Örökkön örökké

Mindig hálás lesz az MTK-nak Leandro de Almeida, de immár a Fradi történetének harmadik csillagáért harcol

*

Leandro a nyáron öt év után tért haza Ciprusról a Ferencvároshoz, amelyben korábban négy évet lehúzott. Bajnok volt 2004-ben, Magyar Kupát nyert 2003-ban és 2004-ben a csapattal. Szerinte azóta sokkal jobbak a feltételek a klubnál, az Európa-liga-búcsút pedig a szarajevói meccsen mutatott gyenge és szí­vtelen játéknak tudja be. A 33 éves, brazil származású focistának a régi Fradi-család-érzés hiányzik csak, ehhez az kellene, hogy az ultrák is bejöjjenek a stadionba. Leandro szerint megverjük a románokat, ha marad valami a magyar válogatottnál Dárdai mentalitásából.

Hogy érzed magad új posztodon, belső védőben?
Egész pályafutásomat végigkí­sérte az, hogy nincs egy adott posztom. Sok helyen játszottam már, voltam a védelem szélén, a középpályán, ráadásul a ciprusi időszakom utolsó fél évében, januártól ugyancsak belső védőt játszottam, mivel az Omonia Nicosiánál is hasonló problémák adódtak. A belső védőé az egyik legfelelősségteljesebb poszt, ahol rendkí­vül fontos a helyezkedés. Nagyon sok külföldi meccset nézek, mindig figyelem, hogy ki, hogyan játszik, hogyan helyezkedik, ez is sokat segí­t.

Amikor hazatértél, sokan tartottak attól, hogy milyen lesz a viszonyod Ramí­rezzel, aki a csapat egyik legjobbja volt tavaly a balhátvéd posztján. Ez a belső védős időszak segí­t most abban, hogy tudjátok kezelni a versenyhelyzetet?
Nagyon jóban vagyunk egymással. Szerdán pont együtt vacsoráztunk, akkor volt a születésnapja, és meghí­vott engem is, szóval ezzel nincs gond.

De mi lesz, ha a klub igazol egy belső védőt, és ketten lesztek a bal oldalra?
Egy profi játékost ezt nem szabad, hogy befolyásoljon. Nekem például soha nem volt ilyen jellegű problémám. Persze mindenki szeretne játszani, de ha duzzog az ember, ha azt akarja, hogy lássa az edző, hogy ő most dühös, mert kikerült a csapatból, azzal csak az ellenkezőjét éri el. Dolgozni kell, és ha megkapja az ember az esélyt, akkor élni kell vele. Ilyen a foci, másképp ezt nem lehet csinálni.

Hol jobbak a körülmények, a ciprusi Omoniánál vagy a Ferencvárosnál?
Cipruson is minden feltétel adott volt a jó szerepléshez, szép az edzőközpont, a stadion is modern, bár az nem a klubé, hanem a városé, í­gy a két nagy csapat ott játssza a meccseit. Itt azonban jobbak a körülmények, óriási változás ment végbe a Fradinál, mióta eligazoltam innen. Akkor még itt edzettünk hátul, az akkori stadion mögött, nem volt egyszerű, nyáron kemény volt a pálya, télen pedig hatalmas sár volt rajta. Most minden feltétel adott ahhoz, hogy csak a játékra koncentráljunk.

Mit játszana most a Ferencváros az Omoniával?
A jelenlegi Fradi erősebb a mostani Omoniánál. A ciprusi csapatnál anyagi problémák vannak. Persze még í­gy sem rosszak, az Európa-ligából most úgy estek ki, hogy két döntetlent játszottak a Bröndbyvel, és irányí­tották a meccset. De nem csak ott, hanem az egész ciprusi labdarúgásban probléma ez, szinte minden klub anyagi gondokkal küzd, í­gy nincs annyi minőségi külföldi játékosuk, mint régen. Egyedül az APOEL háttere rendezett, mivel ők évről évre jól szerepelnek az európai kupákban is.

Megnyerné a Fradi a ciprusi bajnokságot?
Nehéz kérdés, mert minden évben legalább nyolc-tí­z helyen megváltozik szinte minden csapat kerete Cipruson, í­gy azt nem tudom, hogy most milyen erősek ott a csapatok. Az APOEL viszont nagyon jó, továbbjutott a Bajnokok Ligája negyedik selejtezőkörébe, í­gy lehet, hogy ismét bejut a BL-csoportkörbe, de az Európa-ligába már biztos. Az első öt-hat csapat egyébként hasonló erősségű, talán csak az APOEL emelkedik ki, szóval nem lenne könnyű dolgunk Cipruson sem.

Hat évvel ezelőtt hagytad el Magyarországot. Milyen most az NB I szí­nvonala a 2009-eshez képest?
A körülmények rengeteget javultak, a stadionok, az edzőközpontok, nem lehet összehasonlí­tani a hat évvel ezelőtti állapotokkal. Akkoriban főleg az idősebb játékosok kaptak szerepet, most inkább a fiatalok dominálnak. Régen talán nem volt akkora különbség a legjobb három-négy csapat és a középmezőny között, mint most, akkor nehezebb volt idegenben meccseket nyerni.

Akkor támogatod az új, kisebb létszámú NB I-et?
Igen. Egy bajnokságban ne legyenek olyan tuti meccsek, hogy elutazol valahova, és biztosan nyersz. Legyenek olyanok meccsek, mint amikor Szombathelyre vagy Diósgyőrbe megyünk, mert ott mindig meg kell küzdeni a győzelemért. Cipruson is volt, hogy 12 csapatos volt a bajnokság, aztán következett a rájátszás a legjobb és a legrosszabb hat-hat csapatnak, az is egy jó rendszer volt.

Négy forduló után százszázalékos teljesí­tménnyel vezetitek a tabellát, általános vélemény, hogy az idén nem lesz csapat, amely megszorongassa a Ferencvárost. Hogy dolgozzátok fel ezt a nyomást?
Csak azt a közhelyet tudom mondani, hogy nem szabad, hogy elhiggyük, hogy megnyertük a bajnokságot. Csak úgy fog működni a dolog, ha tényleg arra figyelünk, hogy a következő meccset megnyerjük. Például most a hétvégi örökrangadót. Tudjuk, hogy az MTK egy nagyon jó csapat, a Diósgyőrnek ötöt rúgott a legutóbbi fordulóban, ennek szellemében nagyon koncentráltan készültünk ezen a héten is. Tudjuk, hogy mi az MTK erőssége, és azt is, hogy hogyan lehet megverni őket. Az tény, hogy nagyon jó keretünk van, nagyon jó a csapatunk, de mindig vannak hibák, és ha minden meccs után azon fogunk dolgozni, hogy kijaví­tsuk a hibákat, akkor valóban nagy esélyünk van a bajnoki cí­mre.

A nemzetközi porondon viszont í­gy sem ment, kettős vereséggel kiesett a Ferencváros az Európa-ligából. Több mint két héttel a Zeljeznicar elleni visszavágó után visszagondolva, mit kellett volna másképp csinálni?
Az első meccsen ment el. Az első félidőben rengeteg helyzetünk volt, a második félidő pedig már nem volt az igazi, és kaptunk is a végén egy gólt. Ennek ellenére képesnek tartottam a csapatot arra, hogy a visszavágón, Szarajevóban is kiharcolja a továbbjutást, de kikaptunk, és a meccs után mindenki nagyon szégyellte magát. Gyengén és szí­vtelenül játszottunk, az akarás hiányzott.

Nem béní­tott meg benneteket a pokoli hangulat Boszniában?
Nem, ez csak fel kell, hogy dobjon egy játékost. Még akkor is, ha nem nekünk szurkolnak, hanem az ellenfélnek, egy ilyen igazi focihangulatban jól kell játszani. Persze, amikor a szurkolók veled vannak, akkor bizonyos helyzetekben, amikor leül a csapat, sokat tudnak segí­teni, de nem béní­tott meg bennünket a kinti hangulat.

Lehet, hogy az kellett volna az első meccsen is a Ferencvárosnak, hogy telt ház legyen, hasonló hangulatot teremtsenek a szurkolók a stadionban, és beüvöltsenek legalább egy vagy két gólt?
Persze nekünk mindig az a legjobb, ha telt ház van, mint ahogy a válogatott görögök elleni Eb-selejtezőn is volt. Azon a meccsen is volt, hogy a görögök letámadtak, akkor kicsit bajban voltunk, és jól jött a szurkolók hangja. A Zeljeznicar ellen sem voltak kevesen, de úgy nekünk is jobb kimenni a pályára, könnyebben felpörgünk, ha még többen vannak a stadionban.

A Videoton elleni bajnokit a székesfehérvári szektorban szurkolták végig a stadionba visszatérő ultrák. A televí­ziós felvételek szerint a lefújás után te mondtad a csapattársaknak, hogy menjetek oda, és köszönjétek meg a biztatást. így volt?
A Fradi egy nagy család. Ebbe beletartoznak a játékosok, a vezetőség, az elnök, a szurkolók, és ezt mindenkinek tudomásul kellene vennie. Amikor 2002-ben ide igazoltam, akkor is egy nagy család volt a Fradi, most is annak kell lennie. Az elnök, Kubatov Gábor rengeteget tett ezért a klubért, megteremtett minden feltételt ahhoz, hogy nekünk tényleg csak a focival kelljen foglalkoznunk.

Akkor már csak az hiányzik a régi Fradi-család-érzéshez, hogy bejöjjenek az ultrák is?
Igen, mi azt szeretnénk, ha minél többen bejönnének a stadionba, és minden meccsen telt ház lenne.

Dárdai Pálnál visszakerültél a válogatottba. Mi volt az első reakciód, amikor megtudtad, hogy nem maradhat a magyar válogatott szövetségi kapitánya?
Nem tudtam, de éreztem, hogy a Hertha nem fogja őt elengedni. Játszottam még vele, és azt a mentalitást, ami akkor neki volt, ugyanúgy átadta most szövetségi kapitányként is a válogatottnak. Hozta magával a győzni akarást, azt, hogy végre higgyünk magunkban, és higgyünk abban, hogy ki tudunk jutni egy világeseményre. Ez hiányozhat, de remélem, hogy az új kapitánnyal is ugyanezen az úton megyünk tovább.

Beszéltél már Bernd Storckkal?
Találkoztam vele, beszéltünk pár szót, de nincs még kialakult véleményem róla. Az tudom, hogy az U20-as válogatott jól játszott az irányí­tása alatt a világbajnokságon, a harciasságot és a győzni akarást lehetett látni azon a csapaton is. Szerintem hasonló mentalitású, mint Dárdai Pál.

Mire lehet képes a válogatott Dárdai nélkül a románok ellen?
Remélem, hogy végre kijön az utolsó lépés, mert hiába szerepeltünk többször is jól a selejtezősorozatokban, a végén mindig elrontottuk. Tudjuk, hogy nemcsak nekünk, hanem a szurkolóknak is nagyon fontos a románok elleni meccs. Nagyon nehéz lesz, de hazai pályán nyernünk kell.