöld-fehér csikós mezben, Fradi címerrel ékesítve próbálják a pöttyöst (mely manapság már csak gumilabdában kapható) az ellenfél kapujába terelni. Ez még akkor is így van, ha a magyar foci egy olyan narancs, mely “kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Olvastuk: Novák Dezsőre emlékeztek Tapolcán
Szombat reggel hét óra, Tapolca. Hideg van, szakad az eső, aki csak teheti a meleg takaró alatt bújik meg, ember nincs az utcán. Kivéve néhány elvetemültet, akik a helyi legendáról, a nagyszerű olimpikonról, Csermák Józsefről elnevezett rendezvénycsarnokba tartanak. Egész nap dolgozni fognak. Nem fizetésért, sőt, ők fizetnek érte. Hétvégén, Budapesttől közel 200 km távolságra. A jutalmuk nem lesz más, mint több tucat gyerek mosolya és a gesztus, hogy újra megemlékeznek a Fradi legendájáról, Novák Dezsőről. Engem ért a megtiszteltetés, hogy eltölthettem velük egy napot. Ők a Tempó, Fradi “legénysége” és érdemes magáról az eseményről is írni néhány sort.
Feljegyzések a fotelból – Két perc az élet, avagy Dani dühe
Vasárnap reggel békésen szürcsölöm a kávémat, a friss ropogós sportújság helyett az internetet böngészem, mégis csak fel kell valahogy készülni a foteles jegyzetre, hiszen a tegnap délutáni mérkőzésen volt egy-két olyan szituáció amit szerettem volna “közelebbről” is megnézni mielőtt minden dühömet a bírói hármasra (vagy ötösre?) zúdítanám. Erre meg itt van előttem Dani, aki először mosolyog, a szokásos stílusával értékel, majd hirtelen barázdák jelennek meg az arcán, feltör belőle az ébredő erő, két gólt lőtt, de egy sem került be a jegyzőkönyvbe, “lehet, hogy én látom rosszul, és abba kéne hagyni”. Ahogy kimondta, a kezemből kicsúszik a kávéscsésze, oda a reggeli kávém, fel is kell törölnöm a padlót, szerencsémre a bögre valahogy megúszta és nem kell “ráhátékáznom” Danira a költségeket. Mivel találtam még egy kis kávét, így túl nagy baleset még sem ért, de percek kellettek ahhoz, hogy megemésszem Dani kifakadását. Súlyos sérülés után (amit először hosszabbnak jósoltak) pályára lépett, volt benne egy kis félelem, de az első lövéséből Ramírez gólt fejelt, majd egy percre rá villant a sérült boka, az átemelését a gólvonalon a felcsúti hátvéd beljebb segíti, amit utólag az MLSZ öngólnak titulál, majd néhány perc múlva Ramírez adja vissza a kölcsönt, mértani pontossággal ível Dani fejére, onnan először a kapufára, a visszapattanóra Dani eszmél gyorsabban, széttárt karokkal fut a szurkolók felé, de harsan a síp, szabadrúgás kifelé. Támaszkodott egy kicsit, kihasználta 100 kilós erejét, ilyen gólokat Angliában futószalagon fejelnek, de nálunk ez szabálytalan. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
FRADINKA VI.
Történetünk kezdete (mely elsőre talán mesének mondható, de számos shakespeare-i drámai és vígjátékai fordulatot is tartalmaz) 2005. őszére tehető, amikor első alkalommal írták ki a pályázatot az Üllői út 129. szám alatti terület vagyonkezelési jogára. Bár már akkor is elég zavarosak voltak a Fradi körüli viszonyok, de arra senki sem számított, hogy néhány hónap múlva nem a pályázat eredménytelensége sokkolja majd a zöld-fehér színek szerelmeseit, hanem egy jogtalan MLSZ döntés, mely a másodosztályba száműzte a Ferencvárost. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – “Igazoltan” távol
“Tanár úr én készültem” – védekezett Bauer, Karinthy Frigyes novellájában, és valami hasonlóra készülök én is az aktuális foteles jegyzetem helyén. A különbség talán annyi, hogy nekem alibim van, szerkesztőtársaimmal igazoltan voltunk távol. Egy évvel ezelőtt éppen azért döntöttünk a Novák Dezső Utánpótlás Labdarúgó Torna egy héttel való hamarabb megrendezése mellett, hogy még véletlenül se essen össze a bajnoki nyitánnyal. Sajnos nem számoltunk azzal, hogy a magyar labdarúgás irányítói ragaszkodnak a Tempó Fradi naptárához (rendben, ez túlzás egy kicsit – nagyon is!) és a bajnoki nyitányt éppen február 13-ra ütemezték, amit mi már egy évvel ezelőtt “lefoglaltunk”. így esett meg az a “csúfság”, hogy lemaradtunk a Békéscsaba elleni mérkőzésről. Amikor a fiúk kifutottak a pályára, nálunk Tapolcán túl voltunk a döntőn (amit a remek focival az Illés Akadémia fiataljai nyertek meg a Fradi előtt) és éppen akkor kezdődött az a gálamérkőzés, melyen olyan kiválóságok mutatták meg, hogy még mindig jó barátságban vannak a labdával, mint Szokolai László, Rab Tibor, Pogány László, Szabó Ferenc, Nyilas Elek, és folytathatnám a névsort. Őket utoljára több évtizede láthattuk “élőben”, őszintén kevesen voltak a sportcsarnokban olyanok, akik rohantak volna haza a Békéscsaba-Ferencváros bajnokira. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Elásott kincsesláda
Magyar edzők Portugáliában – Negyvenhárom érem az első negyedszázadban
FRADINKA V.
Labdarúgásunk története 116 év alatt számos legendával ajándékozta meg a zöld-fehér színek szerelmeseit. Közöttük vannak olyanok, akiket a rohanó évek szorítottak háttérbe, pedig olyan teljesítmény fűződik a nevükhöz, melyek nélkül ma sokkal kevesebb lenne a Ferencváros. Ennek elsősorban nem a méltatlan felejtés az oka, inkább az idő, hiszen a mában élő idősebb korosztály emlékei is már az ötvenes évektől kezdődnek. Talán emiatt emlékezünk sokkal többet az 1948/49-s bajnokcsapatról mint az 1931/32-s 100%-os Fradiról. Ezért is elevenednek meg a személyes beszélgetésekben Varga Zoli varázslatos cselei és nem Sárosi Gyurkának az 1937-s KK döntőben lőtt hat gólja. Nincs róla személyes emlék és kevés az írásos dokumentum. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 61.
A legvonzóbb állás, garantáltan bukás a vége…
„Életemben először hétévesen, 1957-ben láttam húsvér szövetségi kapitányt. Igaz, akkor egyszerre hármat is, és annak ellenére, hogy az erre illetékesek által hivatalosan kinevezett trióban a primus inter pares bizonyos Baróti Lajos volt, a vele együtt borozgató két Károlyt (Sóst és Lakatot) ez a titulus akkor speciel egyáltalán nem hatotta meg.
Mi már akkor a Rózsadomb alján lévő, csendes kis budai utcában laktunk, amelynek Káplár volt a neve, hogy aztán sok-sok év múlva Tizedessé avanzsáljon, ám hogy valami baj tényleg van, a mi hadseregünkkel azt éppen az utcánk neve igazolja: minimum negyven éve nem léptették elő!
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 60.
Dárdai Pál és Király Gábor volt a két királycsináló…
Utólag, persze mindenki azt mond, amit csak akar, de kötve hiszem, hogy a Bernd Storck nevű német állampolgárt 2015 februárja táján (az utánpótlás futball világában anyanyelvi szinte jártas néhány magyar edzőn, illetve a Herthánál vele együtt dolgozott Dárdai Pálon és Király Gáboron kívül) bárki is ismerte Magyarországon!
FRADINKA IV.
Vannak olyan mérkőzések labdarúgásunk történelmében melyekre akkor is szívesen emlékezünk vissza ha vereséget szenvedtünk, hiszen akkor ott, a zsúfolt lelátón nem éltük meg tragikusan. 1995. szeptember 27. Verőfényes őszi este, telt ház, több száz szurkoló ácsorgott a kapuknál csodára és persze jegyre várva. Fél órával a kezdés előtt már egy gombostűnek sem találtunk volna helyet a lelátón. Majd amikor megjelentek a pályán fehér mezben, középen a jellegzetes vastag piros csíkkal az ellenfél játékosai, nyújtogattuk a nyakunkat, egymástól kérdeztük: Az ott Litmanen?, És hol vannak a Boer testvérek?, Melyikük Kanu és Finidi?, A szélvész gyors Overmars ugye az alacsony és vajon Kluivert kezdeni fog? Közben 18 ezer torok zúgta a Fradi indulót – Atyaég! Az Üllői úton a BL-címvédő Ajax! Csak ússzuk meg, nehogy belerohanjunk a késbe. Aggódtunk, de örültünk a lehetőségnek, hogy a világ akkori egyik legjobb csapatát “élőben” láthattuk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz....
