Lakat T. Károly
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 56.
Az utóbbi húsz év kapitányát elsöpri
legsikeresebb a népharag…
2013. október 11-én a hollandok Amszterdamban úgy kicsontozták a magyar válogatottat, mint a Fény utcai hentesmester a hosszúkarajt.
Kész lidércnyomás volt az a kilencven perc, a magyar nép futballszerető része csak ült a televíziós készülék előtt és nem akart hinni a szemének.
Ahogy Robbenék átrobogtak rajtunk, az több volt, mint megalázó, még akkor is, ha ugyanennek az esztendőnek a tavaszán a Puskás-stadionban lejátszott 1-4 alkalmából már volt szerencsénk megtapasztalni, milyen az, amikor a világ egyik legerősebb válogatottja játszik velünk (vb-selejtezőnek nevezett) edzőmeccset.
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 55.
Egervári bukik, és mégis marad…
Ahhoz képest, hogy Rudolf Gergelyről, (legalábbis a Sport plusz legutóbbi számának cikke szerint) 2015 októberének vége felé voltaképpen még jelenlegi klubjának vezetői sem nagyon tudják, hol van, mit csinál, mik a tervei, és számolhatnak-e vele komolyan a továbbiakban, szinte hihetetlen, hogy ugyanez a csatár, alig több mint négy esztendővel ezelőtt (2011. szeptember 2-án) nagyon közel állt ahhoz, hogy „nemzeti hőssé” avassák.
A futball abból a szempontból furcsa játék, hogy néha ehhez nem is kell olyan nagyon nagy tettet végrehajtani, elég, ha valaki, ahogy mondani szokták, jókor van jó helyen, és mondjuk képes három méterről az üres kapuba passzolni a labdát.
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 54.
Tragikomédia Budapesten, “minicsoda” Amszterdamban…
Annak ellenére, hogy Hollandia csinos, nett, minden tekintetben vonzó ország, szinte biztos vagyok abban: Egervári Sándor hozzávetőlegesen úgy tartja számon (legalábbis a tulipánosok labdarúgását), ahogy Napóleon kezelhette Waterloót.
Valahogy úgy hozta az edzői (bal)sorsra, hogy kapitánysága alatt három méretes verésbe is belefutott ellenük, és miután ezek mindegyike tétmeccs volt (szöges ellentétben Verebes vagy éppen Erwin Koeman hollandoktól elszenvedett ugyancsak iszonyatos nagy zakóival) a seb, ha lehet, még jobban fájt, még akkor is, ha az akkori holland válogatottat egy partdobás erejéig sem lehetett összehasonlítani futballtudásban a mi nemzeti tizenegyünkkel.
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 53.
A Huszti-levél átírja az Egervári-kötet első fejezetét
Minden jel arra mutatott: Egervári Sándor színrelépésével részint megnyugodnak a kedélyek (ez mindenekelőtt a kapitány habitusából fakadt) a válogatott házatáján, részint a U20-as vb-n remek eredményt elért és akkoriban kétségkívül kecsegtető jövőt ígérő fiatalok fokozatos beépítésével végre lesz egy olyan nemzeti tizenegyünk, amely nemcsak a világ négy égtája felé kommunikálja minden lehetséges eszközzel és a modern technika vívmányával, miszerint a következő Európa-bajnokságon vagy világbajnokságon már (ha törik, ha szakad) ott leszünk, hanem meg is valósítja azt.
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 52.
A miniszterelnök MLSZ-elnököt, az elnök szövetségi kapitányt választ…
Nehéz lenne eldönteni, hogy Erwin Koeman távozása a magyar szövetségi kapitányi kispadról a hollandnak vagy a magyar szurkolóknak okozott-e nagyobb megkönnyebbülést, ám ennek a kérdésnek a megválaszolása nem is tartozott az igazán sürgős és égető gondok közé, hiszen a válogatott újra ott áll teljesen kifosztott kamrával: sem csapata, se közeli, megoldandó feladata, sem szövetségi kapitánya nem volt!
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 51.
Koeman látványpéksége csak égett kiflit gyártott…
Amire a magyar publikum (dacára annak, hogy az elsősorban barátságos mérkőzéseken elért szép eredmények mellett, amikor élesben ment a játék, azaz Eb-selejtezőket kellett megvívni, a sorozat végén a magyar válogatott csoportjában a 6. helyen végzett) elkezdte megszeretni Várhidi Pétert és a fiatal kapitánynak a maga „kölykökből” álló nemzeti tizenegyét, már meg is kaptuk a nyakunkba azt az Erwin Koemant, aki ellen igaz, hogy senkinek sem volt oka különösebben protestálni, de akinek személye és addigi eredményei az igazi, felszabadult örömre sem adtak okot.
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 50.
Egy szenvtelen holland a bolondját járatta velünk…
Kötve hiszem, hogy a magyar labdarúgás 1901 óta íródó történelmében volt rövidebb „sajtótájékoztató”, mint amilyet 2008. április 24-én az MLSZ akkori elnöke, Kisteleki István tartott a szövetség épületében „vérszagra” összegyűlt újságíróknak… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 49.
A „kölyök-válogatott” legyőzi a világbajnokot, a kapitány mégis belebukik a sikerbe…
A Kanada elleni, amolyan senkinek semmire sem jó, ám a háborgó közhangulatot némileg takarékra állító győzelem után volt ideje a szövetség illetékeseinek kapitányt keresni, hiszen a válogatott hosszú téli álomra vonult, a legközelebbi tétmeccset 2007 márciusának legvégén, hazai pályán, Moldova legjobbjai ellen kellett lejátszania. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 48.
Egy meccs és más semmi?…
A Máltán elszenvedett és a magyar futball-lelkeket mélyen megrázó vereség után a szövetségnek egy teljes hónapja volt arra, hogy a leváltott Bozsik-Détári kettős után megtalálja az új szövetségi kapitányt és annak segítőjét, hiszen az a csúfság mégsem eshetett meg , hogy a 2006-os esztendőből még hátralévő (megjegyzem: az égvilágon semmilyen téttel nem bíró) Kanada elleni meccsen ne üljön edző a kispadon, bár, az összecsapás jelentőségét és szükségességét illetően ez sem lett volna olyan óriási baj, mint azt sokan gondolják… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Fradi-kolbász – Mindent bele, avagy Üllői úti történetek az öltöző mélyéről
Megjelent Lakat T. Károly és Fűrész Attila Fradi-kolbász című könyve, amely több száz Üllői úti történeten keresztül bepillantást enged a klub és a csapat mindennapjaiba, az edzések, az utazások és a meccsek kevésbé ismert momentumaiba.
Az időnként humoros, máskor elképesztő anekdoták korabeli dokumentumok, személyes élmények, valamint egykori játékosok, edzők és vezetők visszaemlékezései alapján íródtak.
