Dán Vilmos

Dán első ferencvárosi edzése előtt hangzott el ez a villáminterjú:

– 1915-ben játszottam először nyilvános mérkőzésen, Angyalföldön. Barátaim unszolására beléptem a Fővárosi TK-ba, ahol azután 11 évig játszottam. A II. osztály gólkirálya lettem, sőt a II. osztály válogatottjába is bekerültem. Amikor bevezették Magyarországon is a profizmust, a Fővárosi TK beolvadt a Turulba, amely a Fradi fiókegyesülete. Jól játszhattam, mert a Ferencváros vezetői szerződést ajánlottak és most nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek az Üllői úton.

Ezután jöttek az első mérkőzések, az első Dán Vili-gólra azonban sokáig kellett várni, egy Attila elleni Magyar Kupa meccsen talált először a kapuba. Az első Ferencváros – Vasas Magyar Kupa meccs pedig meghozta a Dán-féle gólzáport: négy alkalommal talált az angyalföldi kapuba!

A középcsatár mégis elégedetlen volt, meg is kérdezték tőle:

– Mi baj Dani, hiszen négy gólt lőttél?
– Mit érek vele. Egyik sufni sem volt szép. Közelről tettem be mind. Nem ilyen gólokra vágyom.

Dán lehetett volna az első ferencvárosi játékos, aki vidéki városban 11-est értékesí­t bajnoki meccsen. Szombathelyen azonban 1-0-s Sabaria vezetésnél kihagyta a büntetőt! Azután mégis szerzett egy gólt ezen a meccsen, ami egyben a Fradi első vidéki bajnoki győztes meccse volt! (1927. május 18. Sabaria – Ferencváros: 2-3). Az 1926/27-es szezon legeredményesebb ferencvárosi góllövőjeként zárta a bajnoki szezont, minden találatát a bajnokság második felében szerezte.

Energikus, lendületes kitöréseivel és gólképességével szerzett magának hí­rnevet. Technikailag és taktikailag azonban akadtak hiányosságai. 1927 áprilisában két válogatott találkozón is pályára lépett Ausztria és Csehszlovákia ellen, gólt nem sikerült lőnie: a csehszlovákok ellen még büntetőt is hibázott.

Dán két gólt szerzett az Újpest elleni Magyar Kupa döntőben és végül is 43 találkozón 37 találattal zárta az 1926/27-es szezont. Mégsem hosszabbí­tották meg a szerződését… Előbb Újpestre igazolt, később Kispesten és a Vasasban is megfordult.

(Nagy Béla, Antal Zoltán és Hoffer József í­rásainak felhasználásával)