lalolib
1957/58 – Egy kiélezett bajnokság krónikája II.: 1957 ősze
Összeállításunk első részét azzal a szurkolói “óhajjal” zártuk mely arról szólt, hogy vajon 1948/49 után sikerül-e újra a Ferencvárosi labdarúgásnak a csúcsra érnie. A válaszra nem kellett sokáig várni, hiszen augusztus 25-én, a Komló ellen megkezdtük az 1957/58-s bajnoki szezont. A szurkolók is nagyon ki voltak éhezve a focira, hiszen az első fordulót közel 200 ezren szurkolták végig! Ez még akkor is hatalmas szám, ha tudjuk, akkoriban szerették kozmetikázni az adatokat. A Fradi nyitó meccsét az újonc Komló ellen a Népstadionban 70 ezren követték végig! Csanádi Árpád végül egyedül Forgácsot hozta fel a “nagyokhoz”, de ha tudja előre, hogy a csapat messze elmarad attól a teljesítménytől amire a nagy számú közönség várt, talán több fiatalt rak a kezdőbe. A játékosok talán még nem pihenték ki az ausztrál túra fáradalmait, mert nagyon “unottan, lagymatagul, sőt néha igen fölényeskedve játszottak az újonc komlói együttes ellen”. Ettől függetlenül simán nyertünk 3:1-re, de sajnos előrevetítette azt, amit megjósoltak a szurkolók: ha Tatabányán is így játszunk, biztosan vereséggel térünk haza. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1957/58: Egy kiélezett bajnokság krónikája I.
28-20-1-2-4-1: Mielőtt bárki is idegesen kapna a lottószelvényéhez, az előbbi számok természetesen nem a szerencséhez kapcsolódnak, hanem a sikerhez, a győzelmekhez. És természetesen a Ferencvároshoz. Labdarúgásunk történetét jól ismerők valószínűleg be tudják azonosítani az előbbi számsort (az első három számot minden bizonnyal), hiszen a sikerek mindig a legfényesebben csillogtak a dicsőséges múltunk évkönyveiben. 28 bajnoki cím, 20 magyar kupa győzelem, 1 VVK siker, 2 KK győzelem, 4 szuperkupa és 1 Ligakupa elsőség. Ezek mellett még számos egyéb kupát és serleget nyertünk, melyekről oldalunk is folyamatosan megemlékezik. Ez persze természetes, hiszen végül is a sikerek éltetnek bennünket. De vajon milyen helyet foglalnak el a szívünkben a vereségek, az elvesztett kupadöntők és az azok a bajnokságok, melyek az utolsó fordulókban dőltek el – az ellenfeleink javára? Van egy mondás, mely szerint “aki győzni akar, annak egyszer-kétszer bele kell szeretnie saját vereségeibe is”, mely talán elsőre egy kicsit magyarázkodónak hat, de ha belegondolunk, akkor rájövünk, hogy a vereséget úgysem kerülhetjük el az életünk során. Mely fájdalmas ugyan, de ha tudjuk, hogy miért is harcoltunk, akkor a vereségeknek is találunk helyet a szívünkbe. Mert részei az életünknek, mert része a történelmünknek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Lenullázva
Lassan kezdem megszokni a szörnyű helyzeteket. Az igazat megvallva, a szégyenteljes vereség után hazafele (120 km) három verziót állítottam fel magamnak. Az első szerint nem írok semmit, ezzel igazodva a csapat teljesítményéhez. A második gondolatom azt volt, hogy a képernyőn keresztül megpróbálok egy nagy nullát rajzolni a fotelszurkoló helyére. A harmadik verzió szerint, ahogy hazaérek, egyből leülök a gép elé és kiírom magamból ezt a nullára hozott meccsünket, valamint néhány idézőjel kíséretében közlöm azokat a véleményeket, melyeket a lelátón hallottam a szurkolótársaimtól. Az első gondolatomat a vacsora közben vetettem el, úgy voltam vele, ha már közel három éve bírom a “strapát” és a megpróbáltatásokat, akkor egy sima 0:3 már nem okozhat túl nagy gondot. A második ötletemet azért dobtam a sutba, mert egyrészt abszolúte nem tudok rajzolni (persze néha írni sem), másrészt nem állok annyira jól anyagilag, hogy rajzolóképességem bizonyítására tönkretegyem a monitoromat. Végül a harmadik látszott befutónak, hiszen még plagizálhattam is volna az elmúlt időszakok gyászos mérkőzéseiből, de amit a szurkolók “írói munkásságuk” idézeteiről gondoltam, azt azért elég gyorsan elvetettem. Nem mintha nem lett volna igazuk – később tőlük is idézni fogok, egy kicsit irodalmibb nyelven -, de tartottam attól, hogy a végén az MLSZ még emiatt is a Fradit bünteti meg. Ha már képesek voltak arra, hogy a Honvédot azért büntették meg, mert a szurkolói szidták saját csapatuk főnöket, talán egy jegyzetben használt “illetlen” kifejezések miatt is a klubot büntetnék… Pedig az bűnhődik magától is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Nem három, hanem négy és nem oda, hanem ide
Nem szoktam az ellenfél edzőivel foglalkozni, de néhány napja Szivics mester olyan nyilatkozatokat tett, melyek feldühítettek. Valószínűleg a játékosokat is. Ezért talán még köszönet is járna neki, hiszen a mester legközelebb jobban teszi, ha nem foglalkozik az ellenféllel és főleg nem próbál Tippmix-et játszani, mert ha megteszi, annak bizony bukta lesz a vége. Gondolom a saját játékosait akarta feltüzelni, de helyette egy olyan csapdába került, melyből sokat fog meríteni a TrollFoci. Nagy-nagy örömömben én sem tudtam kihagyni a ziccert (ahogy a játékosaink sem tudták), de ez legyen a “verhetetlennek” titulált diósgyőriek gondja. Akik talán túl nagy mellénnyel jöttek ki a pályára és talán el is hitték, hogy sok gonddal küzdő Fradit most simán a földbe fogják döngölni. A döngölés megtörtént, csak éppen fordítva. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Amikor semmi sem sikerül
Rosszul aludtam az éjjel. Ahelyett, hogy kihasználtam volna a visszakapott egy órát, csak forgolódtam az ágyban. Most persze könnyű lenne ráfogni a tegnapi mérkőzés okozta stresszre, de a hazaút közel két órás ideje alatt volt időnk Laudetur barátommal kibeszélni a fájdalmunkat. Ráadásul az útfelügyelet is rá tett egy lapáttal, amikor úgy zárta le több száz akadállyal az M0 lehajtó sávját, hogy semmilyen tájékoztatást nem adott arról, hogy ezek után vajon melyik úton is találunk haza. Végül is egy kis barangolás után ráleltünk az 51-s útra, de ez közel félórával meghosszabbította a hazautat. Talán még köszönet is jár érte, hiszen egyrészt jó társaságban nem gond az idő múlása, másrészt mire este hazaértünk, már nem volt kedvem nekifogni semmilyen jegyzetírásnak. Annyira azért ismerem magam, ha győzünk, biztos éjfélig is verem a billentyűket, mert az öröm biztosan kikényszerítené belőlem az írást. De itt tegnap este nem volt öröm, de még bizakodás sem. Gyászjelentést sem készülök írni, hiszen bármennyire is fáj a elmaradt győzelem, a mérkőzésnek voltak biztató jelei is, amit jelen helyzetünkben nagyon meg kell becsülni. Ráadásul elég sok időt töltöttem már el eddig is a foci környékén, hogy tudjam, van olyan mérkőzés, amikor semmi sem sikerül. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Jön az újonc, akivel már bajnoki múltunk is van
Nem gondoltam volna, hogy rá leszek “fanyalodva” arra, hogy egyszer is megemlítsem a 2007/08-s bajnoki szezont. Még a gondolatától is irtózom az NB II-ben eltöltött éveknek. És nem csak a jogtalan kizárásunk miatt, de 2007 tavasza miatt is, amikor olyan játékosokkal felállva nem tudtunk egyből visszajutni a felső osztályba, mint Dragóner, Balog Z., Lipcsei, Laczkó, Lazic és Tököli. A fel nem jutás ráadásul a teljes bomlást is elhozta. Játékosok, edzők, klubvezetők jöttek-mentek, egy omladozó átjáróház volt az Üllői út 129. Jött Csank János, aki több fiatalt bevetve (Nagy testvérek, Rédei, Brettschneider, Horváth, Bartha) próbált visszajutni az NB I-be. Néhány “öreg” még maradt, visszatért Mátyus és Vincze Ottó is, sőt a távozó Tököli helyére még igazolni is tudtuk Ndjodo-t). Ezek után jogos elvárás volt a feljutás, melyről nagyon hamar kiderült, hogy naiv álom csupán. 8 forduló után csak 2 győzelmet arattunk, mellette 5 döntetlen és 1 vereség (Szolnok) mutatta a csapat “valódi” erejét (vagy talán mást, de ebbe most ne menjünk bele). Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Október 23. – “Angyal, vigyél hírt a csodáról”
1956. október 21-én, még Bp. Kinizsi néven 1:1-s döntetlent játszottunk a Csepel ellen. Két nap múlva, október 23-án kitört a forradalom és szabadságharc. A bajnokság félbeszakadt. A forradalom alatt visszakaptuk a nevünket, színünket, címerünket és zászlónkat.
Budapest utcáin ezrek harcoltak a szabadságért.
Feljegyzések a fotelból – Nem léptünk egyről a kettőre
Nem is tudom hogyan kezdjem. Ha megpróbálok előhozakodni a múlttal, akkor túl sok jót nem ígérhetek, hiszen a Kaposváron az eddig 11 mérkőzésből csupán egyet nyertünk meg. 1977-ben, mely számomra egy különleges és örökké bennem élő emlékkel párosul. Bár magát a győzelmet nem láttam, de egy osztálykiránduláson éppen a Fradi buszával “futottunk” össze és bár Zoli barátommal mindent megtettünk a személyes találkozás érdekében, de egy marcona legény megakadályozott benne, így csak integethettünk Ebedlinek és Nyilasinak, de azokat a pillanatokat még sem felejtem. Ezen kívül más örömtelit nem is találhatunk a kaposvári vendégségben, így a múltat most sutba is dobom. Sajna a jelenünk sem örömteli, az elmúlt három hét eseményeivel sem példálózhatók. Két bajnoki vereség és egy csúnya zakó a ligakupában. Adams tragédiáját már nem is említem, hiszen még véletlenül sem akarom azzal takargatni a nem várt vereségeket. Erre jött egy Moniz nyilatkozat, ahol a mester is kifejtette, hogy nem elégedett a játékkal és amit eddig nem nagyon tett meg, névvel is illette azokat, akiktől többet vár. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy mostanság az ellenfelek nem teszik meg azt a szívességet, hogy pontokat hullajtva “akaratlanul” is az élmezőnyben tartanak minket, nem a legjobb előjelekkel készülhetünk a Kaposvár elleni bajnokira. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A múlt most nem ígér túl sok jót
Annak ellenére, hogy tisztában voltam azzal, hogy amióta a Kaposvár az NB I lakója, a Fradinak nem termett túl sok babér a somogyi városban, mégis egy kicsit szíven ütött szerkesztőtársam “Egyről a kettőre” cím alatt (mely elég találóra sikerült) megjelenő összesítő statisztikája. A Kaposvár az 1975/76-s szezontól tagja az első osztálynak, mely nekünk természetesen nem emiatt emlékezetes, de ezt biztosan minden Fradi szurkoló tudja. Ahhoz képest, hogy az első bajnokira 38 éve került sor, elég kevésnek tűnik az eddigi 11 kaposvári mérkőzés, igaz a hazaiak 15 évet töltöttek a másodvonalban, a Fradi meg hármat. Amikor meg mindketten tagjai voltunk az NB I-nek, akkor a hazaiak rendre meglepték az esélyesebb Ferencvárost. Ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy az eddigi 11 mérkőzésen csak 8 gólt tudtunk szerezni, akkor talán a “múlt most nem ígér sok jót” jelző nem is hat annyira bántónak, hiszen a tények makacs dolgok, a múlt meg főleg az, mert azon már nem tudunk változtatni. A múlton nem, de a statisztikán igen. Erre meg vasárnap lesz lehetőségünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Mélyponton
Nem irigyeltem a héten Ricardo Monizt. Elég nehéz feladat lehetett kizökkenteni a csapatot az Akeem tragédiája okozta sokkból, ehhez jött még a Puskás Akadémia elleni nem várt vereség. Pedig a derbi után a fellegekben jártunk, azt hittük, hogy az előttünk álló 4-5 mérkőzés után – melyeket a papírforma szerint hoznunk kellett volna – már csak a Videotonnal kell majd megküzdeni az őszi elsőségért. Ettől még a derbi utolsó 5 perce sem tántorított el, pedig már akkor elindult egy olyan folyamat, mely szembement az elmúlt egy év eredményeivel. És itt nem csak a pontszámokra gondolok, hanem arra, ahogy kezdett újra felépülni a Fradi. Tisztultak a viszonyok, rohamtempóval épül a stadion, elkészült a látogatói központ. Ehhez jött a jó bajnoki kezdet, a derbi és a 22 ezer néző. Ebbe rondított bele a sors, és ezt próbálják egyes erők lerombolni. Ha ezekhez hozzávesszük Moniz első Fradi mérkőzését, a Nemzeti Sport “Nem nyert” főcímét, valamint a Honvéd elleni “visszavágót” ahol szintén vereséget szenvedtünk, talán érthetővé válik a címben megfogalmazott személyes kétely. Nem csak a külső körülményeket és a csapat felett lebegő bizonytalanságot kellett megoldania, hanem a Honvéd elleni “babonát” is… ami nem is sikerült. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
