Jegyzetek
“Ha nem tudsz védekezni, akkor támadni sem tudsz”
Van egy régi római mondás, miszerint “ha nem tudsz védekezni, akkor támadni sem tudsz”. Ha megnézzük a római régiók taktikáját, amikor is olyan hadrendben támadtak, hogy közben szorosan összezárva, a pajzsokat úgy maguk fölé emelve, hogy oda még egy szúnyog sem tudott bekúszni nemhogy egy gyilkos nyílvessző vagy lándzsa, egyből megértjük a régi bölcselet igazságát. Ritkán is vesztettek csatát. Talán az olasz labdarúgás híres catenaccio rendszere is innen merítette az ötletet. Még akkor is, ha a foci “római pajzsának” kitalálója egy argentin edző volt. A legendás Helenio Herrera kalandos pályafutása után (a Barcelonában edzője volt Kocsisnak, Czibornak), 1960-ban lett az Inter trénere, ahol néhány év alatt kialakította azt a védekezési rendszert, mely sokak szerint “megölte” a labdarúgás szépségét, bár eredményességéhez nem férhet kétség (4 BEK, 2 Világ Kupa győzelem). A catenaccio egy olyan csapattaktikai rendszer, amelyben egy söprögetőt a három vagy négy védőből álló vonal mögé helyeztek, akinek így nem is lehetett komoly támadási szándéka. Feladata mindössze annyiból állt, hogy mindenkit megállítson, aki átverekedte magát a védők előtte húzódó vonalán. Az idők folyamán annyiban módosult (vagy finomodott) a rendszer, hogy a söprögető előtt két beállós szerepelt, melyből az egyiknek már szabad volt az ellenfél tizenhatosáig is előre merészkednie. Azóta rengeteget változott a világ, a labdarúgás is folyamatosan új és újabb taktikai felállásokkal próbál minél eredményesebb lenni. A catenaccio eltűnt ugyan a süllyesztőbe, de a biztonságos védekezés elve továbbra is alapja a győzelemnek. Ahogy annak idején a római légióknál. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Gólzápor helyett egy kis szenvedés a végén
Bár nehéz volt megemészteni a debreceni fiaskót, de Laudetur barátommal egy pillanatig sem gondolkoztunk azon, hogy szombaton délután útra keljünk. Két órás út, mely soha nem szokott unalmas lenni, de most talán még gyorsabban elröppent. Volt mit megbeszélni, néha egymás szavát sem hallva “osztottuk az észt”, kielemezve a számunkra hibásnak vélt és látott csapatszerkezeti hibákat. Sok mindenben egyet is értettünk, hiszen a hátvédsorunk gyengeségeit, a középpályánk üresjáratait és a megmagyarázhatatlan cserékben nem volt vita. Persze ez a kritikai hadművelet nem tartott sokáig, Dömsöd környékén már eljutottunk arra a pontra, hogy tulajdonképpen nem is játszottunk olyan rosszul Debrecenben (amiben azért van is egy kis igazság) és ha belőjük a helyzeteinket, még nyerhettünk is volna. Az M0-s autópályán már dúdoltuk a Fradi indulót és mikor odaértünk az Üllői úti felüljáróhoz Laudetur akkorát fékezett, hogy majdnem egy kocsigúla tetején találtuk magukat. Nem egy “lila majom” futott át előttünk és nem is kapott görcsöt a lába, egyszerűen balra nézve elébünk tárult az új Szentély magasodó lelátói amit egy csiga lassúsága mellett kellett magunkhoz ölelni. Már láttam magam a lelátón zöld-fehérben öltözve, mely egy pillanat alatt kirugdalta belőlem a maradék kételyt és mikor befordultunk szerkesztőtársam utcájába biztos voltam benne, hogy simán verjük a Kecskemétet. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Tovább rontottuk a debreceni mérlegünket
Ha vonatot látok, már akkor akaratlanul is olyan emlékek tódulnak elő, melyeket legszívesebben örökre elfelejtenék. Persze nincs gondom a vaspályás lovagokkal, gyerekkoromban sem akartam vasutas lenni és ahol lakom már 30 éve csak egy díszes állomás jelzi (az egyik terme igazi népművészeti remekmű), hogy itt valaha emberek várakoztak és szálltak fel arra a kimustrált pöfögőre, mely annyi idő alatt tette a nagyobb állomásig tartó utat, mintha lovaskocsival mentünk volna. Pedig volt varázsa a vonatozásnak, az első Fradi meccsemre is azzal utaztam a nagypapámmal, de arról sajnos nem tehetek, hogy a vonatokról nekem a debreceni vasutas focicsapat ugrik be még akkor is, ha manapság már csak a nevükben van közük a sínpályához. Inkább a focihoz, mely a jelen évezredben eddig 6 bajnoki aranyérmet szereztek. Mi meg csak kettőt, az utolsót 10 évvel ezelőtt egy emlékezetes Üllői úti éjszakában – a Debrecen ellen 3:1-re megnyert mérkőzés után (plusz egy kis szerencsével, de ez most mellékes). De ha bajnoki döntő és Debrecen, akkor jöjjön az a találkozó mely miatt minden vonatról 2003. május 30-a jut az eszembe. Ezen meg egyenlőre az idő sem tud változtatni és az sem, hogy ma délután nem az Üllői úton csaptunk össze a Lokival, és nem is egy bajnoki döntőben, hanem a bajnokság 5. fordulójában. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – A Fradi Sas két góllal erősebb volt Gedeonnál
Tegnap este néhány perccel kilenc óra körül a Fradi Sas megállt a felezővonal közepén. Felemelte a szárnyát, talán fel is akart szállni, és fentről szétnézni a pesti éjszakában, de mikor több ezer torok egy “Hajrá Fradi” kiáltással köszöntötte, letett a szándékáról. Jobbra, a vendégszektor felé nézett, ahol 15-20 kék-fehér szurkoló szorongott, de nem látta Gedeont. Szerette volna maga mellett tudni, hiszen a két csapat 110 éve története számos ponton kapcsolódik össze. Kezdetben rangadó, majd ősrangadó, manapság meg örökrangadóként hívjuk a Fradi-MTK-t, mely egyedül az ötvenes években, az akkori zsarnoki hatalom önkénye miatt pihent hat évet úgy, hogy közben játszottak ugyan egymással, csak “becenevet” kellett használniuk. És ha már a közös múltra emlékezünk, akkor meg kell említenünk az 1940-45 közötti időszakot is, amikor a huszadik század második világégése során kis híján az MTK és annak szurkolótábora is teljesen megsemmisült. Megszűnés, kizárás, táborok és halál. Kegyetlen időszak volt egy még kegyetlenebb világban. Talán ezért is lett volna jó, hogy Gedeon is eljön és együtt köszöntik a 110 éves örökrangadót. De talán az MTK kabalaállata megijedt a közel tízezres Fradi közönségtől, vagy talán túl sokat ült az iskolapadban és túl behatóan ismerkedett az biológiával. Mert az tény, hogy a sas sokkal erősebb mint a liba, vagyis helyesebben házilúd, vagy nyári lúd, de vidéki gyerekként nekem továbbra is liba marad még akkor is, ha ennek van egy kis pejoratív sugallata. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Kimi igazsága győzelmet ért
Már jócskán benne voltunk a mába, de még nem jött álom a szememre. Nem forgolódtam az ágyban, nem kezdtem visszaszámolni száztól és nem is kerestem az álmot. Mivel fullasztó meleg volt a szobában, az ablakok tárva-nyitva voltak, ahonnan behallatszott a nyári forróságnak végett vető közelgő vihar suhogása. Majd az esőcseppek is verdesni kezdték a lassan sivataggá váló földet. Legszívesebben kipattantam volna az ágyból és szerelmes kamaszként kirohantam volna és az eső hűsítő árnyékában, széttárt karokkal kiáltottam volna bele az éjszakába: Győztünk!!!!!!!!! Olyan elnyújtott felkiáltójelet harsogtam volna, hogy az ország összeg Fradistája meghallja. Még azok is, akik kételkedtek abban, hogy győztesen tudjuk elhagyni az ETO parkot. Köztük állnék én is. A lelkiismeret furdalásom közepette azonban eszembe jutott egy gondolat, mely “nem bántott engem”, de egész héten elkísért. Kimi Raikkönen mondta egy győztes futam után: “A győzelem számomra a minden. Sokkal jobb úgy nyerni, hogy korábban már vesztettél. Soha nem fogom elfelejteni ezt a nagyszerű érzést.” Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Napégetett vereség
Forró hétvégére ébredtünk. A hét eleje kellemes, hűsítő emléke gyorsan tovatűnt és vasárnapra a nap olyan égető sugarakat szórt ránk mintha büntetni akarná azokat, akik a bányatavak csábító hűs vizei helyett a focipályák betondzsungeleit választották. Pedig tudhatná, hogy akinek a szíve zöld-fehér, az a győztes nyitány után fel van vértezve annyira, hogy nincs az az UV erősség, mely visszatartaná. Szombaton délután fél ötkor még főpróbát is tartottam az udvaron, és bár 10 perc után visszamenekültem a légkondis szobába, de ez sem tarthatott vissza attól, hogy vasárnap felüljek a Puskás nem éppen árnyékos lelátójára. Most persze idézhetném Kibédi Ervin örök érvényű megállapítását, mely szerint “nem hinném, hogy normális vagyok”, de ebben az esetben nem nekem kéne az “SZTK-ba” mennem kivizsgálásra, hanem azoknak akik úgy gondolták, lehet az augusztusi kánikulában, a nap perzselő fogságában a lelátón élvezni a zöld gyepen izzadó és levegő után kapkodók játékát. Jó lenne, ha a “mindent megteszünk a magyar labdarúgás fejlődéséért” nem csak szlogen lenne, hanem igazi, felelősségteljes döntések sorozata. Ha pedig “büntetésnek” szánták a magyar csapatok idő előtti kieséséért, akkor meg tényleg megérdemeljük a sorsunkat azért, mert vagyunk még néhányan, akik mindezek ellenére, önszántukból vállalják ezt a középkori kínzással felérő büntetést. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Nehézkes győzelem
Gyorsan elröppent a két hónap. Főleg úgy, hogy az előző bajnokságot gyorsan el is akartuk felejteni. Bár voltak kedvező jelek, remek mérkőzések, de a végső célunkat nem értük el. Persze ennek utólag belegondolva volt előnye is, hiszen kimaradtunk abból a szégyenletes nemzetközi szereplésből, amit a magyar csapatok produkáltak. Ráadásul ha a Fradi esik ki az első körben, minden bizonnyal sokkal nagyobb felzúdulást okozott volna a médiában, mint a jelenlegi “topcsapatok” siralmas szereplése. Ennek ellenére mégis vártuk a bajnoki rajtot, pedig tudjuk, hogy egyre távolabb kerültünk Európától, de ahogy Pelikán mondta: “kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk.” Sőt, a miénk nem is sárga, hanem zöld-fehér és számunkra soha nem volt savanyú. Azt persze a 2013/14-s bajnoki nyitány első mérkőzése előtt még nem tudtuk, hogy mennyire lesz édes és zamatos, de úgy vagyunk vele, mint egy gondos gazda: megteremtettük a lehetőségét adnak, hogy jó termés legyen. Vártunk is rá sokat, néha talán türelmetlenek voltunk, de mindig hittük azt, hogy a Ferencváros örök és a 10 éves “pauza” után talán eljött a mi időnk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2013/14: Rajtra készen!?
Szombaton még biztos voltam abban, hogy a cím után csak felkiáltójelet fogok tenni. Azóta csak néhány nap telt el, megnyertük az utolsó felkészülési mérkőzésünket, vezetőedzőnk elégedetten nyugtázta az egész felkészülést, sőt be is jelentette, hogy még igazolni fogunk, mert hátul azért vannak gondok. Talán emiatt az apró kis megjegyzés miatt bizonytalanodtam el?
Tulajdonképpen igen, melyhez szorosan kötődik a mérkőzés utáni értékelése a mesternek, miszerint “védők nélkül hoztuk le ezt a találkozót”. Ez a mondat igen csak szíven ütött. A mester is érezhette kijelentésének súlyát, hiszen a másnapi Nemzeti Sportban már be is jelentette, hogy egy védő érkezése még várható. Ettől még nem nyugodtam meg, bár az is lehet, hogy a kezdődő gyomorideg már a bajnokság nyitányának szól csupán. Hiszen szombattól már nem lehet kényelmesen hátradőlni, a kávénkat szürcsölve pásztázni a Transfermarkt oldalait játékosok után kutakodva. Július 27-én, 19 órakor, Fassbindertől lopva a címet, “útjára indul a gyönyör”, melynek a végén vagy megszületik a 29. vagy megint egy álommal leszünk kevesebbek. Középút nincs. Eddig volt – de mára a szurkolók kitörölték a szótárból. A 28. óta pontosan 10 év telt el és olyan áhítattal várjuk az újabb bajnoki címünket, mint ahogy a britek várták a trónörökös születését. A brit trón várományosa megérkezett, vajon a Fradi 29. bajnoki címe is meg fog érkezni? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Ferencváros-Leeds United: Egy felkészülési mérkőzés margójára
1968 – ha meghallom ezt a dátumot akkor képzeletben néhány perc erejéig én is szerkesztőjévé válok a NagGeo zseniális időkép sorozatának, ahol néhány mondatban és képben elevenítik fel az adott év legfontosabb eseményeit. 1968 több szempontból is jelentős és bár akkor még csak 10 éves voltam, így túl sok személyes emlék nem maradt meg, de egyrészt a történelmi ismereteim valamint a Ferencvárosi labdarúgás történetének feldolgozásakor szerzett információim mind-mind egy olyan évre mutatnak, mely sorsfordítója volt a huszadik századnak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Minden most kezdődik el
Emlékszel 2011. június 30-ra, amikor a második félidő 63. percében egy óriás toporgott a partvonal mellett és mikor engedélyt kapott a pályára lépésre, egy lábon szökkent kettőt, majd közel két méteres ugrásokkal egy pillanat alatt az ellenfél tizenhatosánál termett? Nem csak a lelátó tört ki extázisban, de az angolok világbajnok hármasugrója, Walter Davis is hálát adott az égieknek azért, hogy Felipe Almeida Félix végül is a foci mellett döntött. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
