1954
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 6.
Az Aranycsapat 12. játékosát sem Sebes Gusztávnak hívták….
Sebes Gusztáv, az 1952 után Aranycsapattá átkeresztelt nemzeti tizenegy szövetségi kapitánya 1956. június 9-én Lisszabonban ült utoljára a piros-fehér-zöld színekben pályára kifutó csapat kispadján.
A Portugália-Magyarország mérkőzés 2:2-re végződött, abból a csapatból, amely az „évszázad mérkőzését” kezdte Londonban, hatan voltak a pályán.
A fent említett „utoljára” kifejezés azonban kapásból pontosításra szorul, hiszen a válogatott (nyilván anyagi okokból), ha már olyan messzire repült, Lisszabon-Budapest néven játszott még egy meccset öt nap múlva, amelyet 3:0-ra megnyert. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 5.
Sebes nélkül már az első prémium osztáson összevesztek volna…
2010 májusában (huszonnégy évvel a halála után) a Los Angeles Times című újság a világ valaha volt harmadik legjobb futballedzőjének választotta Sebes Gusztávot, az „Aranycsapat” becenévre hallgató magyar válogatott szövetségi kapitányát.
A Haller tér közel sem „Los Angeles-i” kulisszái közül indulva, ha posztumusz jelleggel is, de nem akármilyen megkoronázása volt mindez egy tréneri karriernek, még ha pontosan tudjuk is: az ilyen és az ehhez hasonló listák, szubjektív mivoltuk miatt, millió sebből véreznek. No, de mi magyarok legyünk az utolsók, akik akár csak egy nagyon halvány kérdőjelet is teszünk Guszti bácsi „bronzérme” mögé!
Túl azon, hogy nem döntethető el objektíven, hogy X, vagy Y a világ legjobb edzője, hiszen adott esetben egy NB III-as csapattal a Magyar Kupában (vagy stílszerűbben az akkori MNK-ban) kiverni egy neves NB I-es, fővárosi csapatot néha nagyobb edzői kvalitásokat kívánhatott, mint az Aranycsapat kispadján ülve nézni, hogyan csépelik Puskásék futballtudásban hozzájuk semmiben sem mérhető ellenfeleiket.
Éppen ezért nem is az az igazi kérdés, hogy Sebes Gusztáv jó edző volt-e vagy sem, mert ennek felvetése is merő szakszerűtlenség. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1954. július 4.: Egy elvesztett VB-döntő és egy barátságos mérkőzés
Vannak vereségek melyekbe bele lehet törődni és el lehet fogadni azt a tényt, hogy az ellenfél jobb volt, de vannak vereségek melyekbe bele lehet halni. 1954. július 4-én egy ország halt bele egy elvesztett mérkőzésbe. Miközben egy másik csapat éppen Bécsben lépett pályára egy barátságos mérkőzésen. Hogy is van ez? Először nem is akartam hinni a szememnek, amikor megláttam a július 4-i Fradi naptárat, benne egy rövid hírrel, mely arról szól, hogy a Bp. Kinizsi (helyesebben Ferencváros) 2:1-re győzött az FC Wien csapata ellen. Azon a napon amikor Pesten majdnem forradalom tört ki egy elvesztett mérkőzés miatt. Ami nem volt más, mint az 1954-es VB döntője az aranycsapattal. Amelynek elvesztésében egy ország halt bele… és nem csak képletesen szólva. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A magyar labdarúgás (Sebes Gusztáv)
A magyar játékosok visszaemlékezései az 1954-es világbajnokságra
Máté György: Derült égből villámcsapás
1954 – A második VB ezüstérem
Fenyvesi Máté
1954. február 5., Kairó, MAGYAR VÁL. KERET-KAIRÓ KERÜLETI VÁL 2:0
Góllövő: Kocsis, Hidegkúti
Magyarország: Grosics (Honvéd) – Buzánszky (Dorog), Teleki (Vasas), Lantos (V. Lobogó) – Bozsik (Honvéd), Zakariás (V. Lobogó) – Budai (Honvéd), Kocsis (Honvéd), Hidegkúti (V. Lobogó), Puskás (Honvéd), Czibor (Honvéd)
Csere: Sándor (V. Lobogó)
A VB-re készülő gárda a korai időpontban is mérkőzéseket játszott. Ez volt az első komoly mérkőzés és az idényeleji formával nehezen győzött a magyar csapat. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1954 – “ZÖLD-FEHÉR A MI SZINÜNK” – egy kézzel írt történet
AZ 1954-ES BAJNOKSÁG HARMADIK HELYÉN VÉGEZNEK AZ ESTI KUPÁT NYERT “ARANY-LÁBÚ FIÚK”
1954.XII.29. Bp. Kinizsi – Sztálinvárosi Vasas 4:0
„Szép szavak zengő szárnyán vittelek, olvasó. Utunk egy színes út volt, s társunk egy szürke szurkoló.” – Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy a foci helyett most egy irodalomórára tévedt ahol Margó tanár néni próbálja megszeretettni velünk Babits vagy Kosztolányi költészetét, megnyugtatok mindenkit – bár kedvelem az előbb említett költőket – a fenti idézet nem tőlük származik hanem a Képes Sport újságírójától, aki ezekkel a költői mondatokkal kezdte a bajnoki évzárás értékelését, 1954. december 29-én. Ha a labdarúgás szerelmesei meglátják vagy meghallják 1954-et, akkor minden bizonnyal az „örök fájdalmat” jelentő július 4-i, elvesztett VB döntő ugrik be annak ellenére, hogy bár csitult a Rákosi-rendszer brutalitása – ehhez kellett a nagy vezér, Sztálin halála -, de még két év kellett ahhoz, hogy az elégedetlenség forradalommá fejlődjön Magyarországon. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1954.XII.23. Bp. Kinizsi – Győri Vasas 2:1
1954.XII.19. Salgótarjáni Bányász – Bp. Kinizsi 2:1
