“Ó kapitány… kapitányom!…”
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 61.
A legvonzóbb állás, garantáltan bukás a vége…
„Életemben először hétévesen, 1957-ben láttam húsvér szövetségi kapitányt. Igaz, akkor egyszerre hármat is, és annak ellenére, hogy az erre illetékesek által hivatalosan kinevezett trióban a primus inter pares bizonyos Baróti Lajos volt, a vele együtt borozgató két Károlyt (Sóst és Lakatot) ez a titulus akkor speciel egyáltalán nem hatotta meg.
Mi már akkor a Rózsadomb alján lévő, csendes kis budai utcában laktunk, amelynek Káplár volt a neve, hogy aztán sok-sok év múlva Tizedessé avanzsáljon, ám hogy valami baj tényleg van, a mi hadseregünkkel azt éppen az utcánk neve igazolja: minimum negyven éve nem léptették elő!
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 60.
Dárdai Pál és Király Gábor volt a két királycsináló…
Utólag, persze mindenki azt mond, amit csak akar, de kötve hiszem, hogy a Bernd Storck nevű német állampolgárt 2015 februárja táján (az utánpótlás futball világában anyanyelvi szinte jártas néhány magyar edzőn, illetve a Herthánál vele együtt dolgozott Dárdai Pálon és Király Gáboron kívül) bárki is ismerte Magyarországon!
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 59.
A mini-zsenibe már akkor beleszeretett egy ország, amikor még csak beszélt a futballról…
Dárdai Pál (aki ezekben a napokban éppen a német sportsajtó egyik sztárja, hiszen a Hertha BSC sorra nyeri a meccseit és összehasonlíthatatlanul jobban szerepel, mint azt a bajnokság indulásakor akár a legelfogultabb szurkolói várhatták volna) 2014. szeptember 26. és 2015. július 13. között volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
Ebbe a kilenc hónapba hét mérkőzés fért bele, közülük kettőt (az oroszok ellen a Fradi- stadionban – vereség, a litvánok ellen Debrecenben – győzelem) barátságos alapon játszottak, öt viszont „vérre” ment!
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 58.
Pintér a sifonérba Dárdai a trónon…
A (mindenkori) MLSZ-vezetést gyakran lehetett tohonyasággal, tétovasággal, tehetetlenséggel vádolni, olyan villámgyorsan azonban még egyetlen egy összetételében sem cselekedett, mint az északírekről elszenvedett budapesti vereség után.
A történtek még annyira frissek, mint a hajnali négykor sütött kifli reggel hatkor, így nem is annyira a kapitányváltás kronológiája, mint inkább a háttere és a mindenkit meglepő döntés következményei az igazán érdekesek és tanulságosak.
Azt hiszem, bátran kiindulhatunk abból, hogy (szinte mindenki ellenállását legyőzve) Csányi Sándor 2013 decemberében nem azért nevezte ki Pintér az első számú magyar edzővé, hogy 263 nap és öt mérkőzés elteltével leváltsa…
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 57.
Régebben munkanélküli, mint ameddig szövetségi kapitány volt…
Az amszterdami, megsemmisítő 1-8 után Egervári Sándor már a mérkőzést követő sajtótájékoztatón lemondott tisztségéről („Felelősséggel tettem eddig a dolgomat, de egy ilyen vereség után úgy tisztességes, ha egy kapitány azonnal felajánlja a lemondását. Én is ezt tettem!”), holott, ha az 1-8 (mondjuk) csak 1-3, akkor egyáltalán nem biztos, hogy távoznia kellett volna…
A bukaresti 0-3-ig (amelyet aztán követett a hollandiai katasztrófa, nem sokat számít, hogy közben itthon 5-1-re megvertük az észteket) senkinek sem volt különösebb baja a kapitánnyal, arról nem is beszélve: az utolsó körre még mindig maradt egy mákszemnyi esélye a válogatottnak arra, hogy az alapvetően kitűzött célt, a pótselejtezőt érő második helyet megszerezze.
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 56.
Az utóbbi húsz év kapitányát elsöpri
legsikeresebb a népharag…
2013. október 11-én a hollandok Amszterdamban úgy kicsontozták a magyar válogatottat, mint a Fény utcai hentesmester a hosszúkarajt.
Kész lidércnyomás volt az a kilencven perc, a magyar nép futballszerető része csak ült a televíziós készülék előtt és nem akart hinni a szemének.
Ahogy Robbenék átrobogtak rajtunk, az több volt, mint megalázó, még akkor is, ha ugyanennek az esztendőnek a tavaszán a Puskás-stadionban lejátszott 1-4 alkalmából már volt szerencsénk megtapasztalni, milyen az, amikor a világ egyik legerősebb válogatottja játszik velünk (vb-selejtezőnek nevezett) edzőmeccset.
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 55.
Egervári bukik, és mégis marad…
Ahhoz képest, hogy Rudolf Gergelyről, (legalábbis a Sport plusz legutóbbi számának cikke szerint) 2015 októberének vége felé voltaképpen még jelenlegi klubjának vezetői sem nagyon tudják, hol van, mit csinál, mik a tervei, és számolhatnak-e vele komolyan a továbbiakban, szinte hihetetlen, hogy ugyanez a csatár, alig több mint négy esztendővel ezelőtt (2011. szeptember 2-án) nagyon közel állt ahhoz, hogy „nemzeti hőssé” avassák.
A futball abból a szempontból furcsa játék, hogy néha ehhez nem is kell olyan nagyon nagy tettet végrehajtani, elég, ha valaki, ahogy mondani szokták, jókor van jó helyen, és mondjuk képes három méterről az üres kapuba passzolni a labdát.
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 54.
Tragikomédia Budapesten, “minicsoda” Amszterdamban…
Annak ellenére, hogy Hollandia csinos, nett, minden tekintetben vonzó ország, szinte biztos vagyok abban: Egervári Sándor hozzávetőlegesen úgy tartja számon (legalábbis a tulipánosok labdarúgását), ahogy Napóleon kezelhette Waterloót.
Valahogy úgy hozta az edzői (bal)sorsra, hogy kapitánysága alatt három méretes verésbe is belefutott ellenük, és miután ezek mindegyike tétmeccs volt (szöges ellentétben Verebes vagy éppen Erwin Koeman hollandoktól elszenvedett ugyancsak iszonyatos nagy zakóival) a seb, ha lehet, még jobban fájt, még akkor is, ha az akkori holland válogatottat egy partdobás erejéig sem lehetett összehasonlítani futballtudásban a mi nemzeti tizenegyünkkel.
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 53.
A Huszti-levél átírja az Egervári-kötet első fejezetét
Minden jel arra mutatott: Egervári Sándor színrelépésével részint megnyugodnak a kedélyek (ez mindenekelőtt a kapitány habitusából fakadt) a válogatott házatáján, részint a U20-as vb-n remek eredményt elért és akkoriban kétségkívül kecsegtető jövőt ígérő fiatalok fokozatos beépítésével végre lesz egy olyan nemzeti tizenegyünk, amely nemcsak a világ négy égtája felé kommunikálja minden lehetséges eszközzel és a modern technika vívmányával, miszerint a következő Európa-bajnokságon vagy világbajnokságon már (ha törik, ha szakad) ott leszünk, hanem meg is valósítja azt.
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 52.
A miniszterelnök MLSZ-elnököt, az elnök szövetségi kapitányt választ…
Nehéz lenne eldönteni, hogy Erwin Koeman távozása a magyar szövetségi kapitányi kispadról a hollandnak vagy a magyar szurkolóknak okozott-e nagyobb megkönnyebbülést, ám ennek a kérdésnek a megválaszolása nem is tartozott az igazán sürgős és égető gondok közé, hiszen a válogatott újra ott áll teljesen kifosztott kamrával: sem csapata, se közeli, megoldandó feladata, sem szövetségi kapitánya nem volt!
