Bicskei Bertalan
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 35.
Telefon Dunavarsányba: „Berci, köszönjük, de itt a vége…”
Vidám kapitányváltást (legjobb tudomásom szerint) nem tart számon a magyar futballtörténelem. Talán azért nem, mert labdarúgásunk 114 éves históriáskönyvébe elenyészően kevés olyan fejezetet írtak, amikor az úgynevezett első számú magyar edző önszántából, saját elhatározásától vezérelve hagyta volna el a posztját.
Néha még a kiemelkedően legsikeresebb szakvezetők (számomra elviselhetetlenül csúnya kifejezéssel élve: kirúgták őket) sem maguktól távoztak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 34.
A spanyolok: és az elnökváltás megpecsételik B. B. sorsát…
Bicskei Bertalan első kapitánysága amilyen rövidre, legalább olyan visszhangosra sikeredett.
Egy Spanyolországban lejátszott vb-selejtező tette be neki a kaput: 1989. november 15-én, Sevillában úgy kaptunk ki 4-0-ra, hogy az akár 8-0 is lehetett volna. A győzelmük a hispánokat véglegesítette az olaszországi vb-mezőnyben, tőlünk magyaroktól viszont minden további esélynek még a morzsáját is elvette. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 33.
Miközben az ország rendszert vált, a futballban szinte semmi sem változik…
Történelmileg (és ebben az esetben nem a mindennapok históriájára, hanem a futball történelmére gondolok) úgy alakult ki, hogy kapusokból ritkán lettek szövetségi kapitányok!
A labdarúgás nevezetű játékban használatos tíz további poszt összehasonlíthatatlanul több reprezentánst sodort a nemzeti tizenegy élére, mint amennyit a fekete mezesek (lehet, hogy hihetetlen, de hosszú évtizedeken át a fekete színű mez volt a kapusok védjegye, az utóbbi évtizedekben világszerte elterjedt „lehetetlen” szinorgiával szöges ellentétben) fel tudtak vonultatni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....